Az egyedüllét csapdájában
„Csapdában vagyok. Rám
törnek a régi dolgok, emlékek, napok, az életem darabkái. Minden
apró kockákra hullott szét, és most falként vesz körül, és
egyre jobban bezárul körülöttem. Nincs semmi. Próbáld
megérteni. Próbáld meg felfogni, hogy mi történik. Semmi nincs a
térben. Minden áttetsző.” Evelyn Lau
Klaus Mikaelsson magányosan
sétált a sötét Mystic Fallsi erdőben. Ami egy ember számára
nem volt minden veszélytől mentes, viszont az ősi hibridet nem
fenyegette semmi ilyesmi. Elvégre kevés olyan dolog volt, ami meg
tudta volna őt rémiszteni vagy akár támadni. Baljós és komor
árnyékot vető sziluettje fel-felbukkant a sűrű fák között,
amit a nemsokára egésszé váló hold olykor-olykor megvilágított.
A férfi ebben a pillanatban még az eddigieknél is jobban egyedül
érezte magát. Egyszerűen nem tudta, hogyan is siklott ennyire
félre az élete. Ő volt az, aki mindig mindenki előtt járt egy
lépéssel és tudta, hogy kitől mire számíthat. Mégis Esther
nemrégiben történt újbóli felbukkanása még őt is mélységesen
megdöbbentette, hát, még az, amikor a nő azt állította, hogy
megbocsájtja neki azt, amit ezer éve tett ellene. A hibrid nem
tudta, hogy neki erre hogyan is kéne reagálnia. A szíve
legeslegmélyén mindig is remélte a megváltást ezen tette miatt,
mert bármennyire is ártott neki a nő mind azzal amit régen ellene
elkövetett mégis az anyja volt, aki világra hozta őt. Azonban
Klaust ez egyszerűen már nem tudta érdekelni, mivel abban a
pillanatban megszűnt minden érzése a nő iránt mikor az kimondta
rá az átkot, amit több mint ezer évig rajta is maradt. Megkötve
vele lénye egyik nagyon is lényeges részét. Amit aztán ötszáz
év utána megpróbált feloldani, de Katerina sajnos teljesen
keresztülhúzta a számításait azzal, hogy elmenekülte előle és
vámpírrá változott. Aztán újabb ötszáz évnek kelljen eltelni
ahhoz, hogy végre szabad legyen. Végre nem volt semmilyen átok
által megkötve és, hogy magányát elűzze magához hasonlóakat
szeretett volna teremteni. Persze első próbálkozásai kudarcba
fulladtak. Köszönhetően annak, hogy Elena Gilbert nem halt meg az
áldozás során, mint ahogy azt ő hitte, hanem John Gilbert apai
önfeláldozásának hála életben maradt.
- Csak tudnám mindek – morrant fel Klaus mérgesen. Megvetette a hasonmást, ugyan úgy, ahogy Katherine-t és még előttük Tatiát. Mindhárom nő ugyan olyan volt és itt a hibrid nem csak a kinézetükre gondolt. Hanem a viselkedésükre is. Szeretek játszadozni a férfiakkal, különösen többel egyszerre és a bónusz pedig az volt, hogyha testvérek estek a csapdájukba. A manipulálás is lényük lényeges részét képezte, a bájologással egyetemben. Katherine és Tatia voltak annyira tisztességesek – már amennyire ez a szó felmerülhet az ő esetükben -, hogy magukra vállalták természetüket. Viszont Elena nem ilyen volt, hanem kislányos ártatlanság mögé rejtette valódi énjét és Klaus ezért őt utálta az összes Petrova közül a legjobban. Nem értette, hogy régi legjobb barátja és annak bátyja - aki azért tényleg nem volt ostobának mondható -, hogyan is képesek bedőlni ennek az egész nevetséges színdarabnak, ami Elenának köszönhetően Mystic Fallsban folyt. Mindenki a lányt akarta megmenteni és az a kedvesség álcája alá áldozta fel maga helyet, azt, akit szükségesnek tartott. És bár Klausnak minden vágya az volt, hogy megölje a hasonmást mégsem tehette, mert az ő vérére volt szükséges ahhoz, hogy még több hibridet teremtsen magának, hogy azok pótolják a családját. Ha már a vérszerinti rokonai elfordultak tőle. Elijah-nak kisebb