14. fejezet

Sziasztok! Szeretnék bocsánatott kérni azért, mert tegnap nem raktam fel az új részt. Kicsit elcsúsztam vele, remélem nem haragszotok nagyon. Kellemes olvasást!

 

Figyelemelterelés

„A figyelemelterelő dolgok és a szokások erősek, életünk könnyen elillanhat úgy, hogy csupán kevés maradandót hagyunk magunk után. Csak azok képesek időtlen célokat hatékonyan megvalósítani, akik alkalmazzák az ellenszert: nem feledkeznek meg szabadságukról és kedvező körülményeikről.” Ole Nydahl

Elijah meglehetősen bosszús arccal pillantott öcsére, miután Klaus a jól láthatóan zaklatott állapotban lévő Melody után sietett pár pillanatra szokás szerint nyugodt hallgatásba burkolódzott, aminek ezúttal haragos és feszült színezetet is öltött, ami az ő részéről merőben szokatlan volt, sőt mi több példa értékű. Tekintettel arra, hogy köztudottan ő volt családtagjai közül az, aki mindig minden esetben megőrizte a hidegvérét.

Ám, az, hogy Kol ilyesmire vetemedett túl ment ama bizonyos határon, amivel kapcsolatban úgy gondolta, hogy nemhogy átlépni, de mégiscsak a hátárán sem szabadot volna egyensúlyoznia egyiküknek sem. Öccse azonban heves természetéhez híven a végletekig elragadtatta magát. Ez persze csak idők kérdése volt, Elijah mégis hálás lett volna azért, ha ez soha sem következik be. Leginkább azért, mert bátyjuk reagálás egyértelműen azt mutatta, hogy a részéről ez még nincsen lezárva. Tehát a dolgok számukra nem igazán kedvező fordulatot vettek. Elijah tudta, hogy már igazán nem tud mit csinálni. Kol sértett büszkeségében tönkre tette azt, amit ő szépen óvatosan akart kideríteni.

Kol úgy érezte, hogy ezer érzés kavarja fel az érzékeit. Holott ő aztán nem volt az a fajta, aki bármikor is törődött volna ilyesmivel. Most mégis magában mérlegelve vette sorra ezeket és közben próbált nem nézni Elijah szemébe, mert véleménye szerint a szokott kimért tekintett helyett most csak feszültséget és szemrehányást pillanata meg bennük. Ami igazán kimutatta a helyzet súlyos voltát. Ugyanis testvére legyen szó bármiről még soha sem nézett rá ilyen tekintettel. Legalábbis ő nem érezte eddig ilyen fájó azt, hogy túlságosan messzire ment volna. Ez a helyzet azonban más volt és nem csak azért, mert ezer év után most először kerültek olyan helyzetbe, hogy sógornőjük legyen.

A fiatalabb ős sorra vette az érzéseit. Először is a sértettséget. Tisztában volt vele, hogy nagyon is hajlamos rá és mégis most úgy vélte, hogy ez az egyébként megszokott érzelem sokkal több feszültséget kelt benne, mint eddig bármikor. Természetesen nem először fordult elő vele az sem, hogy valaki valamilyen nem tetsző dolog miatt összeszólalkozott vele. Még a tettlegesség sem zavarta, bár el kellet ismerni, hogy igazán megalázó volt, hogy egy nő, akinek semmilyen természetfeletti ereje nincsen eltörte az ő csodálatos orrát. Ami szerencsére nem szenvedett maradandó károkat. E pillanatban igazán nem gondolt arra, miszerint testvérei ugyan úgy részesei voltak ennek a felemelő érzésnek.

A legborzalmasabb az érzelmek kavalkádja közül mégis a bűntudat és a megértés voltak. Kol egyiket sem érezte valami gyakran, sőt szinte soha. Tekintettel arra, hogy családja többi makacs tagjához hasonlóan igazán önző volt. Azért persze volt kivétel, név szerint Elijah, de hát ő mindig is különc volt még közöttük is.

Bűntudatott érzett azért, mert Melody-nak olyan emlékébe pillantott bele, amihez testvérének semmi köze nem volt. Ergo őt tökéletesen hidegen kellett volna, hagynia a lány múltja. Elvégre nem ő volt az első és remélhetőleg nem is az utolsó, akinek a fejében olvasott, mégis úgy érezte ezúttal hatalmas hibát követett el azzal, hogy ilyen módon indiszkrét volt és minden áron tudni akarta Klaus és Melody házassága mögött meghúzódó okokat.

