7. fejezet

Meglepetés Melody és Klaus módra

„Él egy legenda a makacs hetedik hullámról. Az első hat kiszámítható és kiegyensúlyozott. Meghatározzák egymást, építenek egymásra, nem okoznak meglepetést. (...) De vigyázat, jön a hetedik hullám! Ez kiszámíthatatlan. Sokáig fel sem tűnik, benne van az unalmas végjátékban, igazodik az előtte kifutó hullámokhoz. De néha kitör. Mindig csak ő, mindig csak a hetedik hullám. Mert gondtalan, gyanútlan, lázadó, mindent elsöprő, mindent újjáalakító. Számára nincs azelőtt, számára csak a most van. Ami után minden más lesz. Hogy jobb-e vagy rosszabb? Azt csak azok tudják, akiket elragadott magával, akiknek volt bátorságuk szembemenni vele, engedni, hogy a bűvkörébe vonja őket.” Daniel Glattauer

Klaus az általa megígért időpont szerint készülődött arra, hogy újdonsült feleségével együtt visszatérjen Mystic Fallsba. Egy napot sem mozdultak ki a lakosztályból, főleg, mivel Melody láthatóan egyáltalán nem akarta körsétát tenni. Az ős meg a maga részéről engedett ebben a kérdésben. Leginkább azért, mert így jobb elfoglaltságuk is akadt egy olyan város megtekintésén kívül, amit láthatóan mindketten nagyon jól ismertek. Természetesen észrevette, hogy felesége gyakran pillant az alattuk elterülő városra és ilyenkor apró, de nagyon is feszültséggel teli gesztusok hívták fel a figyelmét arra, hogy igazán nagy szerepet játszott az életében Los Angeles. Amit Melody továbbra is kategorikusan tagadott. Klaus pedig nem forszírozta a dolgot, tekintettel arra, hogy más forrásból így is, úgy is megfogja tudni miről is van szó. Ezért volt leginkább az, hogy nem is erőltette magát teljesen feleslegesen lefutott körökkel.

• Akkor emlékszel rá, hogy mit mondtam, ugye? – kérdezte Klaus érdeklődve, valamint elégedetten pillantott a feleségére, aki éppen öltözködött. A hibrid tudta, hogy ezt a kérdéskört szinte már az unalomig túlforszírozták, mégis szükségesnek érezte, hogy biztos legyen teljes mértékben abban, hogy minden rendben lesz. Egyébiránt Klaus imádta figyelni Melody-t, mert igazán szép, sőt mi több gyönyörű volt, bár néha - vagyis az esetek többségében - gúnyosan és zárkózottan viselkedet. Viszont Klaus átlátott ezen, főleg mivel ő maga is ilyen volt. Melody nehezen találta meg vele az összhangot és a hibrid maga sem igazán tudta, hogyan is kezdjen neki annak, hogy megbízzanak egymásban. Ugyanis szerette volna, ha felesége teljesen mértékben a bizalmába fogadja ezért aztán ő maga is hajlandó volt megtenni a szükséges lépéseket. Már amennyire tőle telet.
• Tekintettel arra, hogy voltál szíves vagy háromszor elmondani ugyan azt, úgy hiszem, hogy a válaszom most is az lenne, mint az első mesedélután után, vagyis igen. Remélem, hogy most már elhiszed nekem, és nem ismételtetted el még egyszer, mintha hülye és felfogásképtelen személy lennék – forgatta meg a szemeit Melody.
• Természetesen elhiszem, viszont fontos, hogy tud ki-kicsoda a Mystic Fallsi lakosok közül – mondta az ős mogorván leszögezve a tényeket.
• Tudom, és már most torkig vagyok velük, pedig még nem is ismerem őket – bosszankodott a lány.
• Hidd el, ha megismered őket sem lesz másként, sőt még idegesítőbbek lesznek – jegyezte meg Klaus szárazon. Ugyanis a véleménye - amit a feleségével is megosztott - valóban nagyon kedvezőtlen volt a kis csapatra nézve, de tudta, hogy nem ő becsüli őket kevésre, hanem azok becsülik magukat sokra. Mint, ahogy azt Stefan példája is mutatja, aki nyilván még mindig azt hiszi, hogy remek ötlet volt feltámasztani Esther-t. Valamint Elena sem érdemelte, hogy sokra becsüljék őt, és Klaus ezt nem csak a viselkedésére értette – bár már az is igazán förtelmes volt – hanem, maga a hasonmás volt az, aki irritálta őt. Teljes egészében és tudta, hogy nincs az a pénz, amiért ő még egy Petrovában megbízna, a Gilbert lányban pedig különösen nem.
• Meglátjuk – vette fel fehér boleróját Melody, mivel jobb szeretett volna saját maga véleményt alkotni, de azért igazán hajlott arra, hogy elhiggye azt, amit férje elmondott neki.

• Indulhatunk? – fordult az ős felé, aki még mindig őt figyelte és közben unottan iszogatta a pezsgőjét.

• Csak utánad drágám – vigyorodott el Klaus felállva tudva, hogy feleségét mennyire idegesíti ez a véleménye szerint teljesen felesleges udvariaskodás.
• Roppantul humoros vagy – szusszantotta Melody.
• Az lesz humoros, amikor meglátom Stefan és a többiek elképedte arcát, amikor megtudják, hogy a feleségem vagy – jelentette ki Klaus és magához húzta a lányt.
• Nyilván azért, mert senki sem feltételezi rólad az ilyesmit – csipkelődött Melody. – Vagy azért, mert valóban ostobák – tette hozzá az ős által elmondattak alapján a levont következtetését.
• Véleményem szerint is-is – ismerte el Klaus és egy szenvedélyes hitvesi csókot adott feleségének. Aki sóhajtva merült el az érzésben. Sokat számított neki az, hogy az ős csak vele foglalkozott, leginkább azért, mert eddig soha senki figyelme nem volt ilyen célratörő. Persze, ha leszámítjuk azt az egy alkalmat, amikor ő maga utasított vissza egy ajánlatott, mivel az érzései egyáltalán nem voltak olyan erősek, mint a másik félnek, aki viszont nagyon is ragaszkodott hozzá. Ő akkor a magányában keresett támaszt, viszont a most már halott barátja segítségével rájött arra, hogy számára, azaz illető semmit sem oldott volna meg, főleg nem azzal, ha vámpírrá változtatja. Másik barátja abból a szempontból támogatta a vámpírrá válását, mert úgy vélte, hogy ő képes lenne megtanítani neki a vámpírlét minden egyes életben léthez szükséges részét. Melody végül az ember létet választotta és elhagyta azt, aki vámpírrá akarta tenni, mert tudta, hogy legjobb szándéka és elfogadó képessége ellenére is kitartott volna elhatározása mellet.
• És a testvéreid? – mormolta Melody kíváncsian.
• Ismerem őket és tisztában vagyok azzal, hogyan is fognak reagálni – válaszolta Klaus kitérően.
• De én nem ismerem őket – mondta a lány kissé feszülten. Persze a barátai leírása alapján halott róluk dolgokat, de első kézből és jobb forrásból mégis megbízhatóbb lenne az információ.
• Azt hittem saját magad szeretnél véleményt alkotni mindenkiről – húzta fel a szemöldökét az ős.
• Igen, így van – vágta rá Melody, de továbbra is várakozva nézett a férjére.
• Na, jó – morogta Klaus kissé gúnyosan, elvégre, ha a Mystic Fallsi kis csapatról ilyen hosszas beszámolót tartott, akkor a saját családját sem igazán hagyhatja ki ebből. - Elijah a legidősebb öcsém, ő a világ legudvariasabb személye úgy konkrétan az egész világnak. Kol a legfiatalabb öcsém hajlik a nagyon heves és erősen egoista titulusok elnyerésére. Rebekah a húgom meg végtelenül makacs és kissé önző. Meg persze ne hagyjuk ki a felsorolásból Finn-t sem, ő a középső öcsém és szeretne áldozati bárány lenni – az utolsó felsorolt személynél az ős vágott egy grimaszt.
• Olyan aggasztóan öngyilkos módon áldozati bárány? – érdeklődte a lány.
• Krónikusan ostoba, ha engem kérdezel, de újabb kilencszáz év a kis magán koporsójában talán segít majd neki… ha meg nem, hát ez van – rántotta meg a vállát Klaus. Esther-re inkább jobb szeretett még csak gondolni sem, főleg úgy, hogy neki köszönhetően még mindig össze volt kötve drágalátos testvéreivel.
• Ha valami teher a testvéred számára, akkor tedd könnyebbé a választását – bölcselkedett Melody.
• Hidd el, ha Elijah nem jár sikerrel e téren, akkor könnyebbé teszem neki a választást – mondta Klaus. A lány pedig tudta, hogy férje egyértelműen a legdrasztikusabb megoldáshoz fordulna. Ami valóban megoldás, de nem végleges, hanem csak átmeneti. Már persze a maga abszurd vámpíros módján átmenti, töprengett el Melody. – De mintha nemrég még menni akartál volna – vette fel az ős.
• Persze, menjünk – válaszolta felesége. Klaus már mindent elintézett és már csak a csomagjaikat kellet levinniük a kocsiba.
• Rögtön az új otthonunkba szándékozol vezetni vagy tehetünk egy kis kitérőt? – kérdezte férjétől Melody élénken érdeklődve, amit beszálltak az autóba.
• Ha jól sejtem eszedbe jutott valami ötlet – fordult felesége felé kíváncsian. Úgy vélte meghallgatja a felvetést, tekintve, hogyha nem tetszik, akkor gyorsan megvétózhatja, ha meg tetszik neki, akkor meg akár érvénybe is léptethetik. Feltéve, ha valóban megfelel az ő elképzelésinek.
• Igazad van – árult el a lány szélesen elvigyorodva. - Azt akarod, hogy mindenki tudja meg, hogy a feleséged vagyok igaz? – kérdezte, bár már ezt párszor már átrágták, de most eszébe jutott egy remek ötlet. Legalábbis saját véleménye szerint az volt.
• Természetesen. Szóval mi lenne azaz ötlet? – húzta fel a szemöldökét Klaus várakozva. A lány pedig részletesen előadta az ezzel kapcsolatos véleményét, ami az ősinek nagyon is kedvére való volt és úgy vélte az alkalmazás valóban olyan hatást fog elérni, amilyet ő szeretne.

Damon - Elijah – és leginkább a saját reményei ellenére sem haladt semmit előrébb a tanácstagok meggyilkolása ügyében. Hanem továbbra is csak egyhelyben toporgott, mint ő, mind a rendőrség. Ráadásul Klaus sem volt idehaza, ami csak azért tűnt fel neki, mert a hibridek nagyon elkanászodtak. Az a tipikus nincs itthon a macska, cincognak az egerek módon, de ő ezúttal tett az ősnek egy hatalmas szívességet és ennek keretében helyre tette őket. Jobban mondva megölte őket, de az első variáció sokkal burkoltabbnak és kevésbé gyilkosságra okot adónak tűnt. Ugyanis sejtette, hogy Klaus nem lesz elragadtatva az ő probléma megoldó készségével kapcsolatban, pedig benne aztán megvolt a jó szándék. Viszont természetesen sejtette, hogy ez nem igazán fog megfelelni az ősi hibridnek. Ha nem tetszik, majd neki, akkor megmondom neki, hogy oldotta volna meg saját maga, gondolta az idősebb Salvatore a kezében egy jó öreg whiskys üveget lóbálva. Úti célja a Gilbert ház volt és most nem Elena miatt tartott oda - mint általában -, hanem remélte, hogy Ric elfogadja ezt bocsánatkérő ajándéknak azért, mert megölte őt. Megint. És végre valahára újra ivócimborák lesznek. Éppen be, akart menni, amikor Elena jött ki az ajtón óvatosan hátrafelé pillantgatva.

• Csak nem Stefan ijesztett meg? – érdeklődte az idősebb Salvatore gúnyosan.
• Damon, hát te? – csodálkozta a hasonmás, mivel nem számította arra, hogy a vámpír ma meglátogatja őt.
• Ric-hez jöttem – emelte fel az üveget Damon szavai megerősítéseképpen.
• Persze, azt hiszem nincs itthon, de megvárhatod – ajánlotta Elena távozóban és nagyon úgy látszott, hogy neki magának valami halaszthatatlanul fontos dolga van.
• Esetleg nem maradsz? – vetette fel az idősebb Salvatore könnyedén.
• Most nem – rázta meg a fejét a hasonmás kissé mérgesen. – De később bepótolhatjuk – mondta hatalmas ártatlanak látszó őzike szemekkel pillantva a vámpírra és mintegy teljesen véletlen mozdulattal végigsimított annak karján.
• Meglátjuk – vigyorodott el Damon. Feltűnt neki, hogy Elena mintha mostanában egy kissé szétszórt lenne, de úgy vélte, hogy az csak az Esther dolognak tudható be. Aminek kapcsán az idősebb Salvatore kénytelen-kelletlen igazat adott Elijah-nak, mivel tudta, hogy az ősboszorkány az első adandó alkalommal őket is megölné, ha szükséges, ha nem. Nem is értem Stefan hogyan lehetett ilyen felelőtlen, de ő már csak ilyen, gondolta Damon bosszúsan. Neki ugyanis egyáltalán nem tetszett már a kezdetektől sem, hogy magukra haragítsák Klaust és a testvéreit, mivel azok alacsony létszámuk ellenére is igazán nagy és erőteljes erőfölényben voltak velük szemben. Főleg, most, hogy Klaus már hibrideket is tud teremteni. Igaz, minek, ha csak egy csapat idióta, szerencsétlen magáról sokat képzelő csoportot toborzott össze? És ez kötelék ide vagy oda többet ártott, mint használt, gondolta az idősebb Salvatore a saját egyéni véleményét ezzel kapcsolatban.
• Rendben – mosolyodott el Elena holott most legszívesebb a pokolba kívánta volna Damont és mélyen remélte, hogy a maga bosszantóan szokásos módján nem fog ráakaszkodni, mint egy pincsikutya, mert néha már kezdett igazán elege lenni belőle. Az elején még szórakoztató volt, hogy Stefan körbeugrálta, aztán Damon is és után a testvérek egymásra acsarogtak, de már kezdték elveszíteni a kezdeti varázsukat.
• Pá – intett a hasonmásnak az idősebb Salvatore és könnyed léptekkel besétált a Gilbert házba nagyon is otthonosan mozogva odabent. Elena még vetett hátra egy óvatos pillantást, aztán folytatta úti célját, mintha Damon nem zavarta volna őt meg a Ric kereső és ehhez kapcsolódó bocsánatkérő körútjával.