gondja is nagyobb volt semmint hogy vele törődjön. Ugyanis éppen azon ügyködött, hogy megakadályozza Esther tervét, ami azt foglalata magába, hogy megöli őket. Persze Klaus nem is várt tőle mást, elvégre Elijah mindig is ilyen volt. Finn úgy követte Esther-t ebbe a számára és az anyjuk által rájuk tett kötelék miatt vele együtt számukra is egyértelműen öngyilkos küldetésben, mint egy nagyon is készséges, de erősen ostoba áldozati bárány. Persze Finn soha nem élvezte úgy a vámpír létet, mint ők, de azért Klaus nem értette, hogy miért is nem képes egyszerűen egyedül meghalni. Lehetőleg úgy, hogy nem rántsa őket is magával. Kollal kapcsolatban az volt a véleménye, hogy legkisebb öccse nyilván beleveti magát abba, amiből koporsóba jutása óta lemaradt. Persze tartotta vele a kapcsolatot. Ugyanakkor Klaus nem volt ostoba és éppen ezért tudta, hogy öccse látszólagos engedelmessége ellenére mérges rá és ezt a kellő pillanatban ki is fogja mutatni. Nyilván abban a pillanatban, amint sikerül ismét koporsóba zárniuk Esther-t. Viszont ezt bátyja nem bánta, mivel inkább legyen rá mérges, mint rosszabb esetben halott. Ami a legjobban fájt neki az az volt, hogy még Rebekah sem volt mellette, aki eddig minden helyzetben ott állt és vele együtt küzdött. De most még ő is elhagyta őt. Klaus pedig nem tudta, hogy mihez kezdjen ezután, de tudta, hogy meg kell oldania az egyedüllétét, mert ha nem akkor abba lassan bele fog örülni.
Annyira
a gondolataiba merült, hogy fel sem tűnt neki az, hogy elérte a
Mystic Fallsal szomszédos kisváros határát jelző táblát. Itt
aztán úgy döntött, ha már eddig eljött, akkor tovább megy. A
sűrű erdőt fokozatosan váltották fel a házak és végül
meglátott egy a késői időpont ellenére még nyitva lévő
épületet, aminek a funkciójára nem igazán volt nehéz rájönnie.
Különösen, hogy amint elé ért, akkor tántorgott ki egy nagyon
is bódult állapotban lévő férfi a bejárati ajtón. Klaus
undorodóan elfintorodott.
- Talán valami problémád van? – dörrent rá a férfi és nagy nehézségek árán megpróbált megállni a két lábán.
- Hozzám beszél? – érdeklődte a hibrid szárazon.
- Nem, az oszlophoz, hát persze, hogy hozzád – vágta rá a férfi úgy mintha, egy hülyéhez beszélne. Klaus mérgesen összeszorította a száját, majd nemes egyszerűséggel átváltozott és mielőtt a részeg férfinak ideje lett volna rájönni arra, hogy mi is fog törni vele a nagyon is közeli jövőben megharapat őt, majd a közeli sikátorban lévő nagy konténerbe dobta a hulláját. Most igazán nem volt hangulata az ilyen pofátlan idiótákhoz.
- És még a vére is pocsék volt, de nem is tudom mit vártam – húzta el a száját Klaus, miközben letörölte róla a vért. Ezután bement a kocsmába, hogyha már ilyen rosszul sikerült az itteni belépője, akkor legalább leöblítse egy kis whiskyvel a torkát. Amikor belépet, majdnem ugyan az a látvány fogadta, mintha a Mystic Grillben tett volna látogatást. Azonban itt a folyton szerencsétlenkedő Matt helyet egy szőke hajú lány volt a pultos.
- Egy bourbon-t lesz – ült le a pulthoz a nagyon is mogorva hangulatban lévő Klaus.
- Egy kérlek-et azért oda tehettél volna a végére – pillantott rá a lány szúrósan. A hibrid válaszként mérgesen felpillantott.
- Bocsásd meg modortalanságom, de nálunk olyan együgyű a csapos, hogy csak az ilyen egyszerű parancsokból ért, bár abból se nagyon. Szóval egy bourbon-t szeretnék kérni, ha lennél szíves – vágta rá Klaus gúnyosan. Nem sok olyan volt, aki vissza, mert volna szólni neki, de a lány megtette és ezt azért a maga módján igazán értékelte.