A megértés volt a másik, ami végtelenül meglepte őt. Igazán nem mondhatta róla senki, hogy valaha is figyelemmel lett volna mások érzelmi állapota iránt, nemhogy még együtt is érezzen velük. Melody-nak valahogy mégis sikerült elérte ezt. Leginkább azért, mert a lány múltja kísértetiesen hasonlított az övére, valamint ebből adódóan a testvéreire is. Mivelhogy az ő szüleik is éppoly kegyetlenek és könyörtelenek voltak, mint a lányé. Persze Melody anyjával ellentétben Esther soha sem verte őket. Ez volt az egyetlen jó pont, ami Kol valaha a javára tudott írni. Mikael viszont szinte minden pontban megegyezett a lány apjával. Azzal a kivétellel, hogy apjukban volt annyi becsület – ami valljuk be mindig is túltengett benne – miszerint nőt csak legvégső esetben ütött meg. Persze azért néhanapján ez sem állította meg és mondhatni fékezhetetlen volt. Tehát Kol igazán megértette, hogy sógornője miért is hozta meg azt a döntést, hogy elhagyja a szülői házat, és a megpróbálja megtudni a saját útjának lényegét. Legyen ez bármennyire is nehéz feladat.

• Kol nem lehetett volna, hogy ne csinálj ostobaságot? – törte végül meg a csöndet Elijah meglehetősen korholó hangsúlyt megütve.

• Persze, az, hogy eltört az orrom senkit sem érdekel – jegyezte meg Kol duzzogva. Holott tudta, hogy igazán rászolgált és csak magában köszönheti.
• Emlékeztetnélek rá, hogy mind éreztük és elhiheted, hogy nem igazán sajnállak – felelte Elijah figyelmeztetően. Ezzel is jelezve, hogy nem áll szándékában babusgatni testvérét az őt ért sérelmek miatt.
• Csak meg akartam tudni, hogyan ismerkedtek meg – mormolta a fiatalabb ős olyan hangon, ami akár mentegetőzésnek is beillet volna. Amikor rájött, hogy mit mondott morcosan az ablak felé fordult. Tudta, hogy addig nem szabadul amíg Elijah egy alapos fejmosásban nem részesíti, mégis nem akarta kimutatni, hogy hibázott. Így tehát egy fajta rá nagyon is jellemző daccal várta az elkerülhetetlent.
• Kol, figyelj rám megértem az érzéseidet, bár a módszered nem volt éppen a legalkalmasabb… - kezdte az idősebb ős dorgálóan. Úgy vélte szükség van arra, hogy elhamarkodottan cselekvő öccsével megértesse milyen hatalmas hibát is követett el. Erre véleménye szerint azért volt feltétlenül szükség, hogy még időben orvosolni tudják és megtegyék a szükséges lépéseket a békés megoldás felé. Vagyis Kol tegye meg őket és lehetőleg még azelőtt, hogy Klaus szabadjára engedné azt a vad dühöt, ami a felesége megsértése miatt lobbant fel benne. Elijah bátyjuk helyében hasonlóan érezne, mert tényleg van olyan, amit nemhogy könnyű, szinte lehetetlen megbocsátani. És sajnálatos módon az, amit Kol elkövetett az utóbbi kategóriába volt sorolható. Elijah remélte, hogy azért nem lesz teljesen felesleges azt, amit mond, mert öccse hajlamos volt arra, hogy ne figyeljen fel olyan intésre, ami nagyon is a hasznára vált volna.
• Köszönöm a kritizálás, de az együttérzésednek sokkal jobban örülnék – pufogta Kol továbbra is játszva a szerepet, miszerint az előbb azzal a bizonyos orrtöréssel neki a lelkébe gázoltak, méghozzá igen fájdalmasan. Szája sarka megrándult egy pillanatra mikor arra gondolt, hogy nemcsak ő, hanem testvérei is ugyan úgy részesei lehettek Melody dühtől kemény, és mégis olyan határozott ütésével járó érzésnek. Mert az, hogy nem egyedül osztozott eme felemelő élményben némileg vigyorgásra késztette Kolt. Ám ez nem tartott sokáig. Főleg, mert egyre erősödött benne az a fránya bűntudat és megértés. Amik kapcsán hirtelen rájött a hidegrázás holott kellemesen meleg volt a villában.
• Én meg annak örültem volna, ha nem viselkedsz felelőtlenül. Ez is azt mutatja, hogy nem minden alakulhat a szerint, ahogy mi szeretnénk – jelentette ki Elijah tárgyilagosan. - Csoda, hogy egyáltalán még itt vagyunk és nem egy koporsóban – tette hozzá elkeseredetten. Szinte látta maga előtt, hogy újra ott fogják végezni attól függetlenül is, hogy Esther éppen meg akarja ölni őket.
• Nik nagyon mérges ugye? – motyogta Kol bánatosan. Az, hogy mérges volt Klausra a korábban törtnek miatt és igencsak hajlamos volt arra, hogy keresztbe tegyen neki még nem feltétlenül jelentette azt, hogy szeret vele haragban lenne.
• Szerinted? – kérdezte az idősebb ős fáradtan a halántékát masszírozva. Ilyen pillanatokban igazán nem esett nehezére elhinni, hogy öccse mennyire gyerek még bizonyos értelembe.
• Nos, tekintettel arra, hogy az előbb néztem bele a felesége legrosszabb emlékeinek egyikébe nem lehet túl boldog – jegyezte meg Kol lemondóan, mert tudta, hogy ezt nehéz, ha nem lehetetlen lesz helyre hoznia.
• Véleményem szerint még finoman fogalmaztál – jelentette ki Elijah kimérten.

