2013. augusztus 25., vasárnap

15. fejezet

Élj az éjszakának
Nem kérte, hogy legyen olyan ember, akiben megbízik, akiért ilyen sokat tenne, akinek átengedné magát. Nem kérte, hogy legyen olyan ember, akinek hiánya aggasztaná, ha felkelne az éjszaka közepén, - nem azért, mert akkor nem védi meg őt, hanem egyszerűen mert vágyik a társaságára. Nem kérte, hogy legyen olyan ember, akinek vágyik a társaságára.” Kristin Cashore


Damon Salvatore unottan és meglehetősen lassú léptekkel indult a nappali felé. Végtelenül bosszantotta a tudat, miszerint több mint két hét telt el úgy, hogy bármit is megtudott volna Caroline-tól. A Forbes lány ugyanis még a legrosszabb helyzetekben is hevesen állította, hogy ártatlan. Legalábbis az ellene felhozott vádakban mindenképpen. Egy ilyen állítás meg vagy túlságosan is erős és kitartó hazugság volt vagy – és Damon szerint bizonyos szinten ez volt a rosszabb – igazat mondott. Persze utóbbi lehetőséget nem volt hajlandó elfogadni.
Nem maradt más megoldás, minthogy tovább próbálkozott Caroline akaratának a megtörésével. Ami nem volt egyszerű feladat és igazán tisztelettel adózott a szőke hajú lány makacs kitartásának. Olykor meginogott és elhitte azt, amit állított neki, mégis mikor aztán felkereste Elenát, hogy megkörnyékezze és őt is kifaggassa valahogy elmúlt a gyanakvása. Tisztában volt vele, hogy úgy viselkedik, mint egy kötözni való bolond, ezért aztán próbált elhatárolódni a hasonmástól, aki viszont egyre jobban közeledett hozzá. Az idősebb Salvatore pedig nem volt fából.
Damon pedig a kínok kínját élte át, mert vissza kellet utasítani a szeretett nőt, de azért neki is voltak elvei – akkor is, ha erről senki sem volt meggyőződve – és öccse barátnőjét soha sem környékezte volna meg. Ilyenkor eszébe jutott Katherine, aki a múltban egyszerre volt mindkettőjük kedvese. És felrémlett neki, hogy abban az időben vajon hová tűnhettek ezek a bizonyos elvek. Mentsége nem volt rá és bár nem mutatta mindig is szégyellte, hogy öccse és ő ugyan abba a nőbe szerettek bele. Kétszer is. Az élet nem igazán tartogat meglepetéseket számukra, ha ebből a szemszögből nézzük.
Katherine esetében annyira könnyű volt öccsét hibáztatni. Az eltűnésért, aztán a későbbi csalárd árulásért, mikor kiderült, hogy a nő mindvégig szabad volt és láthatatlanul ugyan, de folyamatosan Stefan után koslatott. Ami sok az sok. Egy férfi büszkesége minden megpróbáltatást kibír, de ez már túlment egy olyan határon, amit Damon képes volt elviselni.
Ezért aztán elfeledte szerelmét és ráébredt arra, hogy Elena számára az igazi. Persze ő is Stefant választotta. Mostanában azonban kételkedni kezdet Elenában is és ez nem Caroline-nak volt köszönhető. Vagy legalábbis csak kis részben. Az utóbbi időben nem találkozott túl sokat a hasonmással, mert a szőke hajú vámpírlány faggatása minden idejét lefoglalta. Mégis, amikor találkoztak kiderült, hogy Elena Bonnie babusgatásával tölti az idejét. És annak ellenére, hogy a két lány gyerekkori barátnője volt egymásnak Damon úgy érezte magát, mint, aki egy színdarab egyik szereplőjét játssza. Ez pedig végtelenül felingerelte.
Soha sem szerette, ha az orránál fogva vezették éppen ezért pontosan tudta, hogy ez történik vele és a többiekkel is. Tudni akarta ki a bábmester és mégis mi jogon és miért irányítja őket. Már-már úgy érezte, hogy lassan, de biztosan meg fog örülni. Főleg, mert amikor nem Caroline, Elena vagy a rejtélyes manipulátor körül forogtak a gondolatai – amikor különös módon véleménye szerint erősen összekapcsolódtak, vagy legalábbis nagymértékben függtek egymástól -, akkor eszébe jutott, hogy semmit sem haladt a Tanács tagjainak gyilkossági ügyével kapcsolatban.
Nem töltötte el kimondott jókedvvel ez az egész, viszont tudta, hogy még nem történik újabb gyilkosság addig semmit sem tud tenni és igazán nem bánta volna azt a lehetőséget, hogy még egy személlyel kevesebben lennének az Alapítói Tanácsban, sőt bizonyos szinten még hálás is volt a gyilkosnak. A gyilkossággal kapcsolatban eszébe jutott Klaus feleségének igazán valószínűtlennek ható kérése miszerint hívja fel, ha valami hírt megtud. Igazán abszurd volt az egész.
Melody gyakran bukkant fel a városban – elvégre itt lakott – és soha sem volt egyedül. Ami Damon szerint okos gondolat volt. A lánnyal vagy két hibrid – egy vörös hajú nő és egy barna hajú férfi – vagy maga Klaus érkezett. Utóbbi erősen meglepő volt. Damon egy percig sem hitte, hogy az ősi hibrid mély érzéseket táplálna a lány iránt – elvégre úgy gondolta a világ azért még nem fordult ki a sarkaiból -, hanem inkább csak a birtoklási vágyát fejezte ki. Hatásos, mert senki sem merte megkörnyékezte a lányt, mivel még az emberek – akik nem tudtak a természetfeletti világról, különösen Klaus kiemelt helyzetéről – óvakodtak magukra haragítani őt. Ami az idősebb Salvatore szerint roppantul szórakoztató volt.
A szórakoztató gondolatok közepette elkomorult, mert meglátta meglehetősen idegesen viselkedő öccsét. Aki éppen az ő whiskyéből szolgálta ki magát. Ha valami hát ez igazán felháborító dolog, gondolta Damon és vetett egy ferde pillantást testvérére, aki láthatóan észre sem vette őt. Határozottan furcsa.
  • Nem gondolod, hogy ehhez még egy kicsit korán van? – érdeklődte gúnyosan. Ugyanis két óra körül járt. Méghozzá éjszaka. Stefan erősen megrezzent és csak kis híja volt annak, hogy a kezében tartott szép metszésű kristálypohár kicsússzon a kezéből.
  • Pont te mondod? – mormogta a fiatalabb Salvatore és gyorsan lehajtotta bátyja kedvenc italát, ami kellemesen végigmarta a torkát. Pont erre volt szüksége ahhoz, hogy megnyugodjon. Az utóbbi két hétben az idegei szinte pattanásig feszültek és úgy érezte, hogy már nem sokáig fogja ezt tovább bírni.
Először is folyamatosan attól retteget, hogy valaki rájön gyalázatos tettére és, akkor vagy megölik vagy Damon megint megpróbálja kikúrálni. Ami soha sem végződött jól. Stefan tudta, hogy csak egy valaki segíthetne rajta, mégpedig Lexi, de a legjobb barátja meghalt és most az eddigieknél is jobban érzékelte a hiányát.
Persze tisztában volt azzal, hogy Elenára is támaszkodhatna, mint, ahogy azt már megtette párszor. Amely alkalmakkor úgy érezte, hogy a lány csak azért segít neki, mert cserébe valamit el akar érni. De aztán mindannyiszor erre gondolt hevesen elhessegette ezt a gondolatsort. Elena nem olyan, mint Katherine, emlékeztette magát sokszor. Mert valóban őszintén szerette őt. Legalábbis a fiatalabb Salvatore hitte, hogy ez így van. Mégis valamilyen belső életösztönnek engedelmeskedve mégsem fordult a lányhoz, mert nem lenne okos dolog.
Tehát, mert Lexi szóba sem jöhetett, Elena pedig kizárásra került maradt volna Caroline. A szőke hajú vámpírlány viszont – legalábbis a hasonmás véleménye szerint, ami kicsit mintha elégedett lett volna a hír közlése közben – ugyan úgy végezte, mint Lexi. Vagyis Damon már megint megfosztotta a legjobb barátjától.
Stefan mindennek ellenére sem tudott rá haragudni, mert úgy vélte, hogy bátyja nem szívesen tette azt, amit. Amikor ezt Elenának is elmondta, akkor a lány határozottan azt állított, hogy túl sokat gondol a testvéréről és olyan megjegyzéseket tett, amik alapján a fiatalabb Salvatore-nak olyan érzése támadt, mintha a lány egymás ellen próbálná hangolni őket. Tudta, hogy ez képtelenség. Elena soha sem tette ilyesmit és csak a saját érdekükben árulta el Caroline különös viselkedését. Mégis Stefan nem tudott megszabadulni attól a gondolattól, hogy a hasonmás irányítja őket. Ez pedig nem volt túlzottan kellemes elképzelés.
  • Igen, mert én tudom, hogy a te szentéletű életviteledbe nem fér meg az ilyesmi – jegyezte meg Damon cinikusan. Ezzel is kizökkentve öccsét egyik merengő pillanatainak egyikéből. Azonban olyan érzése volt, hogy most nem a szokásos maszlagról van szó, hanem valami komoly dologról.
  • Most igen – vágta rá Stefan határozottan és próbálta nem kimutatni zaklatottságát. Csak remélni merte, hogy testvére ezt majd a gyásznak tulajdonítja. Mert az, hogy puhánynak nézi és szánakozik rajta még mindig jobb, mint az, hogy a maga szájíze szerint megmentse. A fiatalabb Salvatore alig bírta visszatartani ideges nevetését, mert az elkerülhetetlenül hisztérikus felhangot kapott volna és igazán nem akarta, hogy Damon – a szokásos meggyőződésen is túl – úgy gondolja, hogy elment az esze. A nevetés arra vonatkozott volna, hogy ők ketten egyszerűen bolond mód ragaszkodtak egymáshoz, mert történjék bármi segíteni fognak a másiknak, akkor is, ha azt a másik csöppent sem akarja.