- Így már jobb – biccentett a lány. – Tessék - mondta és letette a kért italt az ismeretlen szőke hajú idegen elé, aki jól látható érdektelenséggel nézett körbe a kocsmában. Eddig még soha nem láttam erre felé, de nem tűnik egy ártatlan járókelőnek és nyilván nem is az, gondolta Melody, a pultos lány.
- Köszönöm – biccentett Klaus és a poharat felkapva egy hajtásra kiitta annak tartalmát. – Kérhetnék még egyet? – kérdezte, bár inkább parancsolta.
- Ha le akarsz részegedni és kidőlni, akkor természetesen igen – válaszolta Melody szarkasztikusan, de végül megjegyzése ellenére újra töltötte a poharat.
- Nem dőlök ki olyan könnyen, volt pár évem ahhoz, hogy megedződjek – vont vállat Klaus és újra egy hajtásra megitta a whiskyt.
- Nyilván – forgatta meg a szemeit a lány. – Gondolom, nem kéregetni akarsz azzal, hogy újra felém nyújtod a poharad – jegyezte meg szárazon, amikor az ismeretlen szőke hajú férfi már megint ezt tette.
- Csodálkozom, hogy ilyen sokan vannak itt annak ellenére, hogy ilyen gorombán bánsz a vendégekkel – intette körbe a hibrid. Ahol a késői időpont ellenére valóban voltak páran - Vagy csak engem tüntetsz ki ezzel a megható aggódással? – tette hozzá a kérdést cinikusan.
- Nem szeretem azokat, akik ilyen könnyedén veszik azt, ha parancsolgatnak másoknak – felelte Melody neheztelően. Volt benne elégszer részem gyerekkoromban, már nem vagyok hajlandó eltűrni, gondolta közben indulatosan.
- És én ezt tenném? – kérdezte Klaus elvéve a lánytól az újra töltött poharat. Azonban látta rajta, hogy a lány előbbi megjegyzés mögött sokkal több húzódik, mint az, hogy ő modortalanul parancsolgatott, amihez eléggé hozzászokott az idők folyamán. Elvégre nem hagyhatta, hogy mindenki az ő kéréseire ügyet sem vetve tegye meg azt, amit akar, mert abból csak káosz lenne. És köszönte, de abból nem kért. Főleg mivel sokkal jobban szerette, ha ő irányít mindent maga körül és ehhez kapcsolódóan mindenki azt teszi, amit ő akar.
- Igen, határozottan – vágta rá a lány semmint sem habozva nyilvánítva ki az ezzel kapcsolatos véleményét.
- Akkor ismét bocsánatodat kérem ez miatt is – mondta a hibrid gúnyosan.
- Ha nem gondolod komolyan, akkor nem számít – felelte a lány komoran, majd az egyik vendég felé fordult, aki éppen akkor lépett oda a pulthoz. Klaus nem értette, hogy a lány vajon honnan is jött rá arra, hogy ő nem gondolja komolyan a bocsánatkérését. Persze csak udvariasságból mondta, de tőle már ez is igazán nagy szó volt. Mégis a lány nem várta el, hogy bocsánatot kérjen, hanem egyszerűen csak azt, hogy ne parancsolgasson neki.
- Melody énekelnél nekünk valamit? – kérdezte a fiatal férfi, aki a pulthoz lépett. – Tudod, hogy mennyire szeretjük hallani a hangod és csak egy dalról lenne szó– tette hozzá rábeszélően.
- Tegnap is egy dalról volt szó és két órán át énekeltem. Hát hogyan szolgáljatok ki titeket közben? – kérdezte a lány megcsóválva a fejét.
- Nem számít, kiszolgáljuk, mi maguknak csak énekelj nekünk egy kicsit Melody – kiáltott oda egy másik férfi is. A többiek pedig egyetértően mormogtak.
- Legyen, meggyőztettek – sóhajtotta Melody beletörődően. – De most tényleg csak egy szám lesz, maximum kettő – jelentette ki akaratosan.
- Éljen – zengték a bent lévők, ugyanis tudták, hogy a lány ismét sokat fog énekelni nekik és tapssal várták, hogy neki kezdjen.