• Azt mondta, hogy Nik is egyedül van, mint ő… Pedig mi mindig ott voltunk mellette – mondta Kol pár perc múlva mintegy a saját maga igazán állítása érdekében még hevesen bólogatott is hozzá. Az ő egyértelműen Melody-ra utalt.
• Kol ne mondj olyat, amit te sem gondolsz komolyan – intette le öccsét Elijah nyugodtan. Mert tény, ami tény Klausszal való kapcsolatuk egyiküknek sem volt éppen felhőtlen. Ez leginkább arra volt visszavezethető, hogy bátyjuk igazán érdekes nézeteket vall arra vonatkozóan, hogy hogyan is kell őket megvédelmezni. Mert valljuk be testvéreinek egyáltalán nem volt kedvére való az, hogy rövidebb, avagy hosszabb ideig egy kényelmes, ámde ettől függetlenül azért mégiscsak koporsóban voltak elhelyezve. Elijah nagyon is tisztában volt azzal, hogy nem igazán voltak Klaus mellett, főleg nem a szükség óráiban. Vagy ha ott is voltak, akkor sem tudták éreztetni az érzéseiket a másik felé. Mert lehetek ezer évesek, ha az idő nem tanította meg nekik azt, hogy az érzések végtelenül fontosak és a másik felé való hűséget és szeretett ki kell mutatni. Legalább minimális szinten. Ők azonban egyszerűen képtelenek voltak rá. Akkor is, ha ezzel segíteni tudtak volna egymáson.
• Nos, ha neked úgy jobban tetszik, akkor ott voltunk azt az egy-két alkalmat leszámítva, amikor pont más dolgunk volt – korrigálta magát Kol meglehetősen idegesen. Igazán utálta néha, hogy Elijah szinte megkövetelte a precizitást legyen akár lényegesen fontos, akár valamilyen csip-csup kis ügyről szó, amit még említeni sem lett volna érdemes. - Vegyük rögtön a mi remek kis koporsóinkat – tette hozzá még gyorsan a fiatalabb ős. Arcán lehetett látni az e miatti indulat mérges nyomait. Igazán nem akart arra gondolni, hogy ő valaha is cserben hagyta volna Klaust és ezért felhozta azt az érvet, ami véleménye szerint soha, vagy legalábbis még jó ideig nem fog tudni megbocsátani. Mert ez olyan dolog volt, amit egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni.
• Te is tudod, hogy Niklaus élete nem volt egyszerű – jelentette ki Elijah nyugodtan. Tekintettel arra, hogy apjuk, aki Klausnak csak nevelő szülője volt mindig bátyjukat hibáztatta a dolgok alakulása miatt. Legyen az akár jó, akár rossz.
• Ahogy Melody-é sem… a szülei olyanok voltak, mint Mikael… mégis túlélte – suttogta a fiatalabb ős, mintha attól félne, hogy az apjuk hirtelen kikel a sírjából és ott fogja tovább folytatni ahol abbahagyta.
• Hasonlít a testvérünkre – biccentette Elijah elmerengve. Természetesen az iratok között olvasta, hogy a lány fiatalon, még a gimnázium befejezése előtt elhagyta a szüleit. Most már az okokat is tudta. Ami alapján tényleg nem volt nehéz elképzelni azt, hogy Klaus és Melody jelentős hasonlóságokkal rendelkeznek.
• Aha, igazán sokoldalúan megértik egymást – vigyorodott el Kol szégyentelenül célozva a korábban hallott együttlétre. Jelenlévő testvére megengedett magában egy erősen rosszalló fejcsóválást.