  • Caroline testét hova temetted? – bökte ki Stefan, mert úgy érezte a szőke hajú lánynak elmondhatja a titkát, még, akkor is, ha az már nem tud neki tanácsot adni sajnálatos módon bekövetkezett halála miatt. Valamint, mintha Elena is különös érdeklődést mutatott volna a téma iránt és kérte őt – szinte folyamatosan ezt duruzsolta a fülébe –, hogy szedje ki ezt az információt bátyjából. Stefan nem értette azt, hogy a lány miért kételkedik abban, amit bátyja és Ric állítottak. Elvégre, ha Damon Salvatore úgy isten igazából meg akar ölni valakit, akkor az meghalt. Már persze, ha az ősöket leszámítjuk, de ők külön kategóriába tartoztak.
  • Miért érdekel? – húzta fel a szemöldökét Damon és ő is töltött magának egy italt.
  • Szeretnék tőle elbúcsúzni – motyogta Stefan csöndesen és majdnem megemlítette testvérének azt, hogy az előbb mondta, hogy ilyen kései – jobban mondva korai - idő nem alkalmas alkohol fogyasztásra. Csak azért nem mondta ki, mert tudta, hogy bátyja számára a whisky szinte éltető táplálék. Néha úgy tűnt, mintha a vérnél is jobban esne számára.
  • Akkor gondolj rá vagy mit tudom is én – morrant fel az idősebb Salvatore ingerülten, de közben gyanakodva szemrevételezte öccsét azt latolgatva, hogy vajon a bűntudat miatt ilyen lehangolt vagy tényleg csak a szokásos Stefan-féle hisztiről van szó.
  • Liz tud már róla? – kérdezte Stefan sóhajtva elnapolva a kérdést. Úgy gondolta később majd újra próbálkozik vele. Egy alkalmasabb időpontban.
  • Nem – válaszolta Damon élesen. Jelezve testvérének, hogy tartsa a száját. A seriff – mint, ahogy azt az idősebb Salvatore megjósolta – lánya eltűnése után a padlástól a pincéig átkutatta a Salvatore panziót. Aztán az elkínzott arcú, aggódó Liz bánatosan és bűntudatosan bocsánatot kért azért, mert egy pillanatig is kételkedett Damon Caroline iránti barátságában. A vámpírba azonnal és igazán fájdalmasan bele nyílalt a bűntudat. Ez persze soha sem volt kellemes érzés, de mint mindig most is mélyen elnyomta magában és gúnyosan elhessegette a témát. Jelezve Liznek, hogy ő igazán nem haragszik és megérti. Ahhoz valahogy már nem volt képe, hogy a segítségét is fölajánlja. Annyira azért még ő sem volt kegyetlen.
Stefan becsületes volt a végletekig – vagy ahogy Damon emlegetni szokta megveszekedet idealista barom -, de ez azért már erős – bár egyértelműen várható - lépés volt tőle. Vajon mi ez a hirtelen érdeklődés? Talán csak rájött a szokásos mentsük meg Damont önmagától szindróma vagy valami egészen másról van szó? Elvette a maradék eszét is a legjobb barátja elvesztése? Talán. Mégis Damon úgy vélte itt lényegesen többről van szó.
  • Mikor fogod elárulni neki? – kérdezte Stefan és rosszallása tisztán leolvasható volt az arcáról.
  • Később – legyintette Damon közömbösen. Először még biztos akart lenni abban, hogy Caroline-nak megérdemli a Túlvilágot mielőtt oda jutatja, mert azzal ellentétben, hogy mindenki szívtelennek gondolta nem követné el kétszer ugyan azt a hibát. Lexi elvesztése ugyanis nemcsak Stefannak fájt, akkor is, ha ő és a vámpírnő lényegében megismerkedésük óta hadakoztak egymással ellentétes nézeteik miatt. Egy dolog viszont közös volt mindkettőjükben. Vigyázni akartak Stefanra. Ezt pedig Damon, ha akarta volna se tudja figyelmen kívül hagyni.
  • Damon a lányáról van szó! – emlékeztette bátyát hevesen a fiatalabb Salvatore.
  • Elmondom neki, ha te pedig elárulod, hogy miért iszol – pillantott öccsére Damon kérdőn. Hosszú ideig mindketten hallgattak. – Én is pontosan erre gondoltam – jegyezte meg az idősebb Salvatore és úgy gondolta azért ártani nem árt, ha megnézi, hogy van Liz.
  • Damon… - hallotta még Stefan tétova hangját.
  • Igen? – állt meg, ezzel is kifejezve, hogy testvére mondandója nem közömbös számára és meghallgatja, akkor is, ha nem tudja megállni gúnyos megjegyzések nélkül.
  • Semmi, semmi – mormolta végül Stefan, majdhogynem zaklatottan és felsietett a szobájába. Nyilván leírja a naplójába, hogy összetörtem a szívét, húzta el a száját Damon. De folytatta útját a célul kitűzött ház felé.