Caroline, aki a postás incidens óta lopva Elenát figyelte most is követte a lányt. Nem értette, hogy Damon miért is nem vette észre azt, hogy a hasonmás milyen ostoba indokkal is rázta le őt magáról. Valamint a szőke hajú vámpírlány szerint az a simogatós mozdulat is túlment egy nagyon is bizalmas gesztuson, mivel az emberek így általában a szeretett személyt simogatják. És határozottan nem annak a bátyját, aki tudvalevően szerelmes belé. Mi ez, ha nem egy Elena által rendezett színjáték? Csak tudnám, hogy mire is készül pontosan, gondolta Caroline idegesen. A legjobb barátnőjének gondolt személy ismét a postára ment érdeklődni és ismét nem kapott semmit. Legalábbis a szőke hajú vámpírlány ezt hitte. Mivel Elena kapott egy levelet, amiben a következő állt:

„Caroline Forbes vagy túl sokat tud vagy, már rá is jött arra mit csinálsz.”

A hasonmás ettől igazán ingerült lett. Sejtette, hogy előbb-utóbb valaki szaglászni fog a dolgai körül, de nem hitte volna, hogy a véleménye szerint naiv Caroline lesz az a személy. Mindenesetre valahogy meg kell szabadulnom tőle és lehetőleg minél előbb, gondolta Elena sziklaszilárd elhatározással. Közben Caroline, aki minden figyelme ellenére nem vette észre, hogy Elena lopva és óvatosan kapott a postáshölgytől egy levelet a lehetőségein töprengett. Meg kéne tudnom, hogy kitől is vár küldeményt, az lenne a legjobb, ha kiigézhetném belőle. Jesszusom, lassan olyan leszek, mint Damon és mindent a vámpírléttel akarok majd megoldani, rázta meg a fejét kissé mérgesen. És ez a - véleménye szerint abszurd - gondolat annyira megzavarta őt, hogy nem figyelt oda eléggé a környezetére és a most már még óvatosabbá váló Elena észrevette őt.

• Caroline? – lépett barátnőjéhez csodálkozva a hasonmás és bár nem érződött rajta eléggé gyanakodott arra, hogy a szőke hajú vámpírlány követte őt, főleg a megtudottak fényében.
• Elena? Hello, éppen újságot vettem és annyira elgondolkoztatott a cikk, amit olvastam, hogy észre se vettelek – mosolygott rá fesztelenül Elenára az érintett.
• És miről olvastál? –kíváncsiskodott a hasonmás viszonozva a mosolyt, bár gyanakvása még mindig nem szűnt meg.
• Az új divat színeiről igazán érdekes volt, azt hiszem fel is fogom újítani a ruhatáramat. Te is meg szeretnéd nézni? – nyújtotta barátnője felé az újságot készségesen. Amit egyébként tegnap vett és valójában csak egy egész apró cikk volt csak benne az említett témáról, de indoknak megtette.
• Nem, köszi – csóválta meg a fejét Elena. – Hogy viseled? – kérdezte aztán gondoskodóan, holott legszívesebben ráordított volna a lányra, mivel egyszerűen most már kézzelfoghatóan érezte azt, hogy hazudik neki. De csak nem vádolhatja meg ilyesmivel minden előzetes nélkül! Bár talán a többieknek ez is elég lenne, és ha a kellő köntösbe bújtatom, akkor elpaterolják az útból, gondolta közben számítóan a hasonmás.
• Mégis mit? – kérdezte Caroline értetlenül.
• Hát, hogy Tyler elment – vágta rá Elena megütközést tetetve.
• Oh, természetesen zavar, de remélem, hogy így legalább sikerül megtörnie a Klaushoz való kötődését – válaszolta a szőke hajú vámpírlány bánatosan. Mivel tényleg fájt neki, hogy a Lockwood fiú ismét itt hagyta őt, de most igazán nem ért rá ezzel foglalkozni.
• Reméljük, de most Klaus hála az égnek egyébként sincs itt, így nyugtunk van tőle – bólogatta a hasonmás hevesen.
• Valóban – válaszolta Caroline mereven legjobb barátnőjére pillantva, mivel nem hitte, hogy akár Stefan, akár Damon elmondta volna a lánynak ezt a dolgot. Persze az is lehet, hogy ezzel akarták őt megnyugtatni, próbálta győzködni magát holott ezt igazán kizártnak tartotta és sejtette, hogy a lány valaki mástól szerezte az információt. De mégis kitől?
• Most mennem kell, találkozom Stefannal a Grillben. Te nem jössz? – érdeklődte Elena, mivel úgy vélte, akkor jobban megfigyelheti, hogy Caroline mennyit is tud. Valamint a fiatalabb Salvatore maga is ajánlotta, hogy ha lehet akkor hozza magával a lányt, mert aggódik érte.
• De, úgyis rám fér egy kis kikapcsolódás – vágta rá a szőke hajú vámpírlány szinte azon nyomban és elmosolyodott azt mutatva, hogy mennyire felvillanyozta őt ez a lehetőség. Holott csak szerette volna a hasonmáson tartani a szemét, hogy vajon hogyan is viselkedik a többiek közelében, ha már Damont ennyire barátságosan várja.
• Akkor menjünk – ajánlotta Elena. Akár tudod, akár nem már, nem fogod sokáig zavarni a köreinket. Erről, ha kell, akkor magam kezeskedem, gondolta közben mérgesen.

Damon az érdeklődés legcsekélyebb jele nélkül várakozott legjobb barátjára és még arra is vette a fáradságot, hogy olvasson valamit. Viszont nem talált semmit, ami az ő ízlésének való lett volna. Azonban szerencsére nem kellet sok időt egyedül töltenie, mert megérkezett a várt személy.

• Damon? Te meg mit akarsz? – pillantott kissé dühösen a vámpírra a munkából hazatérő történelem tanár.
• Arra gondoltam, hogy te még én elfogyaszthatnánk ezt a több mint száz éves whiskyt – emelte fel az üveget könnyedén, mintegy jó szándéka jeléül.
• Kösz, megvagyok nélküle – hárította Ric, aki nem felejtette el, hogy állítólagos legjobb barátja volt szíves megölni őt és egyébként tisztában volt vele, hogy mostanában kissé túlságosan is sokszor és sokat nézett annak a bizonyos pohárnak a fenekére.
• Ne már haver, ez az egyik legjobb évjárat – lóbálta meg az üveget a történelemtanár orra előtt, mintegy rábeszélésképpen.
• Szerinted ezzel minden rendben lesz? – húzta el a száját Ric, aki tisztában volt vele, hogy mire megy ki a játék.
• Természetesen. Iszunk pár pohárral és utána, ha szeretnél, akár segíthetsz is nekem a tanács tagjainak meggyilkolásával kapcsolatos ügyben – válaszolta Damon.
• Szerintem meg nem, mivel még mindig mérges vagyok rád – vágta rá a történelem tanár mérgesen.
• Miért? – adta a tudatlant a vámpír.
• Szerinted mégis miért? – kiáltott rá az idősebb Salvatore-ra Ric erőteljesen, aki nem akart elállni az útjából és nyilván egyáltalán nem állt szándékában bocsánatot kérni azért, amit vele tett. - Képes voltál megölni! – ordított fel, mivel nem bírta magában tartani ez miatti megbántottságát. Tudta, hogy soha sem kellett volna egy vámpírral cimborálnia különösen azzal nem, aki vámpírrá tette az ő szeretett feleségét. Aki ennek köszönhetően egy valóságos ribanc lett és végül Klaus egyik áldozataként végezte, azért, hogy a hibrid így üzenjen Elenának arról, hogy tud róla.
• Feltámadtál! – védekezte a vámpír saját véleménye szerint nagyon is meggyőzően és felelőséget hárítóan.
• De, te akkor is megöltél! – állította saját igazát a történelem tanár.
• Ha azt mondom, hogy eredetileg nem te lettél volna a célpont jobban fogod érezni magad? – húzta fel a szemöldökét Damon.
• Nem! – felelte Ric idegesen. – De tudod mit? Menj szépen és inkább foglalkozz a dolgoddal, mivel a barátságunkat sikeresen tönkrevágtad, vagyis törted, hogy pontos legyek – tette hozzá indulatosan aztán felvágtatott a szobájába.
• Most miért vagy ennyire érzékeny? – szólt utána az idősebb Salvatore sértetten, mivel véleménye szerint igazán mindent megtett annak érdekében, hogy Ric és ő újra legjobb barátok legyenek. Éppen csak szóban nem kért bocsánatot, de a történelem tanár igazán tudhatná, hogy ő nem az a fajta személy, aki ilyesmit tesz. Akkor sem, ha rákényszerítik őt. Így aztán a vámpír sarkon fordulva vágtatott ki a Gilbert házból. És meg sem állt a Mystic Grillig, mivel úgy érezte most igazán ráférne egy ital, vagy akár több is. Közben útravaló gyanánt a kezében tartott üveg tartalmát tűntette el. Pedig legszívesebben betörte volna vele Ric fejét, hátha észhez tér és felfogja végre azt, hogy rohadtul sajnálja a történteket, de már igazán nem tud tenni ellene semmit sem tenni és ezért aztán értékelné, ha véleménye szerint tőle nagyon is sokat számító bocsánatkérő gesztusait nem tipornák ennyire a sárba.

Damon ebben a zaklatott lelki állapotban valósággal berontott a Mystic Grillbe és levágta magát a szokásos helyére. Aztán mikor vetett egy oldalpillantást a mellette lévő üres székre csak még idegesebb lett.

• Matt a szokásosat, de sürgesd meg magad – mordult rá az idősebb Salvatore a szőke hajú csapos fiúra.
• Tudod, nem halálnál bele, ha egy kicsivel kedvesebben kérnél meg erre – mormolta Matt vérig sértetten, de már adta is a kért italt.
• Te viszont garantáltan bele fogsz halni abba, ha még sokáig húzod az idegeimet, de az a te nagyon is nagy szerencséd, hogy nehéz dolog mosogató fiút találni, aki mindent elvállal úgy, hogy még betegbiztosítása sincsen – pillantott dühösen a pultos fiúra. Matt erre nem válaszolta semmit, főleg, mert tudta, hogy nem ajánlatos a vámpírhoz szólni, mert az nagyközönség előtt kitekeri a nyakát és a szeme se fog rebbeni közben. Így aztán elment, hogy felvegye Elena, Caroline és Stefan rendelését. Akik az egyik boxban ülve beszélgettek és természetesen felfigyeltek az ő aprócska vitájukra is. Caroline nagyon is szeretett volna segíteni Matt-nek, de legjobb barátja visszahúzta őt és megkérte rá, hogy ne tegye, mert azzal csak még több olajat öntenének Damon láthatóan egyébként sem igazán rózsás hangulatára. A szőke hajú vámpírlány pedig egy sóhajtással jelezte, hogy bár nem tetszik neki, de attól még nem fog jelenetet rendezni. Főleg nem nagyközönség előtt, akikre egyébként sem tartozott az ő vámpír gondjuk-bajuk. Stefan ugyanis ismerte már annyira bátyját, hogy tudja elég egy rosszul megjegyzett vagy akár hangsúlyozott szó, és akkor már jöhet is a hullatakarítás. Azt kívánta magában, hogy egykori legjobb barátnője, Lexi bárcsak itt lenne és akkor talán együttes erővel tudnának segíteni Damonnek. Viszont Lexi nem volt itt mivel Damon megölte és a fiatalabb Salvatore tisztában volt azzal, hogy ő egymaga nem tud semmit sem tenni. Főleg annak a tekintetében, hogy Damon nem igazán fogadott el tőle segítséget, mert úgy vélte, hogy az ilyen brutális gyilkosságok megkísértenék őt és újra visszatérne a ripperkedéshez széttépet és aztán precíz bűntudattal ismét összerakott hullákat hagyva maga után. Elena nem is igazán figyelt a többiekre, főleg mivel már nagyon elege volt a társaságukból, viszont tudta, hogy továbbra is úgy kell tenni, mintha az ártatlan megvédeni való kislány lenne. De most nem ez volt, ami a legjobban zavarta, hanem, hogy Caroline láthatóan tényleg gyanút fogott vele kapcsolatban, és a hasonmás tudta, hogy a szőke vámpírlányt lehetőleg minél előbb ki kell zárnia a képből, mielőtt még elárulná másoknak is, hogy ő valamire készül és ezzel csak még több gondot okozna. Damon elégedetten konstatálta, hogy a pultos fiú már nem próbálja még jobban felidegesíteni őt. Tehát sötét elégtétellel kortyolt bele a whiskyébe. Annak ellenére, hogy Ric végül nem tartott vele úgy vélte, hogy akár még jól is elsülhet az este további része. Legalábbis nagyon szerette volna ezt hinni. Így háttal a pultra könyökölve szemrevételezte a „kínálatot”, ami nem igazán nyerte el a tetszését és már éppen ráfanyalodott volna öccséék egyik csinos, bár buta osztálytársára, hogy aztán kiszívhassa a vérét és megölhesse, akkor lépet be egy új vendég a Grillbe. Egy olyan, aki még soha nem látott itt ezelőtt. Középhosszú szőke hajú lány volt, kék szemekkel farmerban, igazán csinos rózsaszín pólóban és egy fehér boleró felsőben. Úgy nézett ki, mint egy tökéletes társaság a mai borzalmas nap befejezéseként és plusznak számítóan értelmesnek is látszott. Üdv közöttük, nemsokára részed lesz egy Damon Salvatore-féle Mystic Fallsi üdvözletben, ami garantáltan elnyeri majd a tetszésedet és aztán búcsút mondhatsz mindennek, gondolta az idősebb Salvatore, amikor a lány a pultot becélozva leült mellé.