• Most már tényleg belátom, hogy nem lehet tőletek elvárni azt, hogy normálisan viselkedjetek – jegyezte meg Elijah Kolra és Rebekah-ra is célozva, de úgy, mint, akit végtelenül kiábrándít a helyzet. – Kol, bocsánatot kell kérned Melody-tól – közölte végül azt az egyetlen lehetőséget, ami véleménye szerint még helyre tudná hozni a sajnálatos módon kialakult helyzetet.
• Mi?! – kérdezte öccse erősen megütközve. Leginkább azért, mert ő hagyta volna, hogy a dolgok szépen maguktól megoldódjanak.
• Kol – ejtette ki az érintett nevét nem minden figyelmeztetéstől mentesen Elijah.
• És mi van, ha nem megy? Úgy értem hogyan kérjek… bocsánatot? Bocs, hogy engedély nélkül belenéztem a fejedbe és megláttam az egyik legborzalmasabb emlékeid? – érdeklődte Kol erősen hitetlenkedve és ezzel együtt jelezve, hogy ő erre teljesen képtelen.
• Kezdetnek megteszi – mondta Elijah véleménye szerint bátorítólag. Elvégre ez az egyetlen lehetőségük arra, hogy Kol kiköszörülje a csorbát.

Klaus meglehetősen felindultan nyitott be a feleségével közös szobájukba, ám bármennyire is kutatta szemeivel a helységet rá kellett jönnie, hogy Melody nincs ott. Ha csak nem vált láthatatlanná. Mivel ennek igencsak kicsi volt az eshetősége, így az ős arra a megállapításra jutott, hogy felesége a fürdőben van. Amit kifejezetten erős érzékszerveivel már meg is tudott állapítani.

Utána sem kellett mennie, mert Melody kivágta a fürdő ajtaját és egy szál törülközőben viharzott el mellette a gardrób felé. Klaus ezt megelőzendő gyorsan elkapta az egyik még kissé nedves kart, ami enyhén remegett. Ezen tette miatt sikerült kiérdemelni egy nagyon is ingerült pillantást, de felesége nem ellenkezett lévén, hogy az ereje egyértelműen nem ért fel egy ősi vámpíréval. Egyfajta sajátos kiismerhetetlenséggel pillantott a férjére, ám Klaus a szemébe nézve látta, hogy már megint csak a szokásos világtól való falat kell látnia. Ami valamilyen oknál fogva igazán rosszul esett neki.

Természetesen nem esett nehezére a fal mélyére ásni. Így aztán észrevette a lány kék szemeibe rejlő fájdalmat és szorongást is. Amit nyilván nagyon jól palástolt mások előtt, viszont vele szemben teljesen hatástalan volt, lévén, hogy saját tapasztalati alapján nagyon is könnyen fel tudta ezen érzéseket ismerni. A kék szemekben rejlő szorongó érzés kísértetiesen hasonlított ahhoz, amikor Melody meglátta a festményt, aminek ő volt a múzsája. Klaus úgy vélte, hogy a két dolog összefüggésben áll egymással, de sajnos még nem állt rendelkezésére olyan információ, ami alapján erre vonatkozóan messzemenő következtetést vonhatott volna le.

Nem tudta, hogy Kol mégis mi a fenét képzelt magáról és mi lehetett az az egyértelműen borzalmas emlék, amit sikerült megnéznie, de Klaus biztos volt abban, hogy cseppet sem lehetett kellemes. Legszívesebben addig pofozta volna öccsét még az rá nem jön arra, hogy a tapintatlan kérdései helyett inkább tanuljon végre néminemű tiszteletet mások dolgai iránt. Közben az sem igazán érdemelte volna, hogy a pofonok az összekötő varázslat miatt visszaszálltak volna rá.

Tisztában volt azzal a ténnyel, miszerint felsége nagyon is jól ismeri a világ kegyetlen oldalát. Elvégre ezért volt az, hogy elvette őt feleségül, mert biztosra vette, hogy megérti őt és soha sem fogja elhagyni. Még akkor sem, ha az öccse van annyira idióta, hogy engedély nélkül belenéz újdonsült sógornője fejébe. Akit egyértelműen rosszul érintett a kérdés. Amiért Klaus igazán nem tudta hibáztatni őt és újfent kedvet érzett ahhoz, hogy alaposan ellássa drága öcsikéje baját. Valamint egyre jobban tudni akarta, hogy mi húzódik a háttérben és bizonyos fokig irigy volt Kolra, azért, mert ő már tudja. Mégis feleségére pillantva újfent csak az járt az eszébe, hogy bármit is tudott meg öccse nem volt hozzá joga, hogy bepillantást nyerjen Melody emlékeibe és ezért aztán azon törte a fejét hogyan is leckéztethetné meg Kol oly módon, hogy az belássa, minden további kérdezősködés felesleges és a legapróbb próbálkozás is egyértelműen káros hatással lenne az egészségére.