Klaus egy alig leplezett
érdeklődő pillantással tekintett a semmit sem kertelő lány –
Melody - után, aki fellépet az aprócska színpadra. A közönség
lelkesedését látva úgy érezte magát, mint aki egy nagyon várt
koncert kellős közepébe csöppent éppen. Így aztán más dolga
nem lévén várta, hogy vajon a közönségnek igaza van e az
örömre, avagy sem. Melody megigazította a mikrofont és egy egyik
cd-t betéve elkezdte énekelni az egyik kedvenc dalát. Joan
Osbourne: What if god was one of use című dala volt a kiválasztott
szerencsés nyertes. Pillantása egy pillanatra megpihent az őt
figyelő ismeretlen szőke hajú férfin, aztán visszafordult a már
nagyon is ismerős közönsége felé. Lassan egy éve dolgozott itt,
egy véletlen során meghallották őt énekelni és azóta szinte
minden estre megkérik arra, hogy ismét kápráztassa el őket
valamilyen számmal. Ő pedig minden vonakodása ellenére örült a
felkérésnek, mert, amikor énekelt, akkor úgy érezte, hogy nem
érheti semmi baj. Akkor nem fogják őt egyedül hagyni többé.
Alig volt tizennyolc éves, amikor elhagyta az otthonát, de
egyszerűen nem bírta ott tovább. A szülei pedig egyáltalán nem
hiányoztak neki, mivel eljövetelének legfőbb oka ők maguk
voltak. Úgy kellet felnőnie, hogy folyamatosan a fejéhez vágták
azt, hogy nem jó semmire és csak teher a számukra. Ezért volt az,
hogy azóta nem is keresték őt, ahogy ő sem őket. Ott és akkor
elválltak az útjaik és nem is fogják keresztezni egymást soha
többé, de nem bánkódott e miatt. Mert az élete bár nem lett
könnyebb, mert küzdeni kellett a megélhetés miatt, mégis sokkal
jobba érezte magát így. Főleg, mert barátokat szerzett. Szám
szerint kettőt, de ő őket is nagyon sokra értékelte, mivel soha
nem volt az a típus, akit mások könnyedén eltűrtek maguk mellet.
Viszont két barátja elfogadta őt olyannak amilyen. Melody
sajnálta, hogy az egyikük meghalt és a másikkal meg lassan fél
éve nem beszélt, de egyszerűen elszakadt tőlük. De ennek
ellenére sok mindent megtanult tőlük és ezt a tudást
hasznosította is. Ugyanis ők voltak azok, akik bevezették az élet
rejtelmeibe és abban, hogyan is küzdhet, akár képletesen, akár
szó szerint azért, amit akar. Ő pedig ezt tette. Küzdött úgy,
ahogy valójában mindig is tette, de most már senkinek sem tűrte
el azt, hogy meg nem engedhetően bántó hangnemben beszéljen vele.
Mert már nem volt az a kislány, aki szó nélkül és visszatartott
könnyekkel eltűrte a bántó szavakat vagy éppenséggel tetteket.
Persze lassan belátta, hogy kezdenie kéne valamit az életével, de
céljai nem igazán voltak. Maximum csak annyi, hogy találjon
valakit, akinek a társaságában nem érzi egyedül magát. Ezen
gondolat közben ismét rápillantott a szőke hajú ismeretlenre.
Aki különleges zöld szemeivel viszonozta a pillantását.