Melody a Mystic Grill nevű kocsmába besétálva először is futó pillantással szemre vételezte a bent lévőket. Nem volt nehéz kiszúrnia Stefan Salvatore, Elena Gilbert és Caroline Forbes trióját. Viszont ő inkább a pulthoz ment, ahol Damon Salvatore tartózkodott. Egyrészt, mert ő szimpatikusabbnak nézett ki, mint szomorú ábrázatú öccse, egy gyermek ártatlanságát is megirigylően pislogó hasonmás, valamint a szőke hajú vámpírlány, aki lelkesedésével igazán felemelő társaság lehetett. Persze a lelkesedés, mintha most egy kicsit kényszeres lenne, gondolta a lány eltöprengve, de lehet, hogy tévedek, mivel Klaus nagyon is részletes elbeszélése ellenére most találkozom velük először személyesen.

• Két dupla whiskyt kérnék – kérte a pultos fiútól. Akit látva felrémlett előtte az, amikor Klaus az első találkozásuk kor a következőket mondta: „…nálunk olyan együgyű a csapos, hogy csak az ilyen egyszerű parancsokból ért, bár abból se nagyon.” Először úgy vélte, hogy férje túloz, de amikor meg kellet ismételni a rendelését rájött, hogy tévedett és az ős nemhogy nem túlzott, hanem teljesen igaza volt.
• Kettő? Korai még az este – vigyorgott rá Melody-ra Damon féloldalasan a lány felé fordulva.
• Az egyik a férjemé lesz – mutatta fel jobb kezét Melody. Kissé valóban furcsa volt ezt mondani, de ha egyszer ez az igazság, akkor miért is mondjon mást?
• Ilyen fiatalon férjnél vagy? – érdeklődte az idősebb Salvatore.
• Miért ne? Az élet rövid, vagy adott esetben hosszú. Kinek hogy – vont vállat a lány egy elejtett célzással és belekortyolt az italába, mivel Klaus állítása szerint a Mystic Fallsi polgármester, vagyis Carol Lockwood aggódása odáig terjedt, hogy már csak verbénázott italokat lehetett kapni. És tényleg van benne verbéna, ez több mint egészséges óvatosság, bár ennyi vámpírral a városban nyilván minden okuk megvan erre, gondolta Melody enyhén megcsóválva a fejét.
• És a tiéd hosszú? – kíváncsiskodott Damon megértve az ismeretlen lány vámpírokra tett célzását.
• Ahogy alakulni fog. Tökéletes halhatatlanság egyébként sincsen, kivéve… – felelte Melody és válasz helyett egy hajtásra megitta az italát.
• Kivéve? – várta a választ az idősebb Salvatore. Valamint Stefan és Caroline is feléjük pillantottak olykor-olykor azon filozofálva magukban, hogy vajon egy új ellenséget köszönhetne e majd vagy egy erre tévedő túl sokat tudó személyt. Persze ők mindkét esetett igazán nehezményezték volna, de úgy vélték vannak ennyi erőfölényben, hogyha a lány egymaga van, akkor elintézzék. De eszükbe jutott a lány megjegyzése miszerint házas, szóval arra is ki kellet terjednie a gondolataiknak, hogy vajon a férjnek milyen szándékai vannak. Természetesen nem tudhatták, hogy a férj nem más, mint Klaus Mikaelsson, aki továbbra is igencsak haragszik rájuk azért, mert feltámasztották Esther-t és ehhez mérten bosszút akar állni rajtuk. De legnagyobb szerencséjükre ez most a hibrid napirendjén csak másodlagos volt, mivel az első helyet Esther elfogása és mihamarabbi kiiktatása jelentette.
• A köntörfalazás unalmas – vigyorodott el Melody.
• Mit akarsz itt? – ragadta meg a vámpír a lány karját, akinek szeme se rebbent.
• A férjem szeretett volna visszatérni ide, mert ez az otthona – válaszolta Melody, a szeme sarkából észrevéve, hogy az érintett a leghatásosabb időpontban lépett be a helységbe. Damonnek még ideje sem volt azon töprengeni, hogy ki lehet a csoda módon hazatérő személy, mert az nagyon is ismerős hangon megszólította őt.
• Damon megtennéd nekem az a szívességet, hogy elengeded a feleségem karját? – tette rá a saját kezét az idősebb Salvatore-ra Klaus és ellentmondást nem tűrően megszorította azt.
• A feleséged? – kérdezte Damon erősen meghökkenten és ebben a pillanatban még a fájdalmat sem igazán érzékelte. Caroline és Stefan ezzel egy időben egymásra néztek és a végtelen döbbenetet kívül mást nem is tudtak leolvasni a másik arcáról. Elena türelmetlenül fordult a pult felé, de nem látott semmi érdekeset azon, kívül, hogy Klaus visszatért és nyilván vele jött a lány is, aki minden valószínűség szerint az egyik újabb hibridje.
• A meghívóitokat inkább mellőztem, mivel így is többet látlak titeket, mint, ahogy az szükségesnek érzem – húzta el a száját az ős és közben átkarolta Melody derekát, aki nagyon is derűsen vigyorgott fel a férjére. Klaus is nagyon jól mulatott a döbbenten hitetlenkedő arcokon. A felesége terve bevált és az ő elképzelései is sikeresek voltak. Mi ez ha nem remek kompromisszum?

6. fejezet

Új esély, mert mindenkinek jár

„Minden perc új esély arra, hogy mindent megváltoztass.” Vanília égbolt című film

A Los Angeles-be tartó utat egészen csöndben tették meg, bár Melody önállósította magát és bekapcsolta a rádiót, ami ellen Klaus nem emelt semmilyen kifogást. Elvégre ezen tényleg nem fog múlni semmi. Egészen gyorsan meg is tették az utat aztán a hibrid leparkolt egy olyan áruház előtt, ahol véleménye szerint találnak mind jövendőbeli feleségének, mind saját magának megfelelő ruhát az alkalomra. Mielőtt Melody kinyithatta volna az autó ajtaját Klaus egy pillanatra, még visszahúzta őt.

• Eljegyzési gyűrűnek megteszi – húzta fel a lány jobb gyűrűsujjára az összetartozásukat, szimbolizáló gyűrűt az ős.
• Szép – pillantott le a kezére Melody. A gyűrű egy arany karika volt, szép apró tekervényes indákkal. Klaus elégedetten bólintott, neki is nagyon tetszett az ékszer és ezért örült neki, hogy a lány is így véli. Ez után az ős kiszállt a kocsiból és ment volna, hogy azért nagyjából udvariasan kinyissa a lány előtt is az ajtót, de az már kiszállt a járműből.
• Nem vagyok senkire utalva – szögezte le Melody csak a tények kedvéért, bár észrevette az udvarias gesztust egy szemforgatással reagálta le.
• Ahogy gondolod – válaszolta a hibrid felvont szemöldökkel. Egymás mellett lépkedve sétáltak el az üzletek és az emberek sokasága között keresve azt az üzletet, amire most nekik ebben a pillanatban szükségük volt.
• Szerintem ez az üzlet megfelelő lesz – fogta meg Melody könyökét Klaus, aki homlokráncolva ugyan, de hagyta, hogy az ős bevezesse őt.
• Segíthetek önöknek? – kérdezte egy idős eladó hölgy szigorúan, bár szemei kedvesen csillogtak a szemüveg mögött.
• A mennyasszonyom szeretne mennyasszonyi ruhát venni és nekem is szükségem, lenne hozzá illő öltönyre – szólalt meg Klaus határozottan. Melody próbálta nem lereagálni a megszólítást. Nehezére ment és nem tudta, hogyan fogja kibírni ezt az egészet, de még mindig úgy vélte, hogy az egyedüllétnél ez azért jobb lesz.
• Természetesen. Mikorra lenne rá szükségük? – érdeklődte az eladó hölgy szemügyre véve a párt. Egy meglehetősen határozottan, sőt mi több ellentmondást nem tűrően viselkedő férfit és egy magába zárkózott lányt látott. Nem voltak az a kifejezetten átlagos pár. Egyértelműen kihívásokkal teli lehet a kapcsolatuk és ehhez kapcsolódóan a ruhaválasztásuk sem lesz egyszerűen, gondolta az eladó hölgy sok éves tapasztalatai alapján.
• Még ma – jelentette ki a hibrid. Az idős hölgy egy pillanatra meglepődve pislogott, de látta a férfin, hogy nagyon is komolyan gondolja ezen állítását, mint ahogy azt már megállapította magában, egyáltalán nem tűr semmilyen ellentmondást, akkor, ha akar valamit.
• Akkor kisasszony fáradjon velem – indult el a mennyasszonyi ruhák felé. Melody karba vont kezekkel követte őt. – Kérem, fáradjon be a próbafülkébe. Hozok önnek ruhákat és addig, ha megkérhetem, vetkőzzön le fehérneműre – közölte a hölgy, a lány bólintott válaszként.
• Tisztára, mint egy orvosnál – morogta saját magának, amint magára maradt. Klaus ez idő alatt leheveredett az üzletben található kanapéra és magában mulatott a lány megszólalásán. Húga mellett volt ideje megszokni a vásárlást akár nagyon is elhúzódott időtartamát, de nem hitte, hogy Melody-nak is ugyan annyi ideig fog tartani. Bár nem igazán sietett sehova tekintve, hogy Max bármikor össze tudja őket adni. Melody saját véleménye szerint felpróbált vagy húsz darab ruhát, de egyik sem tetszett neki igazán és azért úgy vélte, hogy ha más férjhez megy, akkor olyanban tegye, amiben jól érzi magát.
• Ehhez mit szól? – kérdezte a hölgy. Melody gépiesen felvette, és mikor megnézte magát az egész falat betöltő tükörben, egyből érezte, hogy megtalálta a megfelelőt. A ruha egyszerű szabású volt. A felső része finom szatén anyagú és szép szabású volt, az alsó része is, ami kecses hullámokban omlott alá. A derék részénél meg volt egy kék szalag, ami a ruha oldalán futott végig. – Szerintem csodálatosan áll – jegyezte meg a hölgy kedvesen.
• Ez tökéletes lesz – bólogatta a lány válaszként és halványan elmosolyodott a szép ruha láttán.
• Tudja kisasszony a szakmámban, észreveszek ezt azt és bocsásson meg a tapintatlanságom miatt, de biztos abban, hogy boldog lesz a vőlegénye mellett? – kérdezte az eladó hölgy.
• Biztos vagyok benne, hogy egyikünk sem lesz egyedül – válaszolta Melody, aki levette a mennyasszonyi ruhát és visszavette a saját kényelmes ruháit. Az idős hölgy ezután keresett Klausnak is ruhát, aki így helyet cserélt a lánnyal. Ő maga gyorsan kiválasztott egy véleménye szerint megfelelő öltönyt és már fizetett is. A kicsit sem kevés összeget látva a szeme se rebbent. Tekintve, hogy ez a nap mégiscsak az esküvője lesz és pénzre egyébként sem volt igazán gondja. Ezután pedig mindketten visszamentek a kocsiba és az ős Max háza felé vette az irányt.

Max otthona majdhogynem vetekedett a Mytic Fallsban lévő Mikaelsson villával. Persze azért csak stílusban vette fel vele a versenyt, más tekintettben egészen vidám hangulata volt belülről.

• Mit keresünk itt? – szállt ki a kocsiból Melody gyanakodva.
• Itt lakik Max, aki lefolytatja majd az esküvői szertartást – válaszolta az ős. – Itt is jön csak emlegetni, kellet – tette hozzá Klaus, amint meglátta, ahogy az érintett sebesen kisiet az otthonából az ő fogadására. Max sötétszőke hajú, kék szemű férfi volt és egyáltalán senki nem állapított meg róla senki, hogy nagyon is erős boszorkánymester.
• Klaus, örülök, hogy látlak – fogott kezet szívélyesen mosolyogva az őssel.
• Én is Max. Látom, mostanában nagyon jól megy az üzlet – biccentett a ház felé vigyorogva.
• Nem panaszkodom – viszonozta a gesztust a boszorkánymester. – És ki a csodálatos szépség, akit magaddal hoztál? – fordult mosolyogva a nézelődő Melody felé. Hasonló szívélyességgel fogadva a lányt is, ami egyáltalán nem volt megjátszott, mivel Max alaptermészete volt ilyen. Szívesen ismerkedett össze új személyekkel és beszélgetett el velük.
• Ő Melody, a mennyasszonyom – közölte a hibrid átkarolva a lány vállát.
• Megnősülsz? Micsoda kellemes meglepetés – jegyezte meg a boszorkánymester, és barátságosan megszorította Melody kezét, aztán apró csókot lehelt rá. – Kedvesem, nem tudom, mivel sikerül levenned a lábáról Klaust, de igazán szerencsés vagy – mondta kedvesen. A lány vonásai, halványan ismerősek voltak a számára, de nem igazán tudta, hogy honnan, ám amikor kezet fogott vele minden világossá vált számára. Nem hittem volna, hogy életben marad. Igazán különleges, nem csoda, hogy Klaus feleségül akarja venni, futott át Max fejében, amikor elengedte Melody kezét.
• Igen? – érdeklődte Melody, aki sokkal másabb dolgot akart mondani, de az utolsó pillanatban meggondolta magát.
• A hibridjeim ide értek már? – érdeklődte az ős kissé mogorván. Nem tetszett neki, hogy a boszorkánymester olyan hosszú ideig fogta az ő jövendőbeli feleségének a kezét. Ami valójában nem is volt olyan sok idő, csak Klaus érezte annak.
• Még nem – rázta meg a fejét Max.
• Tudtam, hogy elvesznek. Nem lehet semmit rájuk bízni – morogta az ős erősen bosszankodva. – Max, mutatnál egy szobát Melody-nak? Ahol át tud öltözni, addig én előkerítem az idióta hibridjeimet és utána le is, folytathatod a szertartást – rendelkezte Klaus.
• Persze – biccentette a boszorkánymester. Aki a mennyasszony szó elhangzása után kezdte sejteni, hogy milyen formában is fog alakot ölteni a tartozásának a viszonzása. Klaus a sötét védőanyagba csomagolt ruhát Max kezébe nyomta, és már vette is elő a telefonját, hogy egy alapos letolásban részesítse a hibridjeit. Tekintve, hogy azok már egy ilyen egyszerű feladattal sem boldogulnak, mint amilyen ez is volt.