Melody egyfajta keserű beletörődéssel hagyta, hogy Klaus kíváncsi zöld szemei kutatóan pillantsanak rá, mintha férje azt elemezgetné, hogy mi lesz a következő lépése. Zavarta ez a fajta érdeklődés, ami a szokottnál még jobban szinte a lelke legmélyéig hatolt, mégis úgy tett, mint, akit ez egyáltalán nem érdekel.

Volt elég ideje megtanulni azt, hogy, aki gyengének mutatja magát azt úgy eltapossák, hogy nem marad belőle semmi. Nem szándékozott megosztani férjével a legmélyebb gondolatit, tekintettel arra, hogy a kapcsolatuk egyértelműen nem arra épült, hogy ilyen mélyen megbíznak egymásban. Úgy vélte, hogy amolyan igencsak különös támaszai egymásnak és neki ennyi tökéletesen megfelel. Elvégre nem szerelemből házasodtak össze, hanem azért, mert mindketten egyedül voltak a világban valamilyen oknál fogva.

Nem, mintha a maga részéről nem bízott volna az ősben, de rövid élete során volt alkalma megtapasztalni azt, hogy gyakran onnan jön a legváratlanabb és ezzel együtt legkegyetlenebb támadás ahonnan egyáltalán nem is várná senki. Ő, pedig igazán nem akarta olyan helyzetbe kerülni, ami alapján később csak önmagát és a naivságát tudná hibáztatni. Mivel úgy vélte, hogy ő igazán nem volt naivnak és hiszékenynek mondható.

• Megtennéd, hogy magamra hagysz? Nem vagyok társaságkedvelő hangulatomban – morogta Melody bosszúsan jelezve, hogy ennek elérése érdekében bármire hajlandó. Persze nem állt szándékában megütni a férjét, úgy, mint ahogy korábban Kolt, de neki igazán nem kell tudnia erről. Ugyanis tudvalevő az, miszerint Klaus nagyon is felhasznál ilyen dolgokat, akkor, hogyha meg akar tudni valamit. Csak önmagát szidhatja azért, mert belement ebbe az egész házassági komédiába.
• Tudom, hogy Kol túlságosan messzire ment – jegyezte meg az ős meglehetősen ingerülten. Dühe egyértelműen nem a feleségére irányult, hanem nevezett testvérére.
• Még, hogy túl messzire ment! – kiáltott fel a lány mérgesen. - Az öcséd egyszerűen nem tudja kontrolálni a kíváncsiságát!
• Tudom… ahogy azzal is tisztában vagyok, hogy amit tett az túlment a még megbocsátható határon – biztosította Melody-t arról, hogy ő igazán nem ért egyet Kol módszerével. Másik kezét a lány meztelen és kissé még nedves vállára tette és apró önkételen mozdulatokkal simogatta azt. – Adok neked másik verbénás ékszert és megígérem, hogy ilyesmi többet nem fog előfordulni – szögezte le Klaus és már azon kezdett töprengeni, hogy milyen ajándékot adjon a feleségének védelem gyanánt a karkötő helyett.
• Még jó, hogy nem fog előfordulni! Biztosíthatlak arról, hogy Kol elfog gondolkozni azon, hogy még egyszer megéri e kockáztatni egy ilyen ütést – jegyezte meg a lány határozottan. Ismerte a saját fizikai képességeit és azok határait és tudta, hogy szemrebbenés nélkül ismételten képes lenne megtenni azt az ütést, ha valamilyen oknál fogva szükségesnek érezné azt. – Egyébként, pedig nem kell semmilyen ékszer – közölte Melody újfent fellobbanó haraggal. Mert úgy érezte, hogy férje éppen a bocsánatot akarja elnyerni Kol helyett, ami igazán nem volt kedvére való. Tekintettel arra, hogy legyen egy ékszer bármilyen szép és ezzel együtt drága – mert biztosra vette, hogy Klaus nem igazán adná alább, ha ilyen ajándékról van szó – nem pótolja azt, amit elkövettek előtte.
• Már, hogy ne kéne?! Csak nem hagyom, hogy szabadon kószálj, amikor a város hemzseg a vámpíroktól, akik bármikor megigézhetnek? – szűrte a szavakat az ős mérgesen.
• Nekem a karkötőmre van szükségem – szorította ökölbe szabad kezét és férje ekkor vette észre, hogy a nevezett tárgy ott van a kezében. Mintha továbbra is tartana attól, hogy az emlékeinek a megtekintését folytatják.
• A lánc egyértelműen elszakadt, ha ennyire akarod és fontos neked, akkor megcsináltatom, de addig is viselned kell másikat – jegyezte meg Klaus hűvösen.
• Rendben – egyezett bele Melody némileg felengedve. - Nem arról van szó, hogy kérdezett tőlem. Az egyáltalán nem zavart… egyedül csak az bosszant, hogy olyan emlékeket nézett meg, amikhez egyáltalán semmit köze sincsen – jegyezte meg a lány, mert úgy érezte, hogy magyarázatot kell adni arra a meglehetősen heves viselkedésre, amit volt szíves tanúsítani.
• Ez nem mentség arra, amit Kol tett, de biztos vagyok abban, hogy csak rólunk akart többet megtudni. Nálam már kérdezősködött korábban és mivel nem járt sikerrel megpróbálta tőled megtudni azt, amit akart – húzta el a száját az ős és újfent eszébe jutott az a pillanatnyilag igencsak csábító lehetőség, miszerint öccsével alaposan el kell majd beszélgetnie egy-két dologról.
• Persze és valahogy pont nem azokat az emlékeket nézte meg, amikre szüksége lett volna, amikben te is benne vagy, hanem olyanokat, amik csak a saját múltamat tartalmazzák – mormolta Melody és ingerülten megrázta a fejét mikor a régmúlt fájdalmas képei annyi év után ismét felszínre törtek. Ezért aztán úgy vélte, hogy igazán ideje lesz témát váltania.