A hangja igazán illik a
nevéhez, ismerte el magában
a hibrid tartva a szemkontaktust a lánnyal és elismerése apró
jeléül a poharát emelte felé, ami ismét üres volt. A lány
szájra sarka megrándult és Klaus nem tudta eldönteni, hogy ez a
bosszúságtól van e avagy a vidámságtól. Mindenestre a lány
lágy hangja egyszerűen varázslatos volt nemcsak a közönség
számára, hanem a hibrid számára is. Ezért aztán nem értette,
hogy Melody mit is kereshet egy ilyen semmilyen értelemben sem
számító kis város kocsmájában, mint pultos és nyilván nagyon
is gyakori énekesnő. Viszont utóbbinak köszönhetően rájött
arra, hogy Melody miért is viselkedett úgy az előbb, mert az
énekléskor megmutatkozott valami a lány érzéseiből. Tehát a
hibridnek nem volt nehéz kitalálni azt, hogy az ő neki visszaszóló
merész pultos lány ugyan úgy egyedül van, mint ő maga. Ennek
ellenére látta azt, hogy Melody kitart, mert az éneklése és a
tettei is azt hivatottak megmutatni, hogy ő csak azért sem fogja
hagyni azt, hogy legyűrje az élet. Amihez kapcsolódóan Klaus
őszinte elismeréssel adózott. Mert a lányt nem becsülte volna
többre korban, mint huszonegy, vagy esetleg huszonkettő. Mégis a
tőle telhető legjobban vette az akadályokat, ami tényleg
lenyűgöző volt. Sokszor találkozott olyan személyekkel, akik
hozzá hasonlóan mogorva vagy éppen merész képet mutattak
magukról pedig valójában egyedül voltak. Ilyen volt például
Damon Salvatore is. Aki minden gúnyossága ellenére hozzá
hasonlóan vigyázott a testvérére, aki Klaus szerint nem mindig
érdemelte ezt meg. Persze nevezhetnék őt akár elfogultnak is
tekintve, hogy Stefan megpróbálta elvenni tőle a családját.
Amikor azok még koporsóba voltak zárva – a saját biztonságuk
érdekében persze - és a fiatalabb Salvatore volt annyira ostoba –
mert egy ilyen húzás csak az lehetett a részéről – hogy
megpróbált szembe szállni vele. De végül természetesen ő nyert
és Stefan vesztett, ami nem is igazán volt kérdéses soha sem.
Akkor sem, ha nem maradt következmények nélkül a diadala.
Ugyanis puszta szívességből kihúzta a családtagjaiból a
tőröket, akik nagyon is haragudtak rá azért, mert rövidebb, vagy
hosszabb ideig tartó álomra küldte őket. Az időtartam
természetesen attól függött, hogy melyik testvéréről is volt
szó. De még ez sem volt elég Stefan-nak, hanem ráadásnak az
ősboszorkányt, vagyis az anyjukat is felébresztette nagyon is
megérdemelt álmából. Ami egyszerűen megengedhetetlen tettnek
minősült Klaus szemében. Különösen most, hogy ilyen nagyon is
fenyegető veszéllyel összekötötte őket. Erre gondolva Klaus
ismét elkomorodott. Remélte, hogy sikerül minél előbb megoldani
a problémát, amiért hajlandó lett volna bármit megadni. Annak
legalább örült, hogy a fehér tölgy tudomása szerint már nem
volt senki birtokában, mert az csak tovább bonyolította volna ezt
az amúgy sem fényes helyzetet. Érezte, hogy ismét elönti őt a
feszültség, de kivételesen örült neki, mert így nem kellet azt
érezni, hogy egyedül van. Mert a feszültséget tudta kezelni.
Legalábbis véleménye szerint. Otthagyott a pulton egy tekintélyes
borra valóval megtoldott összeget és elhagyta a kocsmát, de volt
egy olyan érzése, hogy hamarosan vissza fog még térni ide.
Melody a több mint másfél
órán át tartó éneklés után lépett le a színpadról, ami
utána a vendégek lassan fizetni kezdtek és távoztak. A lány
látta, amikor az ismeretlen szőke hajú férfi nagyon is feszülten
elhagyta az épületet. Nem tudta, hogy vajon ennek örülni kéne,
avagy sem. Amikor a férfi az üres poharát emelte felé akkor
majdnem elnevette magát, pedig ez vele nem igazán fordult elő. De
a beszélgetésük fényében ez a gesztus egyszerűen humoros volt a
számára. Már persze a maga bosszantó módján. Ami a
beszélgetésüket jutatta eszébe.