A Mikaelsson villában meglehetősen feszült hangulat uralkodott, amit van, aki nem akart vagy éppenséggel nem tudott feloldani. Klaust két hét alatt a többi hibridje is felkereste, az ős pedig bemutatta őket a feleségének. A lány a legtöbbjüket – Amy és Frank kivételével - teljesen idiótának nézte, ami igazán egyértelmű volt. A hibridek mégsem utálták őt, mivel úgy gondolták, hogy Klaus felesége pont olyan, mint az ős maga. Persze ezen nézetüket nem hangoztatták, mert annyira azért mégsem voltak ostobák és ezzel együtt az életüket adták volna Melody-ért, ha a szükség úgy kívánja.
Klaus a maga részéről elégedett volt a hibridjeivel. Aki óvakodtak felesége elé kerülni, azonban, amikor szükséges volt, akkor igazán megerőltették magukat és a legjobb formájukat nyújtották. Az ős kezdte úgy vélni, hogy mégsem azok a végtelenül elveszett lelkek, akiknek mindenki – köztük ő maga is - hitte őket. Ezen felfedezés meglehetősen kellemes volt a számára és, amikor éppen nem feleségével töltötte az időt újra festésre szánta el magát. Mindenről, ami eszébe jutott, az elkészült alkotásokat mindig megmutatott Melody-nak, aki úgy látszott értékeli a művészetet. Legalábbis az övét mindenképpen. Persze csak, akkor, ha nem ő áll a középpontjában. Klaus titokban emlékezetből elkészítette felesége esküvői portréját, amit gondosan a dolgozószobájában helyezett megőrzésre a másik kép mellé. Ők ketten gyakran zongoráztak együtt, amit mindketten igazán élveztek, főleg, amik a lány megpróbálta leírni, hogy mire utal az adott zenemű és nézőpontjuk ellentétes irányba fordult.
Melody célul tűzte ki, hogy mindenáron megoldja a Tanács tagjainak az ügyét, ha másért nem is, hát büszkeségből, azért, mert senki sem hiszi el, hogy képes lesz rá. Eközben igazán összeszokott Amy-vel és Frankkel, akik a lány számára pótolhatatlan segítségnek minősültek és mellettük már nem is érezte azt, hogy csak a saját védelme érdekében van szüksége a jelenlétükre. Mindkét hibrid kellemes társalgó volt és remek javaslataik voltak, bár ennek ellenére sem jutottak sokkal előrébb. Melody pedig egyre jobban bosszantotta az, hogy bár már mindent tud az áldozatokról, mégsem elég. A többi hibriddel úgy bánt, mint a régi időkben – amikor még továbbra sem elérhető barátjával utazgatott – az ismeretlenekkel, vagyis hűvös udvariassággal. Emlékezett rá, hogy ezért ragasztották rá, akkoriban a Jégkirálynő elnevezést. Ami inkább hízelgett neki és nevetett rajta, mint rosszallott. Örült neki, hogy a nyomozáson kívül sok időt tölt a férje társaságában és önmagán is elcsodálkozott mennyire könnyű volt elfogadni és megszokni a társaságát.
Elijah ez idő alatt próbálta megőrizni szokásosan nyugodt és udvarias formáját. Persze voltak pillanatok, amikor döbbenetes módon nem sikerült, sőt legtöbbször kínosan érezte magát. Ami aztán tényleg nem volt jellemző rá, de úgy vélte mindenki más így érezné magát friss házasok mellett. Például, amikor az ott tartózkodása első napjaiban hallgatta bátyja és sógornője zongorajátékát – ami egyszerűen varázslatos volt - és, amikor mintegy teljesen véletlenül arra felé haladt el pont szemtanúja lehetett, ahogy Klaus csókot akar lopni a feleségétől. Természetesen sikerrel járt, ő pedig azon nyomban megváltoztatta az útirányát. Tudta, hogy testvére észrevette őt – leginkább a Melody háta mögött heves és egyértelmű kézmozdulatokból melyek a mihamarabbi távozásra szólították fel – a lány mégsem hozta fel. Elijah pedig tudta, hogy Klaus nem mondta el a feleségének ezt az apró momentumot, amiért igencsak hálás volt, mert a téma nagyon zavaró lett volna a számára. Kereste a lány társaságát, mert szeretett volna többet megtudni róla. Ezen alkalmakkor úgy gondolt, hogy Melody nagyon jókat mulatt az ő udvarias ismerkedési kísérletein. Mégis úgy vélte a lány inspirálóan hat Klausra. Több szempontból is.
Kol a többiekkel ellentétben igazán szörnyen érezte magát. Legalábbis ő határozottan így vélte. Nem sok alkalommal maradt kettesben a sógornőjével, amikor pedig mégis azon alkalmak nagyon rövidek voltak és ő nem tudta eléggé összeszedni magát arra vonatkozóan, hogy elnézést kérjen, azért amit tett. Úgy érezte kegyetlen hosszú hetek – amik majdhogynem éveknek, sőt olykor évszázadoknak tűntek – hagyott a háta mögött azóta, hogy olyan kíváncsian – ám engedély nélkül – belepillantott sógornője legfájóbb emlékeibe. Mégsem tudta rávenni magát arra, hogy elnézést kérjen. Ezért aztán úgy vélte a megfelelő alkalom majd adja magát. Addig meg ugyan olyan gondtalanul viselkedett, ahogy mindig is tette.