Azonban Klausnak észre kellet vennie, hogy Melody karba font kezekkel áll és morcosan bámul rá. Ebből következően egyáltalán nem úgy tűnt, mint, aki a boszorkánymestert követve éppen megy átöltözni a szertartáshoz.

• Valami problémád van drágám? – érdeklődte az ős szem forgatva. Várva, hogy meghallgassa a lány teljesen nyilvánvalóan hirtelen felmerült minden bizonnyal halaszthatatlan problémáját.
• Bent leszek – jelentette ki Max, mivel úgy vélte, hogy neki személy szerint jobb lesz kimaradnia ebből a minden valószínűség szerint vitába torkolló beszélgetésből, mivel az egyáltalán nem érinti őt. Így aztán meg lehetősen sietve be is vonult a házába, hogy a várakozás ideje alatt valamilyen ajándékot ötöljön ki az ifjú párnak. Elvégre attól, hogy őt kérik fel, attól még igazán adhat nekik valamit. Amiről nem is volt nehéz dönteni.
• Megtennéd, hogy nem parancsolgatsz nekem? – érdeklődte Melody mérgesen felcsattanva.
• Nem parancsolgattam neked. Mondtam Max-nek, hogy kísérjen egy szobába, ahol átöltözhetsz – vágta rá Klaus élesen. Valahogy sejtette, hogy nem fog minden egyszerűen menni, még a mai napon se. Kezdve azzal, hogy a hibridjei nem tudnak pontosan megjelenni és most jövendőbeli felesége erősen, sérelmez egy olyan dolgot, amit az ős saját véleménye szerint egyáltalán nem tett meg.
• És észre sem veszed, igaz? – csóválta meg a fejét a lány elképedve.
• Mégis mit? – tárta szét a karjait Klaus jelezve most igazán nem tudja követni Melody észjárását.
• Hogy ezzel burkoltan engem is irányítanál! Csakhogy én nem viselem jól, ha parancsolgatni próbálnak nekem! Akár érezhetően, akár máshogy – válaszolta a lány dacosan és száját mérgesen összeszorította.
• Vettem észre. Akkor szépen megkérlek rá, hogy amíg én elintézem a hibridjeim ügye, addig te menj és öltözz át a ruhádba, amit most vettünk – mondta Klaus szem forgatva. – Remélem, hogy ezzel nem kérek tőled nagyon sokat – tette hozzá gúnyosan.
• Nem hinném, hogy sokat kérsz, viszont én sem kértem sokat – jegyezte meg a lány határozottan.
• Nem és korrigáltam is kérésednek megfelelően – mondta az ős határozottan és egy heves csókra magához, húzta Melody-t. Csak, hogy az tudja, hogy nemsokára milyen szoros kötelék is lesz közöttük. A lány viszonozta Klaus ellentmondást nem tűrő célzását és erősen a szőke tincsekbe markolt a kezeivel.
• Ami egy jó pont a javadra, de jobb lett volna, ha meg sem történik. Viszont azt hiszem az a kettő a te hibrided – húzta el a száját a lány, amint meglátta a kapuban álló két személyt, aki úgy néztek rájuk, mint akik menten dobnak egy hátast.
• Legalább zakó van rajtuk – sóhajtotta Klaus idegesen. Frankkel persze semmi gond nem volt. Ő szépen kiöltözött, ahogy az ős kérte. Viszont Harry csak egy kissé megviselte zakót vett magára, a többi ruhája meg egyáltalán nem illet a szép alkalomhoz.
• Te változtad át őket – jegyezte meg Melody szurkálódva, aztán sarkon fordulva bement a házba, mivel úgy vélte valóban itt az ideje annak, hogy átöltözzön az alkalomhoz illő ruhájába.
• Köszönöm az emlékeztetőt – dünnyögte az ős irritáltan. Azonban halványan elvigyorodott, mert a csókjuk igazán sokat ígérő folytatást jósolt, amit Klaus már türelmetlenül várt.

• Igazán sajnáljuk a késés, csak szereznünk kellet egy zakót Harry-nek – mentegetőzött Frank. Igazán ő maga is felhúzta magát fiatalabb társa viselkedésén. Elvégre Klaus megmondta nekik, hogy öltözzenek ki, erre Harry még ennyit sem tud megtenni. Bár azzal mentegette magát, hogy soha nem volt szokása az elegáns viselet.
• Nem is értem miért lepődöm meg azon, hogy ilyesmi megtörténhet – túrt bele a hajába Klaus idegesen. Egyszerűen tudta, hogy lassan kénytelen lesz véglegesen beletörődni abba, hogy a hibridjei nem valami nagy zsenik. Ami alapesetben tényleg nem lenne gond csak az zavarta, hogy még a teljesen célirányos parancsokat is el tudják szúrni. Ami sokkal több volt már, mint bosszantó.
• Most már elárulod, hogy miért kellet idejönnünk? – kíváncsiskodott Harry. Frank pedig egyszerűen nem tudta őt leállítani, holott sejtette, hogyha fiatalabb társa még sokáig folytatja ezt a viselkedést, akkor rövid határidőn belül búcsút mondhat a fejének.
• Ti lesztek a tanúk – válaszolta az ős fogcsikorgatva, mivel az a bizonyos pumpa igazán kezdett felmenni benne annak köszönhetően, hogy a saját hibridje akarja őt kérőre vonni.
• Mégis min? És ki volt az a szőke csaj? – kérdezősködött tovább Harry, az esküvő után nagyon is valószínűen fejetlen hibrid.
• Harry, a kérdéseid zavaróak – próbálta Frank visszatartani fiatalabb társát, mivel Klaus egyre idegesebbnek látszott.
• Miért? – kérdezte csak azért is Harry, aki tényleg nem vette észre, hogy bizony olyat tesz, amit nagyon nem ajánlatos, akkor, ha nemrég megszerzett halhatatlanságát hosszú ideig meg akarja tartani.
• Harry, maradj csöndben, és csak akkor beszélj, ha kérdeznek – parancsolta az ős erőteljesen. Az érintett, pedig a kötelék hatására elnémult. Ami Klaus egy elégedett szusszantással konstatált. Előbb is gondolhattam volna erre, csak ez az ostoba annyira felidegesített a kérdéseivel, hogy nem jöttem rá időben. Úgy látszik lassan én magam is idióta leszek nekik köszönhetően, gondolta az ős frusztráltan, ugyanakkor az eredmény végre valahára nagyon is kedvére való volt. A csöndnek néha tényleg megnyugtató hatása van. Már akinek használ. – Gondolom, szeretnétek tudni miért is hívtalak ide benneteket. Arról van szó, hogy megnősülök és, mint ahogy említettem ti lesztek a tanúk. A feleségem, az a szőke hajú lány lesz, akit az előbb volt alkalmatok látni, a neve Melody – árulta el ittlétük okát az ős. Harry sűrű pislogással reagálta le a dolgot, tekintve, hogy beszélni a parancsnak köszönhetően nem igazán tudott. Frank egy biccentéssel adta az ős tudtára, hogy megértette a feladatukat. Fiatalabb társához hasonlóan ő maga is igazán megdöbbent, viszont egyáltalán nem állt szándékában oktalan kérdéseket feltenni. Tisztában volt azzal, hogy ezután Melody szavait is úgy kell majd tekinteniük, mintha azt maga Klaus mondta volna. Ami ellen neki nem igazán volt kifogása. Mint, ahogy általában Klaus parancsai ellen sem volt. És nem csak azért, mert hálás volt az ősnek azért, mert megmentette őt a vérfarkas léttel járó fájdalomtól. Egyszerűen úgy vélte, hogy Klaus a folytonos parancsolgatása ellenére igazán jó vezető, akinek mint mindenki másnak szüksége van egy társra. - Világos volt, amit mondtam? – érdeklődte az ős szárazon.
• Teljesen – válaszolta Frank röviden és tömören.
• Azt hiszem – felelte Harry is meglehetősen tétován. Aki igazán hihetetlennek tartotta, hogy valaki pont Klaus felesége akarjon lenni és ezért nem is igazán értette a dolgot. Viszont kérdezni már nem tudott csak a kérdésekre válaszolni, mivel továbbra is kötötte őt a parancs.
• Helyes – mondta Klaus és kivette a kocsiból a szmokingját. Aztán Max behívta őket a házába, ahol Melody már készülődött az egyik szobában.

Melody-nak igazán tetszett az a szoba, amit kölcsönbe kapott. Otthonos volt, bár a bútorok némelyike kissé furcsán nem illet oda. Például nem értette, hogy jön a szoba szép barna színű összhangjához a nagy zöld fotel, ami igazán ormótlan méretű és formájú volt. Max minden szükséges dolgot a rendelkezésére bocsátott meg mutatta, hol talál szépítő szereket, ha esetleg ki akarná festeni magát, fésűt meg ilyeneket. Melody először a haját készítette el. Kontyot nem akart készíteni belőle, mivel most nem volt kedve hozzá. Ezért inkább csak besütötte. Aztán kihúzta a szemét egy szép fekete csillogó szemceruzával és tett fel egy kis alapozót is, hogy eltüntesse a kialvatlansága halvány nyomait, elvégre ez a nap mégiscsak az esküvője volt és igazán nem jelenhet meg úgy, mint egy zombi. Aztán felvette a ruháját, kis időbe beletelt mire fel bírta húzni a cipzárt, de végül megoldotta, mivel segítséget egyáltalán nem akart kérni. Aztán megnézte magát a tükörben. A szíve mélyén egyáltalán nem hitte, hogy valaha is el fog jönni ez a nap, mivel félt attól, hogy egyedül marad, ahogy mindig is volt. Azonban most Klausnak hála lehetősége van egy új életre. Amiről természetesen tudta, hogy nem lesz egyszerű, viszont úgy vélte, hogy sokkal könnyebb lesz vele megbirkóznia, mint eddigi életével. Elvégre most már lesz mellette valaki, akivel össze lesz kötve. Ez is valami, ami legalább számít. Klaus egy másik szobában készülődött. Nem igazán hitte, hogy el fog jönni az a nap, amikor megnősül. Viszont tudta, hogy jó oka van rá. Lesz egy olyan személy az életében, aki semmilyen körülmények között sem hagyhatja majd őt el, úgy, ahogy a tulajdon család tagjai tették. Ezért is volt az, hogy nem hívta meg őket. Persze más oka is volt annak, hogy erre a döntésre jutott. Ugyanis erősen sejtette, hogy Rebekah jelenetet rendezett volna és most igazán megvolt e nélkül is. Tekintve, hogy húga a legtöbb esetben nem igazán volt képes megérte, hogy a világ nem minden körülte forog. Kol reakciója egyértelműen szórakozott lett volna és nem akarta, volna elhinni, hogy valóban elvesz valakit feleségül. Elijah meg nyilván egészen jól fogadta volna, csak az elemezgetőn érdeklődő tekintetére most egyáltalán nem volt kíváncsi. Finn egyértelműen még csak felmerülő szándék szintjén sem lett volna az esetlegesen meghívottak listáján. Tekintve, hogy aki Esther-el cimborál az nem érdelem ilyesmit. Ha talán megbocsátást mutatta majd az előkerülésekor, és nem állna határozott szándéka, meghal, akkor talán túlélheti. Viszont ha makacskodik, akkor csak az éri el, hogy szépen visszakerüljön a koporsójába, ami már kilencszáz éve az otthonát képezi. Klaus tudta, hogy a testvérei később úgy is tudomást szereznek róla. Vagy így, vagy úgy. Egyébként már alig várta, hogyan is fognak rá reagálni a testvérei és persze a Mystic Fallsi kis csapat. Tisztában volt azzal, hogy senki sem számít tőle ilyesmire és ezért aztán a meglepetés erejét kihasználva fog egy jót szórakozni a teljesen nyilvánvaló döbbenetükön és hitetlenkedésükön.

• Klaus, Max úgy véli, hogy most már kezdhetjük – lépett be egy tétova kopogtatás utána a szobába Frank.
• Remek – vigyorodott el az ős elégedetten. Aztán mindketten lefelé vették az irányt, az egyik lent lévő terembe, amit Max az ilyen alkalmakra szokott használni. Harry már ott álldogált és továbbra is hitetlenkedett amiatt, hogy Klaus megnősül. Melody is megérkezett és Klaus mellé sétált, tudta, hogy más személyeket az apja, az anyja vagy egyéb rokona szokta oda kísérni. Ő igazán megvolt e nélkül a dolog nélkül. Bár Max felajánlotta, hogy megkérdezi az egyik hibridet, viszont a lány inkább kereken elutasította az ajánlatot. Melody Klaus mellé érve felhúzta a szemöldökét, amikor meglátta annak vigyorát.
• Csodálatosan nézel ki drágám – mormolta az ős a lány fülébe. Lehetőleg úgy, hogy a többiek ne hallják.
• Ezt úgy érted máskor nem vagyok csinos? - válaszolta a lány halkan.
• Azt hittem nem várod el a bókokat – mondta Klaus.
• Ez igaz, de most elnézem – mosolyodott el Melody halványan. Max halkan megköszörülte a torkát, óvatosan célozva arra, hogy akár el is kezdhetnék a szertartást, de persze nem akart senkit sem siettetni.