- Akaratos – emelte fel neheztelően a pultra helyezett üres poharat. Mert az éneklés közbeni gesztus ellenére nem felejtette el azt, hogy bizony hogyan is viselkedett a szőke hajú férfi. - És ezzel együtt nagylelkű is, bár ez a modorát továbbra sem javítja – mormolta, amikor meglátta és megszámolta a pultra helyezett összeget. A pénz, mint olyan nem igazán jelentette neki sokat, nem volt tőle lenyűgözve vagy ilyesmi. Maximum csak arra emlékeztette, hogy be kell fizetnie a lakbért. Amit mindig igyekezett időben megtenni nehogy fedél nélkül maradjon, bár már arra is volt példa. Szerencsére csak a szüleitől való elköltözése utáni közvetlenül rövid időt jellemezte ez a helyzet, mert utána sikerül összeszedni magát és úgy, ahogy talpra állni. Köszönhetően annak, hogy az első barátja megtanította harcolni, a szó legszorosabb értelmében, ami könnyű kereseti forrásnak bizonyult. Ebben a városba azonban sikerült neki mindig időben fizetni. Persze az sem lett volna valami nagy gond, ha nem teszi, mert egy kedves – bár nyilvánvalóan kotnyeles - idősödő hölgy volt a bérbeadója. Aki soha nem sietette volna őt, mert megértette volna a lehetséges késés okát, valamint tisztában lett volna azzal, hogy úgyis fizetni fog neki. Ezután a lány megtette azokat a tevékenységeket, amiket zárás után szokott. Gyorsan felmosott és elmosogatott és hazafelé vette az irányt. Haza, nem lenne rossza, ha tényleg lenne rendes otthonom, gondolta, bár nem is igazán az otthon érdekelte volna, hanem azt, hogy legyen vele valaki, akivel megoszthatja azt. Lemosta magáról a napi munka porát és átöltözött és közben megpróbálta kizárni az ezzel a számra lehetetlennek tűnő álommal kapcsolatos fájdalmát. Mert valahogy nem igazán hit abban, hogy a közel vagy a távoli jövőben sikerül magának találnia valakit. Lefekvés előtt az ágy mellé készített egy pohár vizet arra az esetre, ha megszomjazna az éjszaka folyamán, ami gyakran előfordult vele. A pohárról eszébe jutott a szőke hajú férfi. - Attól tartok nem ez volt az első és egyben utolsó találkozásom vele – sóhajtotta. Aztán elővette a telefonját és a fülhallgatóját a fülébe téve állította a zenékre. Ettől valahogy mindig könnyebben elaludta és ez az alkalom sem volt másként. Mert a zenehallgatás számára olyan volt, mint az éneklés. Nem érezte magát egyedül, hanem úgy, mint, aki egy megnyugtatóan álomképben van valakivel, aki mellett nem érzi magát egyedül és az is így van vele kapcsolatban.
Szia Valentine!
VálaszTörlésNekem nagyon tetszett és izgatottan várom a folytatást!
Kedves lánynak tűnik Melody bár elég magányosnak is.
Klaus-t mint mindig kicsit sajnálom de az biztos hogy Melody-val jól mulatna.
Várom a kövit!
xo xo
Szia Veronika <3
TörlésKöszönöm, hogy írtál :)
Melody a maga módján kedves csak az élet kissé megviselte őt és ezért magányos. Klaus most nagyon egyedül érzi magát és Melody-val valóban jól fog mulatni, ha mondhatjuk így :)
Sietek vele :D
Puszi
Szia Valentine!
VálaszTörlésNagyon-nagyon vártam már az első fejezetet és örülök, hogy felkerült. Amolyan bevezető stílusban íródott, mondjuk ez érthető, tekintettel arra, hogy az első fejezetről van szó. Az egész nagyon tetszett, már csak olyan megszokottan szeretem a történeteidet. :)
A nagy találkozást nem így képzeltem el, nagyon megleptél, de őszintén szólva kellemeset csalódtam. Klaus igazán bunkó volt a maga módján, de Melody visszabeszélései sem voltak utolsók. Legjobban nekem az tetszett ebben a részben, hogy gyakran bepillantást nyerhettünk a szereplők érzéseibe és, mint Melody esetében megismerhettük kicsit a múltjukat. Így sokkal könnyebb megismerni egy adott karaktert.
Klassz dolog, hogy Melody énekel, nyilván ennek lesz még valamilyen szerepe. Klaus igazán bölcs volt az este folyamán. Remélem minél hamarabb újra találkoznak, elvégre többször is említést tettél, hogy nyilván nem ez volt az utolsó találkozásuk. Kíváncsi vagyok Klaus ajánlatára, amit a későbbiekben fog tenni és arra, hogy Melody pontosan hogy reagál erre.
Nagyon várom a következő fejezetet. Örülök, hogy ismét új történet került a terítékre és, hogy az is ugyanolyan szuper, mint az előzőek. Üdv: Dorsee
Szia Dorsee <3
TörlésKöszönöm, hogy írtál :)
Igen, ez volt a bevezető fejezet, de eleinte hasonló bevezető hangsúlya lesz nekik, bár ott már zajlani fognak az események. Ezt örömmel veszem :)
Tudom, az ő kapcsolatuk igazán érdekes lesz. Klaus valóban kissé bunkó volt, de megpróbáltam az ő stílusában maradni. Melody pedig nem hagyja, hogy mások csak úgy parancsolgassanak neki. Az érzéseiket sokat fogom taglalni, főleg Melody-ét és Klausét, de olykor a többiek is szóba kerülnek majd természetesen. Melody az énekléssel érzi azt, hogy nincsen egyedül. Tényleg nem ez lesz az utolsó találkozásuk ;) Klaus ajánlata a megfelelő időben fog kiderülni, Melody reagálásával együtt ;)
Sietek vele :D Köszönöm :) Ennek kapcsán szeretném figyelmedbe ajánlani A fény és a sötétség ébredése című történetem :)
Puszi
Fantasztikus imádom és kiváncsi vagyok a többire! Pusziiiiiiiiii
VálaszTörlésSzia Eni <3
TörlésKöszönöm, hogy írtál :)
Örülök, hogy tetszik :) Nemsokára hozom ;)
Puszi
Szia Valentine!
VálaszTörlésEljutottam hozzád is!
Nagyon tetszett az első fejezett. A lány karaktere nagyon jó és szerintem illik is Klaushoz. Ami még tetszett, az az, ahogyan megmutattad Klaus érzéseit, gondolatait a családjáról, meg úgy mindenről!
Imádtam és már várom a következő részt!
Puszi, Moonacre
Szia Moonacre <3
TörlésKöszönöm, hogy írtál :)
Örülök, hogy így gondolod :) A legtöbb részben részletesen le lesznek írva mindkettőjük érzései, és ehhez kapcsolódóan a többieké is.
Sietek vele :D
Puszi
Sziaa♥
VálaszTörlésÁh... fantasztikus első fejezet volt. *-*
Melody szimpatikus személyiség számomra, és szerintem valóban ő is nagyon magányos, akárcsak Klaus.
Tetszett, hogy visszaszólt a hibridnek, hogy az kedvesebben adja le a rendelését...stb...
Kíváncsi vagyok továbbra is a lány helyzetéről, gondolatairól, családjáról és hogy valójában mit gondol a mi drága Klausunkról
Tömören: Imádtam az első fejezetet, és már nagyon várom a folytatást!
Puszillak<3
Szia Lana <3
TörlésKöszönöm, hogy írtál :)
Melody nem igazán találja a helyét, de azért próbálkozik, mert nem akarja könnyen feladni. Melody sokszor fog még visszaszólni Klausznak. Nemsokára megtudod ezeket ;)
Sietek vele :D
Puszi
Szia Valentine! <3
VálaszTörlésHát mit is mondjak, imádtam, ez elképesztő, de mi mást is mondana egy törzsgyökeres Klaus fan ugye bár? :DD Nagyon tetszett végig Klaus viselkedése, az olyan hozzá illő volt, sajnálom viszont az egyedülléte miatt. Ez mindig szomorúsággal tölt el, hiszen akik éppenséggel utálják, azoknak csak meg kellene érteniük bizonyos dolgokat. Bár ugye ez nem igazán jellemző Elenára vagy éppen Stefanra, de olykor még a tulajdon testvéreire sem. :) Melody személyisége nagyon tetszett, ahogy nem ijedt meg tőle ez roppant szimpatikus. Kíváncsi vagyok, hogy hol és milyen körülmények között találkoznak újra. Várom a folytatást, siess vele!
Puszillak <3
Szia Lonzita <3
VálaszTörlésKöszönöm, hogy írtál <3
Örülök, hogy Klaus és Melody viselkedése is elnyerte a tetszésed :) Klaus egyedülléte egy kis ideig még megmarad, de küzdeni fog ellen ugyanis kitalál ellene egy remek megoldást. Igen, sem Stefan, sem pedig Elena nem kifejezetten azok a személyek, akik megértenék őt. A testvérei pedig most pont nem akarják megérteni. Melody nem igazán fog megijedni, vagy legalábbis, ha mégis, akkor jól fogja palástolni. Hamarosan megtudod ;)
Sietek vele :D
Puszi