Klaus persze – mint ahogy az említette is – felkereste Kolt, jobban mondva hivatta őt és elbeszélgetett vele arról, hogy mi az, amit tolerál és mi az, amit semmilyen körülmények között nem fogad el. Mivel úgy látszott, hogy ezeket az egyébként egyértelmű határokat le kell szögeznie, ha nem akar több olyan incidenst, amikor a feleségét a tulajdon családja kedvteleníti el.
  • Kol úgy vélem te is tudod, hogy, amit tettél az nem igazán volt elfogadható – mondta Klaus a zongora előtt ülve.
  • Annyit ismételgettétek már, hogy csak egy idióta nem fogta volna fel a véleményeteket – vágta rá Kol duzzogva és a kandallónak dőlt. Elijah ugyanis unos-untalan emlékeztette rá, hogy elnézést kell kérnie. És bár Klaus az óta az este óta nem hozta szóba a témát, mégis egyértelmű volt, hogy Elijah-val ért egyet. Sőt ő még jobban elvárja a bocsánatkérést. Tekintettel arra, hogy az ő feleségéről volt szó.
  • Akkor mond meg nekem, hogy miért van az, hogy továbbra sem kértél bocsánatot a feleségemtől? – érdeklődte egy ferde pillantás kíséretében, ami meglehetősen fenyegetőre sikerült. De persze éppen ez volt a célja.
  • Nem volt rá megfelelő alkalom – válaszolta a fiatalabb ős némileg szabadkozva. Ez miatt kicsit bosszankodott, elvégre mégsem gyerek már, akit meg kell regulázni testvérei azonban pontosan úgy kezelték, mint, aki képtelen döntéseket hozni.
  • Nem volt rá megfelelő alkalom – visszahangozta Klaus és öccse elé suhant. – Kol lehet, hogy úgy kezellek, mint egy gyereket, de csak azért, mert pontosan úgy viselkedsz – jegyezte meg úgy, mintha csak az érintett gondolataiban olvasott volna.
  • Én… nem hittem volna, hogy… - próbálta szabadkozni Kol, aztán morcosan abbahagyta. Igazán nem akarta folytatni ezt a számára megalázó beszélgetést, ami egyértelműen fejmosás formában érkezett. És e pillanatban nem tudta eldönteni, hogy Elijah nyugodt vagy Klaus láthatóan ideges módszere a jobb. Belőle mindkettő erős berzenkedést váltott ki. Ugyanis amikor valaki meg akarta mondani, hogy mit tegye, annak valamiért rögtön az ellenkezőjét cselekedte. Most azonban – saját magának azért csak nem hazudhatott – belátta, hogy el kell térnie a sémától.
  • Tudom, hogy nem hitted, de a felelőtlenségedet nem tolerálom a feleségem ellenében! Válassz magadnak más célpontot. Ott van Rebekah vagy tőlem egész Mystic Fallsot levadászhatod, de a feleségemet hagyd békén! – kötötte ki a feltételét Klaus mérgesen és a nyomaték kedvéért a nyakánál fogva felemelte legkisebb öcsét. Kizárólag nevelési célzattal.
  • Többet nem fordult elő – biztosította a fiatalabb ős a bátyját a fogai között szűrve a szavakat.
  • Remélem is – engedte el Klaus, aztán megdörgölte a saját nyakát, mert az összekötő varázslatnak hála érezte cseppet sem finom szorítást, amit öccsén próbálgatott. – Egyszer majd elmondom neked a válaszokat a kérdéseidre, ha úgy vélem, hogy megérdemled.
  • Ahogy gondolod – felelte Kol beletörődően.
  • Akkor azt hiszem ez a beszélgetés mindkettőnk részéről le van zárva, de ha még egyszer olyat veszek észre a viselkedésedben, ami nem megfelelő, abban az esetben zordabb körülmények között ismét lefolytatjuk – szögezte le gúnyosan aztán magára hagyta bűntudatos öccsét.