Tehát Klaus és Melody abbahagyták a magánbeszélgetésüket és hagyták, hogy Max lefolytassa a szertartást. A boszorkánymester csak a leglényegesebb dolgokat emelte ki, mert sejtette, hogy az ős nem tolerálna egy végtelenül hosszú esküvőt. Melody a következő pillanatban már csak azt vette észre, hogy Max ilyenkor szokásosan elhangzó kérdéseire válaszolgat. Úgy mondják minden lány álmodik a saját esküvőjéről. Melody sem volt ez alól kivétel, bár talán nem igazán tette magasra a mércét. Azt szerette volna, ha a baráti is jelen vannak az eseményen, de sajnos ez most teljesen lehetett volt, tekintve, hogy amelyikük életben volt a kettő közül, az még mindig nem hívta őt vissza. Melody egy egészen picit aggódott is érte, de tudta, hogy tud magára vigyázni az illető. Mert ha nem így lenne, akkor nem élt volna meg ilyen szép kort. Természetesen csak két vendég volt jelen, aminek Melody igazán örült, mert nem igazán vágyott nagy társaságra. Klaus két hibridje voltak a vendégek, akik közül az egyik szimpatikus volt, a másik meg inkább hajlott az ő unszimpátiájának az elnyerésére, bár azt nem igazán volt nehéz elérni. A fiatalabb hibrid azért érdekelte ezt ki, mert úgy nézett a lányra, mint, aki még soha nem látott fehér embert. A lány persze rá is ripakodott ezért az illetőre. Frank – a szimpatikusabb – megjegyezte, hogy, amikor megtudta, hogy Klaus megnősül, akkor sejtette, hogy feleségének természete ugyan olyan lesz, mint az övé. Persze a férfi ezt nem tiszteletlenségből mondta, így az ős, aki meghallotta ezt nem is mondott rá semmit, bár megengedett magának egy vigyort. Klaus a lány teljes nevét meghallva egy egészen picikét megdöbbent, de hamar túltette magát az érzésen. Egyáltalán nem számította erre, de így legalább már tisztában volt azzal, hogy ki is lehetett az egyik személy, aki beavatta a természetfeletti világba. Tudta, hogy ha ezt a Mystic Fallsi-ak megtudják, akkor aztán a döbbenetük még magasabb méreteket fog ölteni.

• Ezennel férjé és feleséggé nyilvánítalak benneteket. Klaus megcsókolhatod a feleséged – jelentette ki Max ünnepélyesen. Az ős kérése alapján egy mágikus kapcsot is létrehozva a pár között. Egyébként a szívesség viszonzásán kívül is igazán nagy megtiszteltetésnek vette, hogy az ős őt kérte meg erre. Elvégre nem sok mindenkinek adatik meg, hogy a természetfeletti világ legerősebb vámpírja ilyen megtiszteltetésben részesítsen bárkit is.
• Most már nem tartozol nekem semmivel – közölte Klaus, amint elvált újdonsült felesége ajkaitól.
• Ha valamiben mégis a segítségedre lehetek, majd, akkor tudasd velem – válaszolta Max segítőkészen. – Sok boldogságot Melody – fordult a lányhoz barátságosan.
• Köszönöm – mosolyodott el kissé kényszeredetten az érintett. Mivel zavarta, hogy Harry még mindig őt nézte.
• Menjetek vissza Mystic Fallsba, mi olyan két nap múlva szintén megyünk, de elvárom, hogy senkinek ne áruljatok el semmit, mert én akarom tudatni velük, ha nem így tesztek, akkor tudjátok mi lesz veletek – fordult két hibridje felé az ős mogorván és tényleg remélte, hogy nem szólják el magukat idő előtt. Igazából Frank miatt nem is igazán aggódott, hanem a parancs miatt továbbra is csöndes Harry volt a probléma, aki legalább most nem kérdezett semmit. Persze az ős maga is észrevette, hogy mennyire figyeli újdonsült feleségét, de ma nem akart problémázni. Majd ha visszatérnek, akkor úgy is lesz ideje arra, hogy eltávolítsa, hogyha tovább folytatja a bamba bámulást.
• Értettük – biccentette Frank. Aztán távozott, maga után vonszolva fiatalabb társát.
• Remélem, elfogadjátok tőlem szerény kis nászajándékként az egyik kedvenc szállodám nászutas lakosztályát – nyújtott a kulcsokat a pár felé a boszorkánymester, akinek nem esett nehezére elintézni ezt a kis apróságot.
• Max, nagylelkűséged lenyűgöz – vigyorodott el Klaus.
• Igazán semmiség – rántotta meg a vállát az érintett, mivel a szálloda az ő tulajdonában volt. Az ifjú pár először átöltözött, aztán pedig elmentek a Max által nekik kivett szállodaszobába, ami Los Angeles egyik legjobb szállodájában volt.

Ott Klaus bejelentkezett aztán feleségével együtt felmentek a közös szobájukba. Az ős elhelyezte a csomagjaikat, a szekrény mellet, még Melody egyből a teraszra sétált, hogy megtudja nézni az onnan nyíló kilátást. Nagyon is jól ismerte a környéket, aminek a látványába a szíve is belefájdult. Szinte látta maga előtt, amint gyerekként az iskolából sétál haza teljesen egyedül, mivel a szülei nem igazán vették a fáradságot arra, hogy érte menjenek. Aztán amikor hazaért a szülei mindig csalódtak, mert valahogy azt remélték, hogy nem jön vissza többet. De legalább végül elérték, amit akartak és engem többet nem fognak látni, ahogy én sem őket, gondolta Melody határozottan. Aki egyáltalán nem bánkódott e miatt, mert ezek a régi emlékek tényleg inkább voltak fájdalommal teljesek, mint boldogak. A lány persze nem remélte, hogy boldog lesz Klaussz mellet, de úgy vélte meglesznek egymással. A jó jelző szándékosan hagyta le, mivel sejtette, hogy azért lesznek nézeteltéréseik, vagy azért, mert neki nem tetszik, majd valami, vagy, mert a hibrid fog ki fogást emelni valami ellen. Klaus pár percig a terasz ajtónak dőlve figyelte a lányt és látta, hogy mennyire fájdalmas fintorba rándult az előbb - egyetlen egy futó pillanatra - az arca, hogy aztán a szokásos dacos arcvonásokba rendeződjön. Egy amolyan „Engem nem érdekel senki és semmi” módon, pont, úgy ahogy ő szokta tenni. Ezért volt az a véleménye miszerint Melody és ő igazán ellesznek. Mert hasonlóan reagálják le a dolgokat és, ami a legfontosabb most már mindkettőjüknek van valakije. Aki minden egyes esetben ott fog állni az októl függetlenül.

• Jártál már korábban is az Angyalok Városában? – kérdezte Klaus megtámaszkodva a korláton a lány mellett, aki mostantól a felesége volt. Feleség, ízlelgette magában a szót az ős. Ő maga sem igazán hitt abban, hogy valaha is meg fog nősülni, de legalább tényleg jó oka volt rá. Most már mindig lesz mellette valaki, egy olyan személy, aki nem fogja őt elhagyni, mint, ahogy azt a saját családja tette.
• Megeshet – érkezett a felelet. Melody oldalra pillantva észlelte, miként komorult el az előbb Klaus arca. Sejtette, hogy valami nem tetsző jutahatott az eszébe és nem az ő válasza miatt lett hirtelen borús az ős kedve. – Gondolom tőled felesleges ilyet kérdeznem – tette hozzá, azért érdeklődve függőben hagyva a mondatot.
• Igen, ha szeretnéd később mi is megnézhetünk pár szép várost, viszont most Mystic Fallsba kell majd térnünk, mert van egy-két halaszthatatlan dolgom – árulta el a hibrid.
• Remek – mondta Melody gúnyosan.
• Netán máris kifogásod lenne? – kérdezte az ős megragadva a lányt és háttal a korlátnak döntötte ő maga pedig közrezárta a karjaival.
• Nem, nincsen – vette fel a fejét Melody dacosan a mogorva és szúrós pillantású zöld szemekbe tekintve.
• Akkor mire céloztál drágám? – nyomta meg a jelzőt Klaus.
• A város teszi, nem szeretek itt lenni – pillantott el a hibrid válla fölött, ahol a teraszajtó tükrében visszatükröződni látta a kilátást.
• Csakugyan? És miért? Netán rossz emlékek?– hajolt közelebb érdeklődve a lányhoz Klaus, ajkaival szándékosan a lány ajakira hajolva.
• Nyilván neked is vannak olyan dolgaid, amikről nem szívesen beszélsz, így ezt én is megtartanám magamnak és, ha esetleg arra vetemednék, hogy érdeklődjek ezek iránt a dolgaid iránt, akkor majd emlékeztethetsz erre – közölte Melody.
• Hm – adta meg a rövid és semmi sem kifejező feleletet az ős, amit akár így, akár úgy is lehetett értelmezni. Aztán Melody nyakhajlatába temette az arcát és hevesen megcsókolta a finom levendula illatú bőrt. Kezeit közben a lány felsője alá csúsztatta és kezeivel annak mellét kezdte cirógatni. A lány válaszként szorosan belekapaszkodott a hibrid pólójába. Nem tagadta azt, hogy mennyire behódol ezen a téren Klausnak, mivel ha akarta volna se tudja megtenni. – Itt az ideje kipróbálni azt a nászutasok számára fenntartott hatalmas ágyat – morogta a hibrid kicsivel erősebben megharapva a lány nyakát. Melody válaszként a hibrid dereka köré fonta a lábait. Klaus pedig beszáguldott újdonsült feleségével az ajándék lakosztály szobájába.

Klaus jószerivel az ágyra dobta Melody-t és gyorsan megszabadult a felső ruházatától.

• Azért figyelhetnél! – csattant fel a lány mérgesen felülve. Ezzel is kifejezve, hogy erősen sérelmezi ezt a fajta bánásmódot.
• Mégis mire? – kérdezte a hibrid félig kioldott övvel felpillantva.
• Tudod, bár nem vagyok cukorból, de nem vagyok vámpír, aki gyorsan gyógyul és egyébként se dobálj – válaszolta Melody sértetten.
• Valóban? – vigyorodott el Klaus és felrántotta magához a lányt.
• Valóban – vette fel az állát a kérdezett mérgesen félrefordulva.
• Úgy vélem ebben a kérdésben nem vagyok kompromisszum képes – mondta az ős és egy határozott mozdulattal levette a lány pólóját. Aztán mielőtt Melody ez ellen is kifogást emelhetett volna parancsolóan megcsókolta őt. Aki továbbra is mérges volt és ezért aztán minden kedve elment a nászéjszakától, de sejtette, hogy Klaus nagyon nem így van ezzel. Tekintve, hogy érezte mennyire is szeretne újra együtt lenni vele. – Piercing? – morrant fel a hibrid, aki a lány köldökénél észlelt az ékszert.
• Igen, amikor olyan kedvesem rám rontottál, akkor pont kivettem – válaszolta a lány tényközlően. – Remélem, nem zavar – tette hozzá gúnyosan.
• Nem, tetszik – vigyorodott el Klaus. Egyik kezével az ékszert és a lány hasát simogatva. A másikat pedig ismét a melltartó alá csúsztatta. Mire Melody halk nyögéssel jelezte, hogy bizony folytassa, ha már elkezdte. Persze továbbra is mérges volt, de úgy vélte, később lesz ideje e miatt bosszankodni. Elvégre ez az este mégiscsak a nászéjszakájuk volt. – Csak nem megváltozott a véleményed drágám? – piszkálódott az ős egyre erő teljeseben simogatva a lány mellét, valamint keze betévedt annak nadrágjába is.
• Szemét – szűrte a fogai között Melody, de sokkal hatásosabb lett volna, ha utána nem nyög fel a hibrid mozdulatainak következtében.
• Lehet, de ez a szemét a férjed és, aki nagyon is gyakorolni akarja és fogja is a jogait – lehelte a lány fülébe Klaus gonoszkodva és ráharapott a fülcimpára. Aztán levette a lány melltartóját és szorosan magához húzva ismét annak a nyakát tüntette ki figyelmével, fokozatosan és igazán lassan lefelé haladva. Melody túllépet azon a bizonyos határon, hogy férje testén kívül bármit is érzékeljen maga körül. Az ős elégedetten konstatálta az eredményt. Szerette látni, amikor Melody szája enyhén elnyílt a vágyakozástól, kék szemei szinte fennakadtak ás hosszú szőke haja aranyszínű fátyolként terült szét a párnán. Mindezt azért, mert ő tette ezt vele. Klaus elhúzta még egy ideig a dolgot, főleg, mivel szerette volna kitapogatni, hogy feleségének ezen a téren hol találhatóak a tűrőképességének a határai. Azonban végül nem sikerült neki a kísérlet, mert ő maga veszítette el a fejét. Melody-ra heveredve pihegte ki az orgazmus utórezgéseit ismét annak keblei közé fúrva a fejét. Észre vette, hogy a lány ilyenkor szokatlanul törődő gesztusokat tesz felé. Simogatja a hátát, a haját, amit alapjáraton nyilván nem tenne meg, holott a hibrid egyáltalán nem bánta volna. Mivel ez a szokatlanul törődőnek számító gesztus nagyon is jólesett neki. Főleg azért, mert ezelőtt soha, senki nem mutatott ki ilyesmit felé. Nyilván azt hitték róla, hogy nem érdeklik őt az ilyen gesztusok, pedig nagyon is számított neki, hogy valaki törődjön vele. Persze a lány részéről úgy vélte, hogy ez kis azért van, mert így fejezi ki az együttérzését, amit tényleg soha semmilyen körülmények között nem mutatna ki, nehogy utána gyengének nézzék őt. A hibrid kíváncsi volt arra, hogy felesége miért lett ilyen mogorván magába zárkózott személy. Természetesen sejtette, hogy a lány gyerekkora sem lehetett túl könnyű, mivel ő főleg ennek tulajdonította ezt a viselkedést. Ennek kapcsán igazán nem értette, hogy az a személy, aki minden valószínűség szerint beavatta feleségét a természetfeletti világ rejtelmeibe miért is nem foglalkozott vele többet. Lehetett, hogy más foglalata le és nem jutott ideje a tulajdon leszármazottjára? Ez igazán nem rá vallana, gondolta az ős. Aki személy szerint nem igazán ismerte közelebbről azt a személyt, mégis tudott róla annyit, hogy ezt a dolgot kissé értetlenül fogadja. De szándékában állt kideríteni mi is történ feleségével és, hogy ki lehetett a másik személy, aki még ilyen jelentős volt Melody életében. Aki a tipikus „Én egyáltalán nem félek az egyedülléttől” módon viselkedett, holott valójában belső rettegését próbálja ezzel legyűrni. Ahogy Klaus maga is tette immár ezer éve. Ezért aztán a hibrid úgy vélte, hogy érdekes házasságnak fognak ők ketten elébe nézni. Ahol garantáltan egyikük sem fog unatkozni vagy éppenséggel egyedül lenni. Mert egy volt az ő új esélyük az életre, ami a sors alapján kivétel nélkül mindenkinek ugyan úgy járt.