• Neked vérzett az orrod? – tette az egyik ujja hegyét csodálkozva férje említett testrészére. Mert a haragtól eddig nem is tűnt fel neki ez a dolog. Igazán különösnek találta, hogy Klausnak pont akkor van ilyen úgymond sebe, amikor ő eltörte Kol orrát, mert, ha jól emlékszik korábban csak a ruhája volt csupa vér, ami egyértelműen akkor keletkezett, amikor felindultságában megölte két ostoba hibridjét. Viszont ez a nyom egyértelműen azt mutatta, hogy férjének esett baja. Igazán felfoghatatlannak tűnt, hogy Klaus orra csak úgy magától elkezdjen vérezni, tehát maradt az, hogy valaki megütötte őt. Viszont Melody megmert volna esküdni rá, hogy senkit sem látott érkezni és erősen kételkedett abban, hogy Elijah ütötte volna meg Klaust. Tekintettel arra, hogy a kérdéses időpontban Kol vele volt.
• Eltörted Kol orrát – jelentette ki Klaus röviden, mintha ezzel mindent megmagyaráznak. Közben a zsebéből elővett egy zsebkendőt és megtörölte az érintett testrészét, szerencsére csak egy kicsit volt véres, így aztán a vászondarabot eltéve ugyan úgy visszatette a kezét felesége vállára, ahogy volt. Még jó, hogy régi berögződések miatt mindig volt nála zsebkendő, mert annak hiányában a pólójába kelet volna törölnie az alvadt vért. Ami roppantul kínos lett volna, akkor is, ha ennek a felsőjének a hibridek megölése után már úgysem veszi semmi hasznát.

Melody értetlensége láttán türelmetlenül legyintett, mert tudta, hogy kijelentését ki kell fejtenie. Mivel felesége nincsen tisztában azzal, hogy Esther volt szíves ezzel a kedvesnek aligha mondható varázslattal megajándékozni őket. Nem is értette, hogy ezen fontos momentumot hogyan is felejthette el közölni vele. Talán az volt erre az egyetlen lehetséges magyarázat, hogy nem akarta, hogy sebezhetőnek tűnjön, mert ez az ostoba varázslat kicsit azzá tette őt. Legalábbis bizonyos szemszögből nézve.

• Varázslattal össze vagyok kötve a testvéreimmel, ha egyikünknek baja esik azt a többiek is megérzik – magyarázta morcosan.

• Nyilván nem szándékosan – vont le a következtetést a lány, a zöld szemekbe nézve. Ugyanis el nem tudta képzelni, hogy az egyértelműen mindig mindenre gondoló és mindenki előtt egy lépéssel járó Klaus ennyire elszámítsa magát egy ilyen varázslattal, ami ilyen sok kockázati tényezővel kecsegtet.
• Nem, igazán nem mondhatom, hogy bármelyikünk is örülne neki – adott neki igazat az ős szárazon és most először jutott eszébe az, hogy Finn is kapott egy kis tanulnivalót ebből az esetből, akkor is, ha pillanatnyilag nincsen jelen. Viszont figyelmeztetésnek igazán kiváló volt.