Melody álmosan megrezdült, amikor meghallotta a telefonja csörgését. Ezzel együtt Klaus a hajába motyogott valamit, ami egyértelműen a hívóra vonatkozott és cseppet sem volt kedvezőnek mondható. A lány kihúzódott férje szoros öleléséből és kissé ideges mozdulatok közepette először megnézte mennyi az idő – aztán mikor rájött, hogy hajnali három óra van – bosszús mormogás közepette fogadta a hívást.
  • Térj a lényegre bárki is vagy – próbálta álmosan rövidre zárni a beszélgetést. Klaus közben közelebb húzódott hozzá és most lentről felfelé haladva a gerincét csókolgatta. Ami hevesen, ám egyértelműen kellemes borzongást váltott ki a lányból.
  • Újabb hulla – vágta rá Damon határozottan. Melody egyből felélénkült – megbocsáthatóan jókedvű lett - és elhúzódott Klaus ostroma elől, megragadta az egyik takarót, gyorsan maga köré tekerte és máris a ruhásszekrény felé vette az irányt. Férje a pokolba kívánta Damon Salvatore-t, a hullát, a gyilkost és az egész világot, akik éjnek éjvadján felébresztik aztán elvonják róla a felesége figyelmét.
  • Hol? – érdeklődte Melody izgatottan és gyorsan papírt és tollat vett elő. Az ős persze megpróbálta leszoktatni arról, hogy ruhát viseljen, akkor amikor este kettesben vannak a hálószobában, de ő erősen tiltakozott ez ellen, bár ellenállása folyamatosan fogyott. Tekintettel arra, hogy Klaus így is, úgy is megszabadul a hálóingeitől, azért persze dacból még próbálkozott.
  • A régi Robinson-farmon – felelte a vámpír.
  • Még ott vagy? – kérdezte miközben lefirkantotta a nevezett helyett, amiről nem igazán tudta hol van, de úgy vélte valahogy csak oda fog találni.
  • Igen, egy csapat rendőrrel együtt és úgy érzem magam, mint egy sorozatban – jegyezte meg az idősebb Salvatore gunyorosan.
  • A hullát ugye még nem vitték el? – kérdezte Melody.
  • Mármint, ami maradt belőle? – válaszolt kérdéssel a kérdésre Damon szarkasztikusan.
  • Megváltozott a módszer? – vonta össze a szemöldökét a lány.
  • Meglátod, ha idejössz. Mindenestre az eset két héttel ezelőtt történhetett. Legalábbis az orvos szakértő szerint – mondta Damon. Nem igazán tudta, hogy miért hívta fel Melody-t. Talán csak azért, mert kíváncsi volt, hogy Klaus felesége mégis mennyire gondolja komolyan ezt az egész nyomozás dolgot, amit annyira a fejébe vett. És tényleg elkelt a segítség, mert ezen utóbbi eset inkább csak még jobban összekuszált az eddigi ügyet.
  • Rendben, amint tudok ott vagyok – közölte Melody, majd gyorsan letette a telefont. Nagyon örült neki, hogy a vámpír felhívta őt, és ezzel előrébb juthat a felderítésben. Már alig várta, hogy lássa a helyszínt.


  • Te komolyan el akarsz mennie oda? – hallotta meg férje frusztrált és sértett hangját.
  • Persze – vetette oda felé sem fordulva és gyorsan kivett egy lenge combközépig érő ruhát, mert nagyon meleg volt az idő.
  • Igazán tudhatnád, hogy ne ébressz fel egy alvó vámpír – mondta Klaus és kelletlenül felesége mellé ment, mert látta, hogy ebben a pillanatban hajthatatlan és nem fog visszamenni hozzá az ágyba. Így aztán Klaus „Ha a feleséged nem jön az ágyba, akkor te menjél utána” taktikát alkalmazta.
  • Nem én keltettelek fel – vetette ellen Melody.
  • Tudom, de csak nem hagyom, hogy egyedül menj gyilkos vadászatra – felelte az ős és ő is felvett pár szekrényből kikapott ruhát.
  • Ott lesz Damon Salvatore és, ha jól vettem ki a fél Mystic Fallsi rendőrség – jelentette ki a lány határozottan.
  • Annál rosszabb – dünnyögte Klaus sötéten.
  • Te most aggódsz értem? – vonta össze a szemöldökét Melody kissé tétován, de nem bírta megállni vigyorgás nélkül tekintettel a helyzet abszurdságára.
  • Nem, de nem engedhetem meg magamnak, hogy megsérülj – mondta Klaus csöndesen. Saját magának persze megvallotta, hogy azért tényleg aggódik a felesége miatt. Úgy vélte ez talán természetes és nincsen abban semmi rossza, ha valaki szükségesnek érzi, hogy saját maga védje meg a nőt, akivel házasságot kötött.
  • Bizonyos szempontból édes tőled ez aggódás – cukkolódott Melody. Leginkább azért, mert eddig még nem sokan éreztették vele, hogy fontos lenne számukra az élete és Klaus mondandója igazán jólesett neki.
  • Nem vagyok édes – kérte ki magának az ős hevesen. Sok mindennek nevezték már – gyilkosnak, korcsnak, ördögnek -, de édesnek még soha. Ez majdhogynem presztizs kérdése volt. Elvégre ő az ezer éves ősi hibrid, aki kegyetlen tetteiről híres. Az édes jelező valahogy egyáltalán nem illet hozzá. – Egyébként meg a férjed vagyok és nem foglak elengedni késő éjszaka itthonról. Ráadásul úgy, hogy egyedül akarsz elmenni arra az isten háta mögötti területre – tette hozzá mérgesen. Mert tényleg nem puszta udvariasságból parancsolta Amy-nek és Franknek, hogy kövessék a feleségét.
  • Nem, mintha megmondhatnád, hogy hova megyek, de, ha valóban tudod, hogy hova kell mennie, akkor velem jöhetsz – egyezett bele a lány.
  • Még jó – mordult fel Klaus, aztán kárpótlásként magához húzta a feleségét. Ha már nem folytathatja azt, ami elkezdett, akkor legalább egy csókot megérdemel. Minimum.
  • Sietnünk kell – motyogta Melody.
  • Az a hulla igazán megvár – mormogta az ős ingerülten és úgy vélte, hogy valamit nagyon rosszul csinálhat. Tekintettel arra, hogy egy gyönyörű nőt – a feleségét - tartja a karjaiban, szorosan egymáshoz simulnak és Melody csak az előtte álló nyomozásra tud gondolni. Klaus úgy érezte, hogy a hulla sokkal fontosabb felesége számára, mint ő, ami valamilyen különös oknál fogva nem igazán volt kedvére való elképzelés. Így aztán kezét végigfutatta vonakodó feleség oldalán, aki megremegett a karjában.
  • Klaus most nem érünk rá – motyogta zavartan és megpróbálta elhúzódni, de nem sikerült. Férje egyre hevesebben simogatta és csókolta, mire tekintette elhomályosult és lassan már azt sem tudta hol vannak. Ekkor férje elengedte őt és elégedetten elvigyorodott.
  • Bár imádom, hogy ilyen kócos a hajad szerintem fésülködj meg – súgta feleségének, aki lassan bólintott és bebotorkált a fürdőbe. Klaus diadalmas mosollyal várt.


Melody gyorsan megfésülködött és eközben volt ideje összeszedni magát és rájönni arra, hogy férje bármikor elveszi az eszét. Ez egy meglehetősen kényelmetlen és kínos gondolat volt és elhatározta, hogy megpróbál majd kiválni a befolyás alól. Nem lett volna szerencsés függeni Klaustól, mert ettől csak egy lépés lett volna az érzelmek, az pedig mindent összekuszált volna.
  • Nem kell fáradnod eltudok menni egyedül is – mondta mikor kijött a fürdőből.
  • Nem hinném, hogy fáradság lenne számomra az, ha elkísérlek egy gyilkossági tetthelyszínére legyen akár nappal, akár az éjszaka kellő közepe – húzta össze a szemét Klaus, mert érezte, hogy éppen le akarják őt rázni, ezt pedig nem engedhette.
  • Ki vagyok én, hogy vitatkozzam veled? – motyogta Melody cinikusan és a kocsihoz mentek. Egyértelmű volt, hogyha az ő drága férje egyszer a fejébe vesz valamit, akkor azt mindenáron keresztül viszi és nem fogad el az övével ellentétes véleményt. Tehát ilyen helyzetbe beletörődni lehet – később majd úgyis lesz valami más, amin veszekedhetnek – és így sokkal kényelmesebb is volt az egész.
  • Tekints úgy, mintha randevúra mennénk – vetette fel az ős gúnyosan vigyorogva miközben kinyitotta felesége előtt az autója ajtaját, mert tudta, hogy az mennyire nem szereti a felesleges udvariaskodást.
  • Rendben – szusszantotta a lány.
  • Tényleg?
  • Olyan szépen kérted – vont vállat Melody.
  • Neked bármit – válaszolta Klaus és vezetés közben elkapta felesége felé eső kezét és a tenyerébe csókolt. A lány erre némileg elpirult. Nem várta volna, hogy férjének ilyen kedveskedő gesztusokkal halmozza el őt, az viszont megtette, ő pedig nem ellenkezett az apró figyelmességek ellen. Legalábbis nem mindig.
  • Elég távol van mindentől – jegyezte meg a lány, ahogy egyre távolodtak Mystic Fallstól és úgy tűnt az erdős út végtelen előttük.
  • Igen, a határon van. Gyakorlatilag nem is tartozik a városhoz.
  • Azért különös, hogy két hét kellett ahhoz, hogy megtalálják – ráncolta össze a homlokát Melody.
  • Én már régen mondtam, hogy a Mystic Fallsi rendőrség már nem a régi – rántotta meg a vállát az ős.
  • Biztos izgalmas lesz még soha sem voltam ilyen bűntett helyszínén, már persze, ha leszámítjuk a te konténerba dobós hulla mutatványodat – jegyezte meg a lány újra éledt izgalommal.
  • Ezúttal nem én voltam – reagált le még csak a feltételezést is Klaus.
  • Tudom – válaszolta Melody komolyan.
  • Egyébként meg, ha helyszíneket akarsz nézni, akkor kapcsold be a tv-t annyi helyszínelős sorozat van, hogy már-már azt gondolná az ember, hogy más nincs is – morogta az ős, bár jólesett neki, hogy felesége nem gondolja azt, miszerint megölte azokat az embereket, akkor sem, ha nagyon is megérdemelték volna.
  • Én szeretem őket, legalábbis némelyiket – mondta Melody harciasan védve kedvenc sorozatait.
  • Tudom – válaszolta Klaus komolyan, pont, úgy ahogy előbb a felesége. -Viszont a lényegre tapintottál, két hét úgy, hogy nem találnak meg egy hullát eléggé különös, főleg, mert most az itteniek még gyanakvóbbak – töprengett el az ős.
  • Nyilvánvaló, drága Watsonom – idézte a lány Klausra pillantva. Az pedig nem tudott elfojtani egy gyors vigyort.


Los Angelesi otthonában Max gondterhelten megdörzsölte a szemeit. Mostanában nem tudott aludni és nem azért, mert valamilyen mágikus ok miatt álmatlanság gyötörte volna – azt ugyanis képes lett volna elviselni -, hanem azért, mert egyszerűen nem hagyták.
  • Max addig nem megyek el még nem segítesz nekem! – hallotta a határozott női hangot, ami egy igencsak kitartó szellemhez tartozott.
  • Legalább hagynád, hogy aludják egy keveset? – érdeklődte a boszorkánymester elkeseredetten a fejére húzva a takarót.
  • Segítesz?
  • Nem.
  • Akkor nem – érkezett a határozott felelet. Max már napok óta, szinte minden órában ugyan ezt a beszélgetést folytatta le és igazán kezdte unni. Az ő türelmének és jóakaratának is volt egy határa.
  • Miért nem zargatsz mást? – kérdezte a boszorkánymester az ágyán ülő nőtől. Aki volt annyira szemtelen, hogy mindenhová követte őt, bár mindig ügyelt arra, hogy Maxen legyen legalább egy boxer. A boszorkánymester pedig lassan már azt fontolgatta, hogy pucéran fog sétálni a házában csak azért, hogy megszabaduljon kéretlen látogatójától.
  • Mert te pontosan megérted az indokaimat – érvelt a nő. – Melody Mystic Fallsban van, és én szeretném elmondani neki, hogy mire számíthat az ottaniaktól.
  • Ez örültség, tudod, te, hogy Melody mégis kinek a felesége? – ült fel Max.
  • Klausé, és? – válaszolta a szellem érdektelenül.
  • És? Tudhatnád, hogy a legkevésbé akarom pont őt magamra haragítani – védekezett a boszorkánymester. Tudvalevő volt ugyanis, hogy az ősi hibrid mennyire nem tolerálta azt, hogy valaki – bárki – beleártja magát az ő ügyeibe.
  • Hát, akkor ne tedd – kérdezett a megnyugtató felelet, de Max nem volt ostoba és tudta, hogy a nem szabadul ilyen könnyen.
  • De jó, akkor el is mehetsz – tanácsolta azért rögtön, mert soha sem lehet tudni mikor adja fel a vele folytatott szélmalomharcot a nőt. Persze Max érezte, hogy az ő ellenállása nem elég erős ehhez, azért még ódszkodott elfogadni a feltételeket.
  • Félreértesz, segítesz nekem, én segítek Melody-nak, aki segít Klausnak és a végeredmény… - magyarázta a nő rábeszélően.
  • Az, hogy én is a Túlvilágra fogok jutni – vágott közbe a boszorkánymester gúnyosan.
  • Idióta! Én arra gondoltam, hogy mindenki boldog lesz – hagyta figyelmen kívül az ő aggályoskodását a szellem. Ami igazán rosszul érintette Maxet tekintettel arra, hogy az ő testi épsége itt teljesen mellékes, jobban mondva egyáltalán nem lényeges.
  • Persze, de ha meghalok, akkor téged foglak kísérteni az örökké valóság hátra lévő idejére! – ismételte meg a már többször elhangzott fenyegetést. Teljesen hasztalanul, ugyan, de neki azért jólesett.
  • Nem lesz rá szükséged, lehetőséged meg még úgy sem, mert sikerülni fog – legyintette a nő magabiztosan.
  • Ezt nem hiszem el… egyébként is miért nem tudsz halottként nyugodtan lenni a Túlvilágon vagy lépsz tovább egyszerűen tovább valamerre? – érdeklődte morcosan.
  • Hogy tehetném, ha látom mennyire rosszul mennek a dolgok nélkülem? – kérdezte a nő csöndesen és Max majdnem megsajnálta.
  • Tudod ez a Terézanya komplexus-t már igazán kezeltetned kellett volna – jegyezte meg tárgyilagosan csak, hogy elhessegesse magától a szánalmat, mert tudta, hogy a végén még beadja a derekát.
  • Most már halott vagyok, úgyhogy nincsen rá mód – felelte a szellem, de lehetett látni, hogy kissé megsértették őt a boszorkánymester szavai. Aki láthatóan szellem létére pszihológushoz, jobban mondva pszihiáterhez akarta küldeni.
  • De arra van, hogy engem zaklass – mutatott rá a helyzet lehetetlenségére Max.
  • Nem zaklatlak – kérte ki magának a nő.
  • Akkor mégis mit csinálsz? – érdeklődte a boszorkánymester hitetlenkedve.
  • Segítséget kérek tőled, azért, hogy azok, akik nekem fontosak boldogan éljenek – jelentette ki a szellem kedvesen és újra a rábeszélő hangsúlyt és tekintett vetette be.
  • És mi lenne, ha egyszerűen továbblépnél? Tudod, az élők előbb-utóbb megoldják a problémáikat – vetette fel azt a lehetőséget, amit már szintén unalomig felajánlott.
  • Ha biztos lennék abban, hogy igazad van, akkor nem lennék itt. Szóval mit mondasz? – kérdezte és igazán könyörgőnek és szánnivalónak látszott. A boszorkánymester ellenállása pedig egyre jobban gyöngült, ami leginkább az alváshiánynak volt köszönhető.
  • A fenébe is, igen, segítek csak szabaduljak meg tőled! – csattant fel végül Max idegesen.
  • Köszönöm – mosolyodott el a nő boldogan és annyira tisztesség volt benne, hogy nem vágta a boszorkánymester szemére, hogy ő győzött.
  • Van mit – túrt bele a hajába Max, mert tudta, hogyha olyasmibe üti bele az orrát, ami nem az ő dolga, akkor az sok hátránnyal járhat. Élükön a már említett Túlvilágra jutással, de tudta, hogyha egyszer már beleegyezett, akkor most már betartja a szavát. Csak meg ne bánjam…

9 megjegyzés:

  1. Újabb jó fejezet:) Úgy érzem Damon már majdnem megingott,csak egy kis noszogatás kell még neki hogy végre higgyen Carolinnak.Talán Melodyzól megkapja. Hihetezlen hogy mindkét testvért riadóztatják az ösztönei, mégis figyelmen kívül hagyják. Az utolsó jelenetnél alig bírtam abbahagyni a nevetést:D Szegény Max:D 100% hogy ez Lexi. Más nem tud ilyen aranyosan idegesítő lenni:) Na jó néha Caroline is:D Érdeklődve várom a folytatást:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! <3
      Köszönöm, hogy írtál :)
      Örülök neki, hogy tetszett :) Meglátjuk ;) Az Elena hatás túlságosan is erős befolyással van rájuk. Lehet ;)
      Nemsokára felkerül :)
      Puszi

      Törlés
  2. Jól eltűntél te Leányzó:) Fojtatod még valaha bármelyik történeted?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, tudom. De most már visszatértem :) Először a Lobbanékonyt és A fény és a sötétség ébredését és utána jön a többi is.
      Puszi

      Törlés
  3. Szia !
    Én is érdeklődnék, folytatni fogod még ? Szerintem sokunkat érdekelne a történet, olyan jól írsz.
    Mira

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Mira! <3
      Igen, fogom folytatni. Örülök, hogy tetszik, ahogy írok :)
      Puszi

      Törlés
  4. Szia!
    Remélem minél előbb vissza térsz ide is!! :D
    Nagyon meg tettszett ez a történet!! :D <3

    Dí :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Dí! <3
      Köszönöm, hogy írtál :)
      Igen, nemsokára erre a történetre is sor kerül majd ;)
      Puszi
      Valentine

      Törlés
  5. Szia:) par napja kezdtem el olvasni a tortenetet es alig akartam elhinni hogy maris az "ideiglenes(remelem) vegehez" ertem
    Kerlek folytasd gyorsan imaadom♥
    Flo

    VálaszTörlés