5. fejezet

A szükség és az ösztön találkozása

 

„Vannak olyan helyzetek, amelyeket csak ösztöneink fognak fel, de értelmünk nem tud rájuk magyarázatot adni.” Alexandre Dumas

Melody pár percig csak pislogni volt képes aztán elnevette magát. Egyszerűen nem hitte el, hogy a természetfeletti világ legrettegettebb ősi vámpírja az előbb azzal az abszurd ötlettel állt elő, hogy legyen a felesége. Persze értette, hogy Klaus nem puszta szívjóságból akarja miatta eldobni az agglegény életet, hanem azért, hogy ne legyen egyedül. Mégis ennek ellenére soha nem hitte volna, hogy ilyesmire sor kerülhet, bár valahol mélyen bizonyos szempontból jól eset neki, mert egy apró remény felcsillanását látta benne. Ez nem olyan volt, mint amit attól kapott, aki felajánlotta neki a vámpír létet. Más volt a személy és a helyzet is. Már nem akart annyira kétségbeesetten elmenekülni a haragtól és a fájdalomtól. Viszont továbbra is egyedül volt, amit tényleg nem tudott orvosolni semmivel. És Klaus ajánlatta ebből a szempontból valóban kedvezőnek tetszett.

• A kérdésemet a szituáció ellenére nagyon is komolyan gondoltam – jegyezte meg Klaus ridegen. Tudta, hogy ez az egyetlen megoldás, amibe a lány úgy érezheti, hogy ők ketten egyenlő felek és így aztán tényleg betartják majd a szavukat úgy, ahogy más esetben talán soha sem tennék. Igaz, hogy Klaus mindig is becsületesnek gondolta magát, higgyenek róla akármit, mert amit ő egyszer megígért az úgy is volt és maradt is. És régen, amikor még adtak az emberek szavára akkor elég volt ennyi is. Viszont ma már egyre kevesebbet ért az adott szó és írásban kellet rögzíteni, hogy mindenki betartsa azt, amit megígért. Tehát a hibrid ennek kapcsán úgy vélte ez egy remek megoldás mindkettőjüknek. Ráadásnak, ha összeházasodnak – amit azért Klaus a lány reakciója ellenére egyre valószínűbb és ragyogóbb ötletnek tartott -, akkor az összes tulajdonában lévő ingatlan a lányé is lesz. Ergo csak és kizárólag az jöhet és mehet majd a házába – vagyis a közös házaikban -, akit Melody az ő szavára behívna. Ez azért igazán kényelmes megoldás lett volna a hívatlan látogatók távoltartása érdekében, ami tényleg hasznosnak számítana. Persze nem volt ostoba és tisztában volt azzal, hogy a lány nem fog ennyire könnyen teljesíteni, amit kér, de ő bizonyos szempontból kompromisszumképes volt. Már amennyire tőle telet.
• Nem tudom, hogy te mit gondolsz, de szerintem ez őrültség – csóválta meg a fejét Melody továbbra is hitetlenkedve, aki végre abbahagyta a nevetést. Főleg mivel a helyzet nagyon is kínossá vált.
• Szerintem meg egy visszautasíthatatlan házassági ajánlat, ami tényleg sok mindent megoldana számodra is és számomra is – vont vállat Klaus és eltűrte a lány szemébe hulló szőke fürtjeit, hogy a kék szemekbe tudjon nézni. Nem akarta megigézni, mert szórakoztatta az, hogy dacolt vele, mégis értékelte volna, ha komolyan veszi, amit mondott. Nem tudom kik, lehettek azok, akik beavatták őt a természetfeletti világba, de egyszerűen ilyen pocsék munkát végeztek, bár ez akár annak is betudható, hogy Melody-ban nagyobb a kitartás a saját véleménye iránt, mint az önfenntartási ösztön. És ez igazán lenyűgöző, gondolta az ős szórakozottan.
• Én nem akarok vámpír lenni – sziszegte most már mérgesen a lány.
• Ki beszélt itt a vámpírrá válásodról? – húzta fel a szemöldökét a hibrid.
• Higgyem el, hogy nem tennél azzá? – nézett gyanakodva Klaus zöld szemeibe Melody. Mivel a „Nem hagyhatsz el soha” rész nagyon erre hajlott.
• Az előbb mondat, hogy nem akarsz az lenni. Vagy talán meggondoltad magad? – érdeklődte az ős. A lány erre hevesen megrázta a fejét.
• Nem akarok vámpír lenni – szögezte le Melody kereken.
• Na látod és én ezzel kapcsolatban nem is, mondtam semmit. Viszont, ha esetleg később meggondolnád magad csak egy szavadba, kerülne és átváltoztatnálak – helyezte egyik kezét a lány nyakára, és bár nem volt bántó a gesztus, hanem csak cirógató Melody-t mégis kirázta a hideg.
• Szerintem inkább menj és keress magadnak valakit, aki vevő erre az egész házasságos dumára – mondta Melody, aki próbálta ismét eltolni magától Klaust. Természetesen teljesen sikertelenül.
• Miért keresnék mást, amikor itt vagy te? Tudsz a vámpírokról, ami azért nagyon megkönnyíti a helyzetem. Ez a szembeszegülős dolog is szórakoztató. Ha velem tartanál nem lennél egyedül, ezt teljesen garantálni tudom neked. Én személy szerint élvezem a társaságot… minden értelemben. Kell ennél több egy házassághoz? Mert szerintem rosszabb is lehetne – fejtette ki a saját álláspontját hibrid.
• Szerintem meg nem tudsz rólam semmit és egyszerűen csak ágymelegítőnek, akarsz én meg abból köszönöm, szépen nem kérek – rázta meg a fejét a lány nagyon is dacosan ezzel is kimutatva, hogy véleményéből egyáltalán nem szándékozik engedni.
• Az előbb mondtam, hogy nem ágymelegítőnek kellenél. Lehetnél a partnerem. Az egyedülléttel, ketten együtt, sokkal könnyebben megbirkóznánk, mint külön-külön. Mindenestre szeretném, ha megfontolnád az ajánlatom. Ha így lenne, akkor hívj fel és megbeszéljük – írta le a telefonszámára az egyik szalvétára Klaus. Majd egy pillanat alatt felöltözött és távozott is. Tudva, hogy a lánynak kell adni egy kis gondolkozási időt, amivel kapcsolatban száz százalékig azon a véleményen volt, hogy sikeresen fog eltelni. Melody miután a hibrid elment pár percig még a szalvétára írt telefonszámot nézte.
• Még csak az kéne – csóválta meg a fejét végül és inkább neki látott annak, hogy eltüntesse a hibrid nyomait a lakásából.

Ez idő alatt Mystic Fallsban is zajlott az élet, elvégre nem áll meg csak azért az idő, mert Klaus nem tartózkodik odahaza, bár azért a városiak egy kissé megkönnyebbültek. A Salvatore panzió szinte teljesen kihalt volt. A szinte az egyik tulajdonost, Damon Salvatore-t rejtette. Aki az ágyában heverészet és éppen legszebb álmát aludta. Azonban nem tudta nem észrevenni az egyre hangosabbá váló csörgést, ami csak arra emlékeztette őt, hogy valaki már megint nem bír ki nélküle egy kis időt.

• Komolyan már lassan senki sem tud élni nélkülem – dohogta csukott szemekkel és „Csak azért sem” alapon nem vette fel a telefont, hanem hagyta hadd csörögjön tovább. Azonban úgy látszott, hogy az egyáltalán nem szándékozott elhallgatni, jelezve a hívó fél nagyon is kitartó mivoltát. Végül idegesen kitapogatta a készüléket és a hívás fogadásához szükséges gombot megnyomva a füléhez illesztette a mobilt. – Mi van?! – ripakodott rá az illetőre, mivel ebben a helyzetben egyáltalán nem érdekelte az, hogy vajon is lehet a „zaklatója” és mégis mit akar pont tőle, hanem csak el akarta küldeni melegebb éghajlatra az illetőt.
• Neked is jó reggelt Damon – szólalt meg Elijah tárgyilagosan, ugyanis ő volt a hívó fél. Hangjából érezhető volt egy kis nehezményezés azért, mert az idősebb Salvatore nem méltóztatott eddig felvenni a telefont és a hangnem sem volt számára igazán megfelelő. Viszont Damon-től nem is igazán várt mást.
• Elijah? Te meg mit akarsz? – nyitotta ki az egyik szemét kínlódva a vámpír, majd mivel a nap pont belesütött a szemébe így vissza is zárta. Azonban már túl késő volt és egyértelműen visszafordíthatatlanul felébredt. Csodálatosan indul a reggel mondhatom…, gondolta magában bosszankodva.
• Tudod, értékelném, ha nem úgy beszélnél velem, mint ahogy teszed – jegyezte meg az ős nyugodtan, ám mégis eléggé sértetten.
• Oké, most képes voltál csak azért felkelteni, hogy ezer éves létedre durcás óvodást játssz? Azt hittem ez a testvéreid reszortja és nem a tiéd – ciccegte Damon gúnyosan.
• Természetesen nem ezért hívtalak, csak a modorod miatt szükségesnek éreztem ezt is megemlíteni – válaszolta Elijah kimérten. Az idősebb Salvatore pedig várt, hogy az ős, akkor a kis szidása után – amit Damon természetesen elengedet a füle mellet - elregélje neki, hogy mi is a probléma, amit már a „Nagy Elijah Mikaelsson” sem tudd megoldani.
• És? – kérdezte végül szem forgatva a vámpír, mivel a vonal másik végén lévő személy nagy hallgatásba burkolózott. Ami azért őt ismerve nem igazán lehetett valami nehéz dolog. Tekintve, hogy Damon még nem látott Elijah-nál nyugodtabb személyt a Földön. Legyen szó, akár vámpírról, akár emberről vagy más természetfeletti lényről.
• Tudomásomra jutott és Niklaus is említette, hogy a tanács tagjait mostanában különösen halálos balesetek érik és, hogy te foglalkozol ezek kiderítésével – árulta el nagyon is sürgős hívásának okát az ős.
• A Mystic Fallsi rendőrség nem igazán áll a helyzet magaslatán, de valahogy az egyébként sem sikerül nekik soha, ezért aztán olykor besegítek nekik. Tudod a csapat szellem meg miegymás – árulta el Damon. Nem tagadva, hogy valóban így van. – Csak nem segíteni szándékozol? – tette hozzá érdeklődve és tudta, hogy ezzel akár felcsillant számára a lehetőség, hogy mégis találjon magának egy segítőt. Aki bár nem a nagy gonosz hibrid, hanem az öccse, aki azért mégis egy ősi vámpír. Damon úgy vélte, hogy nagy választási lehetősége úgysincsen és akár még hasznára is válhat a dolog.
• Lehetséges – érkezett az akár igen, akár nemet is jelenthető válasz a szokásos nyugodt stílusban.
• Oké, szóval, akkor mit akarsz, ha nem ezt? – kérdezte az idősebb Salvatore nyersen várva, hogy akkor mégis mit akar tőle az ős.
• Értesültem arról, hogy segítségre van szükséged és szeretném, ha minél előbb megoldanád az ügyet – jegyezte meg Elijah.
• Nos, addig, amíg nem én, Ric vagy talán Stefan kerülünk sorra addig semmi gond, bár akkor legalább elbírnánk kapni a tettest, ha megpróbálna minket megölni – hümmögte Damon az eszébe jutó lehetőségre.
• Alaric, gondolom a Gilbert családot képviselni a tanácsban – jelentette ki Elijah.
• Ja, úgy vélte így helyes – forgatta meg a szemeit Damon legjobb barátja ezen gondolata miatt, de végül úgy vélte, hogy azért ez nem olyan nagy hátrány a számukra.
• Véletlenül nem láttad mostanában Niklaust? – kíváncsiskodott az ős óvatosan hátha a vámpír tudja, hogy ki volt testvérével lévő lány. De azért ilyen nyilvánvalóan nem állt szándékában rákérdezni.
• A kedves bátyádat, akkor láttam utoljára, mikor átmentem hozzá az ügy kapcsán és jószerivel szavakkal dobott ki a házából. Azóta olyan, mint a mesékben, hol volt, hol nem volt és Mystic Fallsi közéletét igencsak hanyagolja valami miatt – érkezett a felelet. Klaus jelenlétének a majdhogynem teljes hiánya tényleg furcsa volt. Damon úgy vélte, hogy az ős készül valamire, de azért remélte, hogy a drága ősanyuci ellen és nem ellenük, mivel egy mérges Klaus veszélye most tényleg egyáltalán nem hiányzott még a nyakába a többi dolog mellé.

• Értem, a balesetre visszatérve van már gyanúsítottad? – érdeklődte az ős. Damonhöz hasonlóan ő is sejtette, hogy testvére készül valamire, ami nyilván igazán hatalmas dolog lesz, de mivel most jobb dolga is akadt, minthogy ezt kiderítse így most inkább a tanácstagok ügyére és az Esther problémára összpontosított. Ugyanis értékelt volna már azt, elkapják a tettest, hogy utána tényleg minden erejével az Esther és Finn dologra tudjon koncentrálni. Persze most is minden tőle telhetőt megtett ezért, de sokkal jobban örült volna, ha Mystic Fallsban nincsen semmi gond. Legalábbis olyan, ami elfajulva - ennek a lehetősége az ő esetükben mindig fennállt - a testvéreit is érintheti, akikkel továbbra is össze voltak kötve. Az összekötésnek csak azaz egy haszna van, hogy tudom mindegyikük jól van, gondolta Elijah, ugyanis anyjuk nagyon is bosszúszomjas visszatérés miatt erősen aggódott testvérei épségének érdekében.
• Te most akkor komolyan erről akarsz csevegni velem? – grimaszolta Damon. Aki most már tényleg nem értette, hogy az ős mit is akar és hajlott arra, hogy a másik csak unatkozik és jobb elfoglaltsága nem lévén őt hívta fel. Tudhattam volna, hogy rossz őst választok, de Elijah eltűnt, mint a kámfor és pár kérdés miatt nem fogok utána kajtatni. Viszont most beszélünk, és igazán tudhattam volna, hogy a legjobb az lesz, ha saját magamra hagyatkozok és nem másra, mert ennek szerintem se füle, se farka nem lesz, gondolta a vámpír.
• Talán lenne valami más, amiről szót kéne ejtenünk? – kíváncsiskodott az ős a maga merev stílusában. Damon kissé morcosan hallgatott. – Én is így gondoltam. Egyébként tényleg nagyon örülnék neki, ha minél előbb sikerülne megoldani ezt a problémát tekintve, hogy most más dolgunk is akad ezen kívül – jegyezte meg Elijah.
• Dolgunk? Mi ez a királyi többes? – csodálkozta az idősebb Salvatore.
• Damon, reméltem, hogy elkerülhető, de úgy látom emlékeztetnem, kell téged arra a nagyon is fontos tényre, hogy a te testvéred volt az, aki ránk szabadított Esther-t, és ehhez kapcsolódóan tudnod, hogy az ősboszorkány nem az a hálásfajta – fejtette ki Elijah az ezzel kapcsolatos álláspontját. Mivel attól, hogy az anyja lényegében megkímélte Stefan-ékat – amire nyilván Elena segítsége miatt volt szükség - ettől függetlenül, ha esetleg Esther tenne valamit ellene és a testvérei ellen, akkor utána könnyen a Salvatore-ok lehetnek a következő célpontjai. Elijah tisztában volt azzal, hogy az ilyesmit jobb előre leszögezni annak érdekében, hogy mindenki kellőképpen érezze a helyzet súlyosságát.
• Pont, mint a gyerekei – morogta Damon.
• Parancsolsz? – érdeklődte az ős és hangja ezúttal már valódi indulatokat rejtett. Nem tetszett neki, hogy a vámpír az anyjához hasonlítja őt és a testvérei is. Mivel minden rossz tulajdonságuk ellenére ők soha sem árulták volna el ilyen szinten egymást, főleg nem úgy, hogy abba a másik véglegesen belehaljon. Természetesen olykor-olykor voltak aggasztó veszekedéseik, de annyira súlyosak soha sem.
• Az üggyel kapcsolatban igazán ne aggódj, előbb-utóbb megoldom, ha lehet és mert ennyire szükségesnek érzed, akkor legközelebb valami emberibb időben telefonálj tekintve, hogy nem mindenki kell reggeli teaidőhöz igazítva az óráját – mondta még az idősebb Salvatore és letette a telefont, mivel már igazán elege lett a társalgásból. Tökéletesen tisztában volt azzal, hogy Elijah-nak igaza van és ez nagyon is bosszantotta őt. Morcosan felöltözött és úgy vélte, hogy átmegy a Gilbert házba. Remélve, hogy valaki végre hajlandó lesz segíteni neki. Persze sajnos tudta, hogy használhatatlan idiótákkal van körülvéve és a talán kivételt képező Ric még mindig haragszik rá. Elijah a vonal másik végén egy fáradt sóhajjal konstatálta a búgást, ami a hívás megszakítását volt hívatott kifejezni. Tudta, hogy Damon esetében csak úgy tud egyről a kettőre jutni, ha elmondja neki a nagyon is kemény valóságot. Ismerve, hogy a vámpír gúnyos természete ellenére mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy megvédje a barátait Esther-től ennek első lépése pedig remélhetőleg az lesz, hogy minél előbb megszabadul a Mystic Fallsi tanácsot támadó sorozatgyilkostól.

Klaus győzelmének teljesen tudatában lépett be a Mikaelsson villába. Tudta, hogy Melody elfogja fogadni az ajánlatát és akkor végre ezer év után nem érzi majd magát egyedül.

• Frank – kiáltotta hibridje nevét, aki egy pillanat múlva már mellette is ált készségesen várva a parancsot. Ezt szerette Frankben, hogy a felé mutatott kötelesség tudata nem csak álca volt. Hanem a férfi tényleg nagyon jó segítője volt. Persze csak akkor, amikor nem hallgatott el olyan fontos információkat, mint mondjuk, hogy az egyik testvére felhívta és megbízta egy potyaküldetéssel.
• Miben segíthetek neked? – kérdezte a hibrid kötelesség teljesen.
• Keresd nekem a többiek közül egy lehetőleg normális hibridet és hozd ide – rendelkezte Klaus.
• Természetesen – válaszolta Frank. Bár kíváncsi pillantást vetett az ősre ennek ellenére mégsem kérdezte meg, hogy miről is van szó. Pont úgy, ahogy egy jó segédhez illik. Aztán már el is tűnt, hogy teljesítse feladatát.
• Ha a többiek is ilyenek lennének, mint ő, akkor már megérte volna a fáradozást az átváltoztatásuk – mormolta Klaus, aztán vállat vonva a dolgozószobájába vonult. Ugyanis minél előbb meg kellet szerveznie egy esküvőt. Nem gondolta, hogy valami nagy és puccos alkalmat kéne szervezni, akkor sem, ha most nősül meg először. Úgy vélte a meghívottak sem lesznek sokan, vagyis csak Frank és az a hibrid, akiért volt szíves elmenni a férfi. Így aztán ők ketten legalább a tanúk kötelességeit is elláthatják. Testvérei jelenléte a mostaniak fényében nem igazán lett volna kívánatos, így úgy gondolta, hogy őket majd később értesíti erről. Legjobban azon mulatott magában, hogyan is fognak reagálni erre a Mystic Fallsi kis csapat és a rokonai. Már persze akkor, ha előbbiek képesek lesznek rá is figyelni Elena hatalmas problémáin kívül. - Kelleni fog egy olyan személy is, aki levezeti a szertartást – mormolta elmerengve. Aztán eszébe jutott egy nagyon jó lehetőség. Az egyik boszorkánymester, akit ismert egy személyben volt anyakönyvező is és nem meglepő módon pont tartozott neki egy szívességgel. Természetesen nem ő volt az első és nyilván nem is az utolsó, aki beleeset ebbe a szitába. Ezért aztán az ős már fel is hívta a Los Angeles-ben élő Max-et.
• Klaus? Miben lehetek a segítségedre? – érdeklődte a boszorkánymester tiszteletteljesen.
• Max ugye jól emlékszem, hogy tartozol nekem? – válaszolta kérdéssel a kérdésre a hibrid célzatosan emlékeztette a férfit a dologra, ha esetleg elfelejtette volna. Bár Klaus kételkedett abban, hogy nem emlékezne rá.
• Természetesen így van – adott igazat az ősnek Max, akinek esze ágában sem volt dacolni vele, főleg úgy, hogy tudta mi is lenne, akkor a sorsa.
• Holnap szeretnék elmenni hozzád, és akkor megválthatod a szívességet, amivel tartozol – vetette fel a lehetőséget Klaus, de csak tényközlésnek szánta a mondandóját. Mivel fejben már mindent eltervezett.
• Legyen, ahogy óhajtod – felelte a boszorkánymester. Az ős az eredménytől elégedetten lette a telefont. Közben Frank is megérkezett magával hozva Harry-t, aki csak nemrég lett hibrid.
• Holnap legyetek Los Angelesben, és ha lehetséges, vegyetek fel magatokra öltönyt, ami illeni fog az alkalomhoz – jegyezte meg Klaus.
• Milyen alkalomhoz? – kérdezte Harry kíváncsian. Frank mellette megcsóválta a fejét jelezve, hogy ők itt nem kérdeznek, hanem csak válaszolnak és csak akkor, ha kérdezik őket.
• Azt majd ott meglátjátok – válaszolta Klaus mérgesen. – Most menjetek – utasította a hibrideket, akik teljesítették a parancsát. Az ős úgy vélte, hogy talán jobban meg kéne válogatnia a vérfarkasokat, akiket átváltoztat, mert egyre rosszabbakat talált. Nagyon jó példa volt erre Harry, akiről úgy vélte, ha még sokat kérdez, akkor könnyen szívtelenül vagy fejetlenül végezheti. Legalábbis, ha további értetlen kéréseket tesz fel. Klaus ugyanis azokat utálta a legjobban, akik óhatatlanul fecsegtek és még a legnyilvánvalóbb dolgot is megkérdezték tőle. Elvégre ő nem a tudakozó, hanem a vezetőjük. – Talán sokat kérek, ha normális hibrideket akarok magam köré, akik még megbízhatóak is és képesek helyesen elvégezni a feladatukat? – morogta mintegy saját magának továbbra is ingerülten. Aztán úgy döntött, hogy elmegy és addig is még Melody nem hívja őt megveszi a gyűrűiket. Elvégre, ha már összeházasodnak, akkor annak legyen meg a módja.

Caroline Forbes kedves lány volt és ezen az sem változtatott, hogy Katherine-nek hála vámpírrá vált. Továbbra is törődött a barátaival és minden igyekezetével azon volt, hogy a tőle telhető legjobban levegye róluk a terheket. Pont úgy, mint ahogy az édesanyjával kapcsolatban is tette. Sok mindent tett ezen kívül. Ő volt a pom-pom csapat kapitánya, az iskolaszervező bizottságának elnöke, valamint a Miss. Mystic Falls cím büszke birtokosa. Viszont számos teendője ellenére, mégis könnyedén be tudta osztani az idejét annak érdekében, hogy mindenre jusson elég ideje. Természetéhez tartozott, hogy nem szerette, ha kihasználták, vagy ha félrevezették, amit a legtöbb esetben észre vett. Így volt ez most is. Ugyanis legnagyobb sajnálatára észre kellett venni, hogy Elena Esther feltámadása óta nem olyan, mint volt. Persze továbbra is úgy olyan volt - legalábbis látszólag -, mint eddig, ám mégis alig észrevehetően más volt. A felszín alatt, mintha valami eddig ott lévő, mégis elnyomásban lévő érzés kezdett volna előtörni belőle. Ami már olyat mutatott, hogy ők nem elég jók neki. Persze soha nem voltunk neki elég jók, hanem inkább csak elviselt minket, gondolta a szőke hajú vámpírlány bánatosan. Aki néha úgy érezte, hogy Elena és Katherine nem is különböznek egymástól annyira. Caroline nem tudta volna szavakba foglalni mire is, gondol pontosan, de így érzett és igazán szomorúan érte őt a felismerés. Abban azonban biztos volt, hogy ezt el kell mondania a többieknek is. Azonban ennek ellenére nem tudta, hogyan is mondja, és ehhez kapcsolódóan tegye is ezt meg, tekintve, hogy látszólag ebből semmit sem vettek észre a többiek. Először ő maga is azt hitte, hogy a túlzott aggódás és idegeskedés az ősök jelenléte miatt ütközött ki rajta ennyire, hogy már olyanokat lát, amik egyáltalán nincsenek ott. Mégis amikor Bonnie-hoz tartva észrevette Elenát gyanakodni kezdett. Ez persze nem lett volna olyan furcsa, mert Mystic Falls olyasféle kis város volt, ahol úton-útfélen egymásba botlottak az emberek. Oda is akart menni a hasonmáshoz, hogy meg kérdezze, csatlakozik e hozzá boszorkány barátnőjükhöz tartó sétáján, de végül látva, hogy a lány már-már nagyon is gyanakodva körbepillant gyorsan elbújt és úgy lopakodott utána. Ilyenkor nagyon jól jöttek a vámpír reflexek, amik biztosították azt, hogy a hasonmás ne jöjjön rá arra, hogy követi őt. Tekintve, hogy a lány magatartása nagyon is furcsán gyanakvásra adott okot. Elena végül minden furcsasága ellenére betért a postára. Ez persze önmagában még nem lett volna különös, ha nincs a viselkedése, ami viszont nagyon is az volt. Caroline megállt az épülettel szemben és egy újságot kinyitva úgy tett, mint aki nagyon leköti magát, de közben erősen figyelte barátnőjét. Vagyis vámpír képességeit és látását használva tette ezt.

• Jó napot – köszöntötte Elena szokásos kedvességével a postán dolgozó hölgyet. Tudta, hogy nem időzheti itt sokáig, nehogy valamelyik ismerőse itt lássa őt. Mivel mostanában túl sokat kérdeztek tőle. Persze a Gilbert lány tisztában volt azzal, hogy a valóságból nem sejtenek semmit, és amíg nem jön el az ideje így is kell maradnia.
• Neked is drágám, miben lehetek a segítségedre? – érdeklődte a postás hölgy.
• Szeretném megkérdezni, hogy a következő postafiókra érkezett e valamilyen levél vagy bármilyen más küldemény a számomra – válaszolta a hasonmás. Caroline összeráncolta a szemöldökét ezt látva és hallva. Elenának mégis mióta van saját postafiókja? Olyan, ami nem a Gilbert házba érkezik?
• Sajnálom kedvesem nem érkezett semmi – rázta meg a fejét a postás hölgy, miután leellenőrizte a dolgot. – De ha szeretnéd, akkor a Gilbert házba küldök majd egy értesítés róla – tette hozzá kedvesen a hölgy.
• Ne! – kiáltotta Elena hevesen, valamint ezzel együtt mérgesen is. Nem, még a végén a túlzott aggódás miatt elolvasnák, és akkor olyat tudnának meg, ami nekem nagyon is hátrány lenne. – Úgy értem nem szükséges, később is benézek, majd csak egy meglepetést várok a barátaim számára, és nem akarom, hogy idő előtt megtudják – tette hozzá mosolyogva és örült neki, hogy egy ilyen ostoba indok megfelelt a hölgynek. A szőke vámpírlány szerint nagyon is kényszeres volt az a mosoly, annak, aki ismerte a hasonmást, legalábbis olyan szinten, mint ahogy Caroline. Ezután Elena elköszönt és végül távozott.

Caroline egy ideig még követte a lányt, aztán észrevette, hogy az betér a Gilbert házba ő pedig inkább visszafordult és heves léptekkel besétált a postára.

• Üdvözölöm – mosolygott rá az eladóra. – Tudja, az előbb láttam Elenát kisétálni innen és csak meg szeretném kérdezni, hogy megérkezett e már a csomag, amit várunk. Tudja, segítek neki a meglepetésben – jegyezte meg az eladónőhöz intézve a szavakat.
• Kedvesem, nem tudom, miről beszélsz lassan egy hónapja nem láttam Elenát – csóválta meg a fejét a hölgy.
• De hát az előbb… - kezdte Caroline értetlenül aztán rájött, hogy valaki megigézte a nőt, így aztán már ez alapján folytatta az érdeklődést. – És ha esetleg Elena bejönne valamilyen csomagért milyen címre postáznák neki?
• Természetesen a Gilbert házba, kivéve a különleges küldeményeket – válaszolta a hölgy láthatóan zavarban a végét.
• Különleges küldemény? – kapott a szón Caroline kíváncsian remélve, hogy megtudja mire is készül a hasonmás.
• Én… azt hiszem, de még nem jött neki csak egy levél – felelte a hölgy tétován és láthatóan zavarta valami.
• És ki nyitotta ezt a postafiókot? – próbálta igézéssel kiszedni a választ.
• Nem tudom – rázta meg a fejét a hölgy. Zsákutca, viszont ettől függetlenül még segíthet, gondolta a szőke vámpírlány.
• Rendben, ha Elena legközelebb jönne ide, akkor szeretném, ha felhívna engem. És legyen szíves beszerezni egy kis verbénát és tegyen minden reggel a kávéjába – igézte meg a hölgyet Caroline, ami szerencséjére sikerült. Nem is igazán értette, hogyan lehetett valaki annyira óvatlan, hogy ilyesmit nem köt ki. Caroline elmerengve folytatta az útját Bonnie-hoz.
• Caroline? Már vártalak – nyitott ajtót Bonnie mosolyogva, azonban szőke hajú barátnője arcát látva az arcára fagyott. – Ugye nincsen semmi baj? – kérdezte a boszorkány aggódva.
• Én… nem… csak elgondolkoztam azon, hogy vajon elmenjek e holnap vásárolni vagy sem – rázta meg a fejét Caroline és egy vidám mosolyt kényszeríttet az arcára. Az lesz a legjobb, ha egy ideig még egyedül figyelem Elenát és nem árulom el a többieknek az aggályaimat őt illetően, tekintve, hogy minden valószínűség szerint nem hallgatnának rám, gondolta leverten mivel kezdte sejteni, hogy régi nagyon is berögzült véleménye a lányról valóban igaz és nem csak ő képzelte oda mindig is. Valamint remélte, hogy sikerülni fog neki kiderítenie kitől is vár levelet vagy csomagot Elena és ki lehet az ismerőse, aki ennyire kezdő vagy ostoba vámpír, hogy még egy igézést sem tud megtenni rendesen. Nem tudhatta, hogy a postás hölgyet megigéző illető nem volt olyan óvatlan, mint ahogy azt ő feltételezte, és erősen hitte.

Melody Klaus távozás után szinte mániákusan kezdett el takarítani az egész lakásában. Leginkább azokban a helységekben, ahol az ős maga is megfordult.

• Nevetséges vagyok és ráadásnak hülye is – szidta magát és egy nehéz és mély sóhaj kíséretében a lány leülve az ágyára, közben ügyet sem vetett arra, hogy éppen a takarójáról szedte le a húzatott, mivel takarítós berögződése hirtelen ezekre is kiterjedt. Aztán kényelmesen hátra dőlt és a plafont szemlélve a gondolataiba merült. Továbbra sem értette azt, hogyan is feküdhetett le Klausszal, persze megbánni nem bánta meg a dolgot tekintve, hogy az együttléteik emlékébe teljesen beleremegett és ráadásnak a szája is kiszáradt tőlük. Az, hogy Klaus, az a Klaus volt, akiről barátai meséltek neki kissé zavaró volt. Főleg, hogy így már kezdte megérteni azt, hogy a szőke hajú férfinak miért is vannak hangulatingadozásai, mogorva megnyilvánulásai és ellentmondást nem tűrő parancsolgatási kedve. Tekintve, ha valaki egy ezer éves ősi vámpír-vérfarkas hibrid, akkor nagyon is van alkalma megszokni ezeket az idők folyamán. Ennek ellenére a lánynak még mindig fenntartásai voltak Klaus ezen megnyilvánulásaival kapcsolatban, amik őt túl sok olyan dologra emlékeztették, amikre egyáltalán nem szeretett volna. – De most milyen fenntartásokról is gondolkozok, ha soha többet nem látom? – kérdezte önmagától értetlenül. Belül persze nem tagadta, hogy találkozott volna még a férfival, annak olykor heves viselkedése ellenére is vagy talán pont azért. Mármint ismerte ezt a természetet, mivel ő maga is ilyen volt. Pont ez volt a legfőbb oka annak, hogy egyedül volt. Mert egyszerűen nem tudott, de nem is igazán akart beilleszkedni a többi ember közé. Nem akart olyanokat maga köré, akik csak felszínesen ismerik őt és csak látszat barátok. Mindössze olyan barátokat szeretett volna, akik vele vannak. Pont, mint az a kettő, akiket annak tart. Persze tudta, hogy most kissé eltávolodtak egymástól. Viszont mindkettőjük távollétének meg volt az oka, az egyiknél az, hogy egy halottal nem igazán könnyű társalogni, a másik pedig túlságosan is elfoglalt volt. Tekintve, hogy még mindig nem hívta őt vissza. Ami nála tényleg nem azt jelentette, hogy nem kíváncsi rá, hanem egyszerűen csak nem tud időt szakítani még arra sem, hogy megnézze a hangüzeneteit. A lány nem is haragudott ezért. Azonban ez csak arra emlékeztette őt, hogy mennyire egyedül is van tulajdonképpen. Amiről természetesen egyből eszébe jutott Klaus abszurd ajánlatta. – Még hogy legyek a felesége! – horkantotta bosszúsan, és hevesen felülve lerángatta a párnájáról is a huzatot. Aztán gyorsan a fürdőbe sietetett és bekapcsolta a mosást. Nem mintha ellene lett volna a házasság, de azért úgy vélte még nem akar férjhez menni. – Ráadásul pont Klaushoz?! Folyton parancsolgat, nekem meg csak ne parancsolgasson senki! – közben folytatta tovább a takarítást, amivel szinte az egész napja elment. Ezért aztán úgy vélte sikerült olyanná varázsolnia a lakását, mint amikor beköltözött. Sajnos pont ugyan olyanná ugyanis minden teljesen sivár volt. Melody – határozottan nem menekülve - dolgozni ment, ami a szokásostól eltérően nagyon is pocsék estébe torkollott. Bár annak örült, hogy csak páran voltak, aminek következtében és jó részben a hangulata miatt, hamar be is zárt. – Otthon édes otthon – mormolta, amikor belépett a házba viszont körülnézve nem látott mást csak egy teljesen kietlen szobát. Mintha nem a lakás teljesen lakatlan lenne. Ezt az ürességet érezte a szívében is. Ami egyre erősebben szorította őt belülről, és szinte fokról-fokra érezte azt, amint egyre jobban magába olvasztja. Ő pedig tehetetlenül szemlélte ezt nem tudva, hogy mit tegyen. Próbált célt keresni magának, de nem sikerült, mivel a látszat ellenére lassan érezte, hogy nem képes tovább így folytatni. Nem tudok megbirkózni vele, egyedül nem. Nem akarok egyedül lenni…

Ezért aztán egy egész estén áttartó gondolkodást következtében nehéz döntésre jutott. Elővette a telefonját és tárcsázott.

• Melody. Drágám, tudtam, hogy fel fogsz hívni – jelentette ki Klaus diadalmasan és a lány nem is értette, hogy miért érzi azt, hogy a szőke hajú férfival nem lesz majd egyedül.
• Igen, ez igazán remek, hogy tudtad. Szóval, hogyan is képzelted el ezt az esküvő dolgot? – kérdezte a lány beletörődően, de egyértelműen nem legyőzötten. – Bár ezt jobb lenne, ha személyesen beszélnénk meg – tette hozzá mivel attól függetlenül, hogy még nem került ilyen szituációba, úgy vélte azért mégis jobb szemtől szemben megbeszélni az ilyesmit. Na jó hasonló helyzetbe már került, de abban azért konkrétan ilyenbe még ne.
• Ez esetben megkérlek rá, hogy nyisd ki az ajtót és engedj be. Ugyanis itt állok a lakásod előtt – vigyorodott el a hibrid önelégülten. Melody nem számított arra, hogy a férfi máris itt lesz, de végül vállat vont. Ennyin tényleg nem szabad fennakadnom és hozzátette, hogy kérlek. Talán fejlődőképes. Ezután leültek a konyha asztalszékeire egymással szemben, mint jó tárgyalásra kész felek. Bár Klaus kész tényekkel kívánt előállni nem pedig olyanokkal, amik esetleg kérdést képeznének.
• Rendben, mint ahogy azt kérdeztem a telefonban is, hogy képzeled el ezt a egészet? – mutatott magára és Klausra a lány.
• Nos, mint ahogy neked korábban említettem. Befogadlak magamhoz, ami által nem lennél egyedül. Ugyanis házastársak leszünk, ami azért egy elég szoros köteléknek mondható. A fele vagyonom a tiéd lesz… - foglalta össze a dolog lényegét a hibrid.
• Nem érdekel a pénzed – húzta fel az orrát a lány sértetten.
• Értem, csak megemlítettem – húzta fel a szemöldökét Klaus. – Az ingatlanjaimba, amik a házasságunk után a tieid is lesznek, csak az léphet be akit te behívsz. Ezen, személyekről szeretném, ha azért megkérdeznél, viszont nekem lesznek kifejezett javaslataim is. Természetesen, mint ahogy azt korábban mondtam, nem hagyhatnál el engem. Soha. Azt hiszem ennyiről lenne szó. Van valami más kérdésed is? – fürkészte a lány arcát a hibrid érdeklődve. Továbbra is biztos volt abban, hogy Melody vele marad biztosítva ezzel az, hogy ne legyen egyedül egyikük sem.
• És mikorra gondoltad? – kérdezte a lány egyenesen Klaus zöld szemeibe nézve. Ugyanis az előbb kék szemei el-elkalandoztak a hibridről, mivel a gondolataiba merült, de úgy vélte, hogy a férfi tényleg nem verné át őt és hihet neki. Pont olyan, mint én. Ez azért csak számít valamit…
• Tekintve, hogy mindent megszerveztem én arra gondoltam, hogy még ma – válaszolta Klaus komolyan és nagyon is lényegretörően.
• Te… - szisszent fel a lány dühösen.
• Igen? – húzta fel a szemöldökét a hibrid szájába sarkában egy elégedett, ám mégis kíváncsi vigyorral.
• A ruhám? – kíváncsiskodott Melody mély levegőt véve, de közben nem tudta megállni, hogy ne csikorgassa a fogát. Úgy gondolta most nem vágja a férfi fejéhez, hogy mennyire sokat is gondol magáról, persze egy pillanatig eléggé csábító gondolat volt. Viszont, ő volt az, aki elfogadta ezt az egész házasság dolgot, amiről továbbra is úgy vélte, hogy korrekt megállapodás. Valamit valamiért. És később még visszatérhetnek rá…
• Természetesen te választhatod ki, pakolj össze aztán elmegyünk venni – ajánlotta Klaus. A lány bólintott és szinte negyed óra alatt minden ingóságát a nagy bőröndjébe pakolta. – Ez minden? – érdeklődte a hibrid a csomagra mutatva.
• Ez – bólintotta Melody és bár nem mutatta kicsit szomorú volt e miatt a tény miatt. Mármint nem azért, hogy ilyen kevés dolga van, hanem, hogy nincs sok olyan emléke, amit az emberek általában magukkal visznek.
• Akkor az ajánlatom elfogadható? – kérdezte Klaus és a kezét nyújtotta, mintegy leszögezve, hogy innentől fogva nincs visszaút.
• Elfogadható – fogadta el a hibrid felé nyújtotta kezét Melody és határozottan megszorította azt. Klaus pedig magához rántva ellentmondást nem tűrően megcsókolta a lányt aztán annak meglepődését észrevéve nevetve elvált tőle.
• Gondolom valahogy meg kéne pecsételnünk az esküvőn kívül is, és mivel most ruha próbára megyünk így ez maradt – kacsintotta a hibrid célzatosan és most egyáltalán nem úgy festett, mint egy mogorva alak.
• Bolond – vont össze a karjait a mellkasa előtt meglehetősen durcásan a lány.
• Emlékeztetnélek rá, hogy ez a bolond nemsokára a férjed lesz – jegyezte meg Klaus egy ismételt önelégülten diadalmas vigyor kíséretében, aztán a lány bőröndjét felkapva kinyitotta az ajtót. Melody még visszafordulva vetett egy pillantást a sivár lakásra, amit szinte egy évig az otthonának mondhatott. Mégse érezte azt, hogy hiányozni fog neki a hely. – Melody – nyújtotta a lány felé a szabad kezét az ős visszafordulva az ajtóból, aki semmit sem tétovázva fogadta el azt. Új kezdet és bárhogy is alakuljon végre nem leszek egyedül, gondolták mindketten miközben becsukódott mögöttük a bejárati ajtó.