Kíváncsi lett volna, hogy Esther és az őt hűségesen követő Finn vajon tudják e azt, hogy ő nemrégiben megnősült. A válasz legvalószínűbben is az igen volt, tekintettel arra, hogy a természet feletti világban egy ilyen dolog aligha maradhat titokban. Érdekelte volna, hogy ezzel kapcsolatban a két árnyékban mozgó rokonának lesz e valamilyen lépése abban a macska egér játékban, amit elkezdtek, de ő mindenre felkészülve várni fogja őket és kegyetlen le fog csapni rájuk.

• Értem – mondta Melody röviden. Akit érdekelt volna ez az összekötős téma és igazán kérdezett volna még ezzel kapcsolatban, viszont férje úgy gondolta, hogy ideje lesz más vizekre eveznie a beszélgetés menetét.

• Igazán értékelem, hogy a testi épségem miatt aggódsz – vigyorodott el Klaus fölényesen. Mert a beszélgetés menete egyértelműen olyan irányba kanyarodott, ami számára egyáltalán nem volt megfelelő.
• Én nem aggódok érted, egyszerűen csak érdeklődtem, semmi több – válaszolta Melody mély meggyőződéssel. Igazán nem tehetett arról, hogy észrevette ezt és megtudakolt, hogy az alatt az idő alatt még az emeletben volt férje mégis milyen kalandba keveredett, ami ilyen nyomott hagyott maga után. Igazán szóba jöhetett volna az, hogy neki ment egy ajtónak, de úgy vélte, hogy Klaus véletlenül, de még szándékosan sem tenni ilyesmit. Elvégre, hogy nézett volna ki, ha a világ legerősebb ősi hibridje, akit legendásan verhetetlen egy ajtóval kötött közelebbi ismeretség során ilyen sebet szerez. A lány egyszerűen nem tudta megállni, hogy erre a gondolatra ne vigyorodjon el.
• Elhiszem, és, hogy bebizonyítsam neked mennyire jól vagyok úgy gondolom gyakorolhatnánk – vetette fel Klaus közelebb húzva magához feleségét és bizalmasan halkan jegyezte meg mondandóját. Érdekelte volna, hogy a lány mire is gondolhat pontosan, de ő öccsével ellentétben még nem volt teljesen hülye és tudta mit szabad és mit nem. Egyébként, pedig igazán nem akarta azt, hogy felesége úgy higgye, hogy nem érdemes a bizalmára, mert abban teljesen biztos volt, hogyha megkockáztatna egy olyan lépést, mint Kol, akkor felesége soha többé nem állna vele szóba.
• Miről beszélsz? – kíváncsiskodott Melody és erősen gyanakodva felpillantott a férjére. Kezeivel kénytelen-kelletlen megtámaszkodott az izmos mellkason, ami póló alá volt rejtve.
• Tudom, hogy korábban roppantul modortalan voltam, de most meghoztam a szükséges óvintézkedéseket – közölte bejelentését az ős úgy, mintha valami végtelenül lényeges kérdésről lenne szó. Aztán Melody észrevette Klaus szája szegletében azt a fajta lehengerlő mosolyt, ami, együttléteik során szokott feltűnni.
• Most? – adott hangot meglepődöttségének és egyszer s mint kételyének is. Úgy vélte ez nem a megfelelő idő, a hely pedig csak, akkor lett volna rendben, ha kettesben lettek volna, mivel Melody továbbra sem akarta, hogy a villában tartózkodó Elijah és Kol meghallja őket.
• Miért is ne? Azt hiszem egyikünknek sincs kedve ahhoz, hogy egy kínos vacsora keretei között üldögéljünk a testvéreimmel miközben csinálhatnánk valami sokkal… kellemesebbet is – súrolta ajkával felesége ajkait az ős sokat sejtetően és zsebéből diadalmasan elővette az öngyújtott, hogy az egyik éjjeliszekrényen lévő gyertyát meggyújtva bizonyítsa rátermettségét és erőfeszítéseit a téma iránt.

Melody pár pillanatig latolgatta magában a lehetőségeket. Vagy fent marad a férjével, hogy eltöltsenek együtt egy kis időt vagy lemennek és a vacsorát Klaus testvéreinek a társaságában töltik el. A lány a zsálya gyertyára pillantott, majd lassan érzéki mosolyra húzta ajkait.

• Szóval kellemesebbet? Azt hiszem, megfogadom az ajánlatát Mr. Mikaelsson – közölte incselkedve és beleharapott férje alsó ajkába. Tudta, hogy ebben a pillanatban az a leghelyesebb lépés, ha rábízza magát a férjére, aki tudatlanul, de őt ismerve inkább tudatosan a maga módján eltereli a figyelmét azokról az emlékekről, amit Kol volt szíves a felszínre hozni.
• Reméltem, hogy ez lesz a válassza Mrs. Mikaelsson – morrant fel Klaus és lecsapott felesége szájára.

Klaus pár pillanat alatt maga alá gyűrte a felesége minden maradék tiltakozását, ami még tudat alatt felelhető volt. Ostromolta azokat a hívogató ajkakat, karjaival, pedig szorosan magához húzta a feleségét.

Még mindig olyan furcsa volt arra gondolnia, hogy valakivel összekötötte az életét, mégis, amikor megérezte a liliom illatot, látta kecses női sziluettet és elmerülhetett a mélykék szemekben szinte minden akarat erejére szüksége volt, hogy ne szeretkezzen vele a nap túlnyomó részében. Nem, mintha ellenére lett volna ez a lehetőség, mert úgy érezte soha sem tudná megunni a lány szenvedélyes odaadását.

• Most már nem lesz semmi baj, nem engedem, hogy bántsanak téged. Az enyém vagy – mormolta Melody nyakhajlatába. A lány nem ellenkezett, leginkább azért, mert Klaus szavait valamilyen oknál fogva gond nélkül el tudta hinni és egy csepp kétsége sem volt afelől, hogy amíg a férje mellette lesz, addig senki sem fogja bántani. A birtoklásra vonatkozó mondat ellen némileg bosszúsan morogott valamit, de Klaus figyelmét egyértelműen nem vonta magára vele, mert az ős továbbra is hevesen és birtoklóan csókolta őt.

Melody pedig mivel tényleg nem akart semmire sem gondolni csak arra, hogy a férje mellette van, és olyan mindenre kiterjedő figyelemmel tünteti ki, amivel előtte még soha senki. Így aztán hajlott rá, hogy elnézze neki azt, amit mondott rá vonatkozóan. Már nem érdekelte, hogy Kol mit látott a fejében csak azt akarta és érezte, hogy Klaus bódító illata és csókjai szinte felperzselik a testét.

Klaus pólója nemsokára az szoba másik végében landolt, az ős közben lassúan ingerlő mozdulattal simította le feleségéről a törülközőt, ami ezután már a lány bokája köré tekeredett. Igaz nem sokáig, mert az ős felemelte Melody-t, aki türelmetlenül az ős nadrágjával kezdett bajlódni. Ebben a pillanatban egyiküket sem érdekelte, hogy Klaus ruhái véresek voltak. Leginkább azért, mert már megszáradtak és ez az alkalom tényleg nem volt alkalmas arra, hogy ezeket elemezzék.

Klaus felesége szőke hajába simította a kezeit és mohón az ajkaira tapadt. A nadrágját egyetlen halk morgás kíséretében lerúgta a lábáról, és hanyatt döntötte Melody-t az ágyon. Az ős gyorsan levette magáról a cipőt és az alsó nadrágot és az őt kissé bágyadtan, mégis csillogó szemekkel figyelő lányhoz simult.

• Még mindig aggódsz értem drágám? – súgta a lány szájába Klaus.
• Nagyon – vigyorodott el Melody incselkedve mikor végre némi levegőhöz jutott.
• Reméltem is, hogy így lesz – mormogta az ős. Aztán kínzóan lassú mozdulattal a lányba hatolt. Aki az ajkába harapva próbálta megakadályozni, hogy kitörjön belőle az elégedett nyöszörgés. Ez inkább kevesebb, mint több sikerrel járt.
• Klaus – motyogta férje nevét szinte könyörögve. Mikor az érintett továbbra is azt a kínzóan lassú tempót diktálta, amitől szinte az eszét vesztette. Mindketten érezték a testüket egyre jobban feszítő érzést, aztán átjárta őket az édes beteljesedés. Klaus szokás szerint felesége kebleire hajtott a fejét és élvezte, ahogy a lány remegő kezei simogatják a haját.
• Szeretem, amikor a nevemet mondod – pillantott fel felesége félig lehunyt pilláira az ős lustán és tekintette egyértelmű elégedettségről árulkodott.
• Elraktározom ezt az információt – mormolta Melody álmosan. Ujjaival továbbra is férje szőke fürtjeit cirógatva. Aztán lassan álomba merült. Klaus ismét megcsókolta felesége ajkait. A terv, amit a megnyugtatására eszelt ki, vagy legalább a figyelmének az elterelésére használt tökéletesen bevált. A kivitelezés, pedig mindkettőjüknek kedvére való volt. Elégedetten merült ő is az álomba és szokása szerint annyira szorosan feleséghez bújt, amennyire az lehetséges